Németh Szabolcs vezetőedző távozása után egyelőre csak ideiglenes utódot sikerült találni a Haladás kispadjára, a hosszútávú megoldás még várat magára. A potenciális jelöltekkel kapcsolatban egyelőre semmilyen sajtóhír nem jelent meg, ez viszont alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk, vajon milyen trénerre lenne szüksége most a Halinak.

Helyi?

A kezdeti időktől fogva többségében vasi, szombathelyi kötődésű edzők irányították a mindenkori csapatot. Marth József a húszas években még játékosként szolgálta a klubot, trénerként több alkalommal feljuttatta az élvonalba a Haladást. Többek között Tölgyesi József, Török Péter, Rátkai László, Novák Dezső, Fedor Sándor is megfordult nálunk labdarúgóként és edzőként is, a legutóbbi időkből pedig Csertői Aurél sorolható ide.

Alapos hely- és klubismerettel rendelkezett Artner Tamás is, aki két ízben dolgozott a Haladásnál. 2007-ben a pályán elért eredmények alapján feljuttatta a gárdát, 2012 és 2014 között két nyolcadik és egy hatodik hely fűződik a nevéhez. Nála aztán tényleg mindenki szombathelyi volt a csapatból, nem véletlen, hogy a drukkerek mai napig szívesen gondolnak rá vissza.

Csertői és Artner visszahozatala már ott nehézségbe ütközik, hogy mindkettőjüknek állása van. Az pedig nem kétséges, hogy a gyirmóti kispad és a győri akadémia vezetői széke jelenleg vonzóbb, mint a szombathelyi munkalehetőség.

Preisinger az utánpótlásválogatottnál eredményes munkát végzett

Ha olyan edzőt szeretne választani a vezetőség, aki már megfordult korábban Szombathelyen és van legalább másodosztályú munkatapasztalata, akkor például Marian Sluka és Preisinger Sándor neve is felmerülhet. Előbbi közel két éven keresztül irányította a szentlőrincieket, az egyik legalacsonyabb értékű kerettel bíró, rendre kiesőjelöltnek elkönyvelt gárda azóta is az NB2 tagja.

Preisinger jelenleg a fehérvári Michael Boris segédje, előtte Békéscsabán és az U17-es válogatottnál dolgozott, utóbbiakkal világ- és Európa-bajnokságon is részt vett.

Akadémiáról?

Az elmúlt években gyakori megoldás volt edzőváltások idején, hogy az utód az Illés Akadémiáról került ki. Kuttor Attila, Pacsi Bálint és Desits Szilárd is a Halinál kapott először felnőtt csapatnál kispadot, bár egyikük válságmenedzselő megbízatása sem tartott hosszú ideig. Érdekességképpen, Németh Szabolcs videóelemzőként tevékenykedett Béláéknál a tavaly nyári kinevezése előtt.

Az U19-es korosztályt az előző szezonban Horváth Rudolf vitte, segédje Horváth András volt. Előbbi azóta Kaposváron dolgozik, helyét egykori asszisztense vette át a fiataloknál. A korábbi válogatott középpályás győzelemmel mutatkozott be az újpestiek ellen a nyitófordulóban, és aligha merült fel, hogy máris átvegye a nagycsapatot.

Oross Márton, akinek nem ismeretlen a szombathelyi közeg

Oross Márton inkább szóba jöhet, ő két éve az Illés Akadémiától került az MLSz-hez, az U19-es válogatottat vette át, pont a korábban említett Preisingertől. Tavasszal még ő vezette az U18-asokat, most az U15-ös korosztály tartozik hozzá. Másodosztályú rutinja nincs, viszont javára szólhat, hogy ismeri a szombathelyi körülményeket és a játékosok egy részét is.

Keringőből?

A magyar edzőkeringőből érkező trénereink közül az elmúlt bő tíz évben Aczél Zoltán és Mészöly Géza érdemelte ki igazán a drukkerek elismerését. Aczéllal 2010 ősze és 2011 tavasza során zsinórban nyolc hazai győzelmet arattunk, kiesőpozícióból a nyolcadik helyre hozta a Halit. Mészöly egy morális-erkölcsi értelemben megtört gárdát vett át, tartott benn négy forduló alatt, majd előbb ötödik, azt követően hatodik helyet ért el. Tette mindezt úgy, hogy a fiatalok szerepeltetésére nagy hangsúlyt fektetett, ráadásul a hazai pálya előnyét csak egy félszezon erejéig élvezhette.

Ellenben Szentes Lázár, Horváth Ferenc és Supka Attila sem alkotott nagyot a szombathelyi kispadon, azokkal az edzőváltásokkal nem sikerült kikecmeregni a válsághelyzetből. Szentes azóta a kisvárdai utánpótlást vezeti, Horváth Dunaújvárosban melózik épp, Supkát az imént menesztették Mezőkövesdről.

Pintér legutóbb az NB2-ben kapott lehetőséget

A jelenleg munkanélküli státuszban lévő hazai mesterek listája hosszúra nyúlik, érdemes lehet kiemelni Pintér Attila nevét, aki húsz éve Celldömölkön majdnem csodát csinált. A korábbi szövetségi kapitány az előző szezon végén az óbudaiakat próbálta benntartani, az utolsó hat mérkőzésen azonban nem sikerült elegendő pontot összegyűjteni.

A fiatalabb generáció tagjai közül Huszti Szabolcs merül fel rendre az edzőváltásoknál, jelölt volt Kisvárdán, és a kövesdiekkel kapcsolatban is lehetett olvasni a nevét. Egy féléves debreceni tapasztalatot tud eddig felmutatni, más kérdés, hogy azzal a Lokival reális elvárás volt az osztályváltás.

Külföldi?

A Haladás több mint százéves múltja során eddig mindösszesen egyszer akadt nem magyar edzőnk: a felvidéki Michal Hipp. A korábbi szlovák szövetségi kapitány hamar kivívta a szombathelyi lelátó tiszteletét, nevét több meccs után skandálta a B-Közép. Évekkel a menesztése után is visszatérő vendég volt a lelátón. Jelenleg a harmadosztályú galántaiaknál dolgozik.

Hipp-Hipp-Hurrá!

A kérdés az, hogy megérné-e importálni a szomszédból egy edzőt, tudna-e többet hozzátenni a Haladáshoz egy teljesen ismeretlen osztrák, szlovák vagy horvát tréner? Annyi egészen biztos, hogy más szemléletet hozna.

Hamarosan okosabbak leszünk, érdemes figyelni a hétvégi meccsen a csarnok felőli szektorokat, a leendő utód valószínűleg ott fog ülni. Addig is szavazzatok, szerintetek melyik lenne a legjobb megoldás?

Az első három meccsen megszerzett hét pont után a következő négy mérkőzésen mindösszesen egyet gyűjtött be a Haladás. A szezon előtt megfogalmazott célkitűzésektől egyelőre messze áll a csapat. Ha ez a tendencia érdemben nem változik, akkor a feljutás helyett a bennmaradásért fogun küzdeni.

(f.: haladas.hu)

Ezt a „feljutás-dolgot” a naptári év szerinti első hazai meccsünk (a Szpari elleni 1-2) második játékrészében elengedtem. Egy ideig bíztam a csodában, hogy majd ezúttal mi leszünk „A meglepetéscsapat”, amelyiket még az sem rengette meg, hogy az egyik kulcsemberét elvitték. Csodákat láttunk már itt a másodosztályban is, az előzetesen maximum középmezőnyre jósolt budafokiak, gyirmótiak vagy legutóbb az újonc kecskemétiek osztályváltása is jó példa erre. Ezek a gárdák nevek alapján nem tűntek jobbnak az akkori és mostani Haladásnál sem, viszont minden más mutatóban fölénk nőttek.

Lehet szép célokról beszélni, csak egyrészt tiszteletlenség a szurkolókkal szemben, másrészt az igazság az, hogy az elmúlt három hónapban még messzebb kerültünk az élvonaltól. Nem mintha amúgy közel lettünk volna. A mai magyar élfutball alapjaiban jelent más kategóriát, mint amire jelenleg Szombathelyen képesek. Addig, amíg az értékeinket nem tudjuk legalább ideig-óráig megtartani (ne tessék csodálkozni azon, ha valaki ebből a mostani állományból kicsit is kiemelkedik, a januárt már nem az akadémia műfüves edzőpályáján kezdi), és amíg nem vagyunk képesek érdemi erősítéseket végrehajtani, finoman fogalmazva is értelmetlen az NB1-ről bármiféle szót ejteni.

Lehetne hosszasan elmélkedni azokról a kérdésekről, hogy akadémiával a hátunk mögött miért is kell Észak-Macedóniából meg Észak-Zalából fiatal játékost igazolni, illetve mi kell ahhoz, hogy a kispadon váltás következzék be, de azt hiszem, lényegtelen ezeket boncolgatni, az érdemi döntéseket úgy sem mi, szurkolók hozzuk, továbbá valami oka bizonyosan van.

Annyi viszont biztos, hogy ha itt valaha magasabb szintű klubot akarnak építeni az illetékesek, akkor ahhoz a nulladik (!) lépés a drukkerek bizalmának visszaszerzése. Nem lesz könnyű feladat.

Július 31-én, vasárnap délután 17:30 körül útjára indul a labda a Rohonci úton, ezzel számunkra is kezdetét veszi a 2022/23. évi másodosztályú bajnokság. Jelen helyzetünkben egyelőre annyi biztos, hogy egy mindenféle szinten jelentősen átformálódott Haladás fut majd ki a pályára.

Főnökök (balról): Németh Szabolcs vezetőedző, Homlok Zsolt tulajdonos, Mészöly Géza szakmai vezető és Séllei Árpád ügyveztő

Az elmúlt években Szombathelyen megszokott séma szerint zajlottak az átigazolási időszakok. Az éppen legjobb szezont futó, piacképes labdarúgó(ka)t megvásárolták, a kevés lehetőséghez jutók, helyüket meg nem találók távoztak, érkezett néhány új arc, meg csatlakoztak páran az akadémisták közül. Az aktuálisan friss szerzeményekből kevesen váltak meghatározó játékossá, zömük fél-egy éven belül már máshol jelentkezett edzésre. Emlékszik valaki még Novák Csanádra? Horváth Olivérre? Hegedűs Márkra? Árulkodó statisztika: a tavaly nyáron szerződtetett focisták közül egyedül Tóth Máté a keret tagja, de alapembernek ő sem nevezhető…

De ez már a múlt, az egy másik Haladás volt. 2015 tavasza (Illésék többségi tulajdonba kerülése) és 2019 nyara (kiesés, majdnem megszűnés) után újabb fordulóponthoz érkezett szeretett klubunk, mindhárom alappillérünkben (tulajdonos – szakmai stáb – labdarúgók) fajsúlyos változások történtek.

Egyrészt átalakult a tulajdonosi háttér, a labdarúgó Kft többsége (~80 %) a Marketing Kft kezében van, amely immáron Homlok Zsolté. Ő korábban több cégével támogatta a Halit (Swietelsky, Homlok Építő, Vasútvill), mellette a Haladás VSE elnöke is. Másrészt bekerült a stábba egy új pozíció, szakmai vezetőként segíti a klubot Mészöly Géza, aki az összes fontosabb nyári eseményen (új játékosok bemutatása, edzőmeccsek, ankét) tiszteletét tette, továbbá vendége volt a TV2 Mokkájának és a Sportrádió Hazafutás műsorának. Harmadrészt – és talán ez a legfontosabb – vérátömlesztésen esett át a játékosállomány.

Új arcok

A perembereken, be nem váló szerzeményeken túl elbúcsúztunk többek között a bronzévünk két alappillérétől (Rózsa Dániel, Guzmics Richárd), a házi gólkirályunktól (Tóth Milán) és két standard kezdő középpályástól (Kiss Bence, Holdampf Gergő). Az érkezők között motivált és az előző szezonban sokat játszó tizen-, huszonéveseket, régi ismerősöket (Mursits Roland, Nyíri Vince, Bolla Gergő, Rácz Barnabás) köszönthetünk, de akadt néhány első látásra érdekes transzfer is.

„Ezúttal nincsenek olyan játékosok az Illés Akadémián, akik feljöhetnének az első csapathoz” – mondta az ankéton Mészöly Géza. Mindez lefordítva azt jelenti, hogy a saját utánpótlásunkból történő szemezgetés helyett arra kényszerültünk, hogy a zalai I. osztályból igazoljunk középpályást, meg a macedón élvonalból támadót. Kívánom a legjobbakat Nagy Richárdnak, Alban Taipinek és a többieknek is, de nekem még kell egy kis idő, mire megszokom, hogy most ez a Szombathelyi Haladás.

Ami a célokat, elvárásokat illeti, a magam részéről annál óvatosabban fogalmaznék, mint amiket a klub részéről olvasok, hallok. Egyetlen idei edzőmeccsünket láttam, azt is Bécsben, és akkor sem volt még „kész” a keret. Az őszt negyedik helyen záró csapat kulcsfigurái közül hatan (Rózsa, Kállai, Mocsi, Holdampf, Kiss, Tóth Milán) az előző és a mostani átigazolási időszakban távoztak, az újak az elmúlt hetekben mutatkoztak be egymásnak.

Idén is erős lesz az NB2 mezőnye, a Bognár-családdal, Németh Krisztiánnal megerősített MTK az elsőszámú bajnokesélyes, a feljutást érő második pozícióra vágyik a megint új koncepció szerint építkező Diósgyőri VTK, Csertői Aurél gyirmóti csapata is viszonylag egyben maradt, a felvidéki kézbe kerülő zöld győriek az NB1-ből vettek kölcsön játékosokat (Kovácsik Ádám, Babati Benjamin) és Kovács Istvánnak is adtak ajánlatot, és persze simán lehet, hogy ezúttal is érkezik egy meglepetéscsapat.

Tömegek a lelátón, szép látvány

Szóval elsődlegesen, mint egyszerű szurkoló annyit várok el ettől a garnitúrától, hogy a pocsék tavasz után szerezze vissza a drukkerek bizalmát: futballistáink játsszanak a Haladáshoz méltó hittel, alázattal, akaraterővel. A szakmai stáb készítse fel alaposan a spílereket, ne legyenek „szent tehenek”, ne a név, hanem a teljesítmény állítsa össze a kezdőt, a vezetőség pedig biztosítsa a nyugodt hátteret, ideális munkakörülményeket. Ha ezek megvalósulnak, szebb idők köszönthetnek be a Rohonci út 3-ba.

(a fotók a haladas.hu-ról származnak)

Jelentős változások történtek a Szombathelyi Haladás keretében a felkészülés kezdete óta, a csapat szinte teljesen kicserélődött. A távozók zöme azóta talált magának új csapatot, nézzük ki hová került.

Kállai Kevin és Kállai Zalán a Mezőkövesd-Zsóry színeiben folytatják pályafutásukat. Tóth László, a „bőcsi Mourinho” a kétezertízes évek elején az Illés Akadémián dolgozott, azóta több alkalommal csábított már játékosokat Szombathelyről a borsodi kisvárosba. Szeles Tamás, Tóth Máté, Iszlai Bence és Jagodics Márk is megfordult mindkét gárdában. Az Apollon Limassol elleni edzőmérkőzésen (3-3) pont egymást váltotta a két testvér.

Kállai-kettős

Tóth-Gábor Kristófot 2020 nyarán vásárolta ki szerződéséből a nagy terveket szövögető Budapest Honvéd. „TGK” eleinte szóhoz jutott a felnőtt csapatban, az őszi szezon végére azonban a siófoki fiókcsapatnál számítottak rá. 2021 tavaszát Kazincbarcikán töltötte, tavaly augusztusban Szombathelyre került. Kispesti szerződése a nyáron lejárt, Pécsre írt alá.

TGK piros-feketében

Tóth Milán a Haladás házi gólkirálya lett az előző szezonban. A fiatal támadónak az NB1-ből is voltak ajánlatai, ő azonban a Sturm Grazhoz írt alá. A stájerországiaknál egyelőre a szintén másodosztályú tartalékcsapathoz került, de bízik benne, hogy előbb-utóbb az osztrák Bundesligában is bemutatkozhat. Tóth Milán hosszú évek után (Simon Ádám 2011) az első olyan játékos, aki a Haladás felnőttcsapatából nyugati ligába igazolt.

Tóth Milán Grazban

Holdampf Gergővel tavasszal a csakfoci.hu készített interjút, a középpályás a nyáron mindenképp szintet akart lépni. Mivel ez a Haladással nem következett be, szerződése lejártát követően az osztályváltásra esélyesnek tartott Diósgyőri VTK labdarúgója lett.

Holdampf a borsodiaknál együtt játszhat többek között Koman Vladimirrel

Monori Norbert a megyei I. osztályból került Szombathelyre, ősszel csereként beszállva három gólt szerzett, de betalált a székesfehérváriak elleni tesztmérkőzésen is. Tavasszal kevés lehetőség jutott neki. A másodosztály egyik újonca, a Credobus Mosonmagyaróvár teszteli, az egyik felkészülési meccsen duplázott.

Gólöröm Monori-módra

A jó ajánlólevéllel (válogatottság, gólkirályi cím) érkező Liviu Antal magyar állampolgárság hiányában nem szerepelhetett a Haladásban, ezért okmányai megszerzéséig kölcsönadták Zalaegerszegre, ahol a harmadosztályú tartalékcsapatnál számítottak rá. Nyáron sem tért vissza Szombathelyre, a román élvonalbeli CS Mioveni gárdájában folytatja.

Liviu Antalnak nem jutott tétmeccs Szombathelyen

Artner Dávid a győriek elleni szezonnyitón került be a meccskeretbe. A 17 éves játékos Paksról érkezett, tavasszal csereként beszállva a dorogiak ellen debütált a Haladásban. A nyíregyháziaknál megfelelt a próbajátékon, így a Szpari szerződtette.

Artner Dávid tavasszal az U18-as válogatottban is bemutatkozott

A tavaszt Szabolcsban töltő Debreceni Zalánt marasztalta a nyírségi gárda, ő azonban Paksra került. A tolnaiaknál együtt játszhat az exHalista Simon Barnabással, Nyári Patrikkal, míg Dezamits Dominikot Mosonmagyaróvárra adta kölcsön a szintén zöld-fehér csapat.

Dezamits és Debreceni a paksi sál két végénél

Szekér Ádám ajkai kitérő után tavaly nyáron tért vissza Szombathelyre. A 11. legtöbb játéklehetőséghez jutó középpályás lejáró szerződése nem került meghosszabbításra, pályafutását Tiszakécskén folytatja.

Szekér és a kécskeiek meze (balra)

Délczeg Gergelyt korábban több alkalommal is szívesen látta volna a Haladás, végül 2021 július elején sikerült leigazolni. A rutinos támadó szombathelyi pályafutását sérülések nehezítették, így végül a visszavonulás mellett döntött. De nem szakad el a Halitól, a távozó Paulik István utódjaként Németh Szabolcs egyik segédje lett.

Rózsa Dániel az ősz egyik legjobbja volt, a Haladásban lassan 18 éve bemutatkozó kapus szerződését nem hosszabbították meg. Dani nem akasztja szögre a kesztyűt, a megye I-ben vitézkedő répcelakiak kapuját őrzi majd.

Rózsa Répcelakon véd

Pataki Márk tartalékkapus az osztrák negyedosztályban szereplő felsőőriekhez igazolt. A fiatal hálóőr 16 meccsen védte az U19-esek kapuját.

A távozók közül nincs csapata egyelőre Guzmics Richárdnak és Stieber Andrásnak. A lista még nem végleges, további változások előfordulhatnak a keretben. Ezekről igyekszünk a lehető leghamarabb beszámolni.

A Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Németh Szabolcs a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón bejelentette, hogy távozik az együttestől többek között Rózsa Dániel és Guzmics Richárd is.

Nehezen találom a szavakat… Ugyanígy éreztem, amikor 2014-ben elengedték Tóth Pétert, a Legendát, öt évvel később is, amikor Halmosi Péter és Király Gábor hagyta el szeretett klubomat, és tavaly is, amikor Schimmer Szabolcs, Németh Márió és Jancsó András intett búcsút a Rohonci útnak. Ma ismét két régi bútordarabbal lettünk kevesebbek.

Én fiatal vagyok, így csak újságcikkekben és könyvekben olvashattam a húszas-harmincas évek Haladásáról, amelyik az ország legjobb amatőrcsapata címig, és NB1-ig jutott. Nem láttam ’48-as vidék legjobbja gárdát, ahogyan azt sem, amikor ’54 karácsonyán legyőztük a Puskás-féle Honvédot. Nem csodálhattam Iszak Sándor pazar góljait, nem láthattam játszani Halmosi Zoltánt (de az írek elleni gyönyörű gólját szerencsére őrzi a világháló), nem voltam ott az első nemzetközi tétmeccsünkön, amikor hetet rúgtunk a máltaiaknak. Nem ünnepelhettem a Nehru-kupa megnyerését, és még a kilencvenes évek eleje-közepe is kimaradt Kovács Sanyiékkal, Somfalvi Csabával.

Mindenki szombathelyi!

De az valahogy mindig állandó volt, hogy a Haladás keretét szombathelyiek, vasi srácok alkották, akik a szurkolókkal együtt nőttek fel a Rohonci úton. Király Gábort Hegedüs Péter és Szarka Zoltán tanította, Halmosi Péter az utolsó fűszálat is ismerte a régi stadionunkban. Ha valaki fellapozza mondjuk a Képes Sport egyik számát 1940-ből, ilyen sorokat talál: „Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.

Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben”. És hosszan lehetne idézni, mit jelent „a Haladás”. Király Gábor fogalmazta meg talán a legnagyszerűbben: számára nem csupán egy csapat, hanem egy fogalom.

Személyes emlék engem a bronzcsapatunkhoz köt, nekem az a nagybetűs Haladás. Ahogy B. Péter távozása után a nulláról újrakezdve néhány év után bronzérmet akasztottak a nyakunkba és Európába készülhettünk, a sorozatos nyolcadik helyek után reménykedhettünk, hogy talán most nem rontjuk el az őszt. De a csapat akkor is megmaradt zömében szombathelyinek, a gárda alapját olyanok alkották, akiket minden ide köt. A Rohonci út valóban bevehetetlen erődöt jelentett, és rendre többezren váltottak jegyet a meccseinkre. Nem párszázan, mint mostanában (akik előtt persze maximális főhajtás!).

Ennek a garnitúrának volt az utolsó mohikánja Rózsa Dániel és Guzmics Richárd. Dani lassan tizennyolc éve debütált a felnőttek között, együtt jutottunk fel az NB1-be, majd az EL-selejtezőkig. Abban az időszakban az NB1 legjobb kapusai között tartották számon, vitték volna magasabb célokért küzdő együttesek is, de velünk maradt. Két meccsen őrizte a válogatott kapuját, egyiken sem kaptunk gólt, teljesítményéről elismerően szóltak a sportlapok. Szombathelyi maradt akkor is, amikor tudta, Király mögött csak epizódszerep vár rá. Amikor kellett, beugrott, és milyen jól tette bravúrok, kivédett büntetők után skandálta a publikum: ollé, ollé, ollé, Róóózsaa Daaniii!

Ricsi szinte ugyanez: stabil alapemberünkké vált, eljutott a nemzeti csapatig. A bukaresti eset nem törte derékba a karrierjét, újjáépítette magát és lengyel ligában is megállta a helyét, időközben a válogatottban is alapemberré érett, fontos szerepe volt a 2016-os EB-re kijutó, és ott remekül szereplő gárdának. Tavaly hazatért, segített bennünket.

GR22, 2016. augusztus 13-án a Haladás - Diósgyőri VTK mérkőzésen, a szurkolók között

Srácok, ezúton is köszönöm, amit a Haladásért tettetek, beleírtátok magatokat a klub történelmébe. Bízom benne, hogy majd egy szebb napon ismét találkozunk a Rohonci úton veletek, és többek között Gabival, Szabival, Petivel, Bandival, Márióval és Cucuval is.

"Zeng a dalunk,

győzni fogunk,

harcoljunk együtt,

a Hali MI vagyunk!"

Csányi Sándorral, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökével készített interjút a Nemzeti Sport. A beszélgetésből kiderült, hogy az MLSZ két évig biztosan nem változtat az élvonalbeli csapatok létszámán. A bankvezér mindezt azzal indokolta, hogy „még nincs tizenhat csapatnyi nemzetközileg is versenyképes első osztályú magyar labdarúgónk, edzőnk, vezetőnk, sőt talán tulajdonosunk sem”.

Szombathelyi Haladás - Zalaegerszegi TE FC NB1-es bajnoki mérkőzés, 12 500 néző előtt

Ebbe a kiragadott mondatba aligha lehet belekötni. Hiszen valóban kevés a jó magyar labdarúgó, és azok is drágák és/vagy magasak az igényeik. Csak két példa: hét évvel ezelőtt, az NB1-től akkor búcsúzó dunaújvárosiak több mint százezer eurót kértek Eppel Mártonért (a támadó iránt a Haladás és az Újpest FC is érdeklődött), míg Rudolf Gergely – szintén hét éve – havi tízezer eurós fizetési ajánlatot utasított vissza. És ez a trend azóta sem változott, sőt, tovább nőtt. Ugyanis az NB1 a fizetések, infrastrukturális körülmények terén vonzóvá vált a régióban. Ma már teljesen természetes, hogy a mezőkövesdiek százötvenezer euróért vesznek játékost a Hajduk Splitből, aktuális román válogatottak írnak alá Kisvárdán, a felcsútiak meg a Legia Varsó elől visznek el futballistát.

Versenyképes honi edzőnk sincs, de ez sem újkeletű. A nyugati karrier után hazatérő „elsőpados” trénerek alaposan felsültek (Szabics Imre Székesfehérváron, Bódog Tamás Kispesten, Huszti Szabolcs Debrecenben), élcsapatnál magyar vezetőedző nem kap megbízatást, nyolc éve ünnepelhetett utoljára NB1-es bajnoki címet hazai mester. Kispesti barátainknál épp az imént köszönték meg az eddigieket Vignjevicsnek, az utód a hírek szerint skót vagy walesi lehet. A várdaiak még a télen közel álltak Adrian Mutu szerződtetéséhez, a felcsúti Hornyák Zsolt sem a mi focink terméke. Újpesten Mészöly Géza volt az utolsó magyar a kispadon, a 2011/12-es szezon elején.

Kondás Elemér 2014-ben bajnoki címet ünnepelhetett a Lokival, azóta ez hazai kollégának nem adatott meg (f.: dvsc.hu)

Az elmúlt hét év alapján viszont az látszik, hogy a fent említett két jelenség megváltoztatásán a tizenkét csapatos NB1 nem segít, sőt inkább katalizátorként működik. A bajokság előnytelen szerkezete (az első két-három helyezettet kivéve mindenki a kiesés ellen küzd), igazságtalan lebonyolítása (harminchárom kör, a 7-12. helyezettek kevesebbet játszhatnak otthon), a gazdasági különbségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy kevés legyen a jó hazai játékos és edző.

Hiszen amelyik együttes elsősorban magyar labdarúgókra (közte többségében saját termésre) építene, az huzamosabb ideig nem tud megragadni az NB1-ben, mert egyrészt gyengébb a játékosállomány a többi klubhoz képest, másrészt a húzóembereket vagy a szupertehetségnek kikiáltottakat rögtön viszi valamelyik tehetősebb ligabeli ellenfél (előbb-utóbb cserepadkoptatónak).

Légiósok vs. saját nevelésűek: 0 - 3. Az Artner-féle Haladás diadala 2013 novemberében a ferencvárosiak ellen

A tizenhatos leosztásban talán nyugodtabban lehetne ezt a házi értékekre építő filozófiát vinni, nem kellene állandóan a kiesés veszélyétől tartani. Egy fiatal játékos jobban fejlődik, ha hétről hétre Fradi-Videoton-Újpest FC szintű csapatokkal kell megküzdenie, mint mondjuk a Szentlőrinc SE, Dorogi FC, Aqvital FC Csákvár esetében. A pályakezdő edzőknek sem kell állandó eredménykényszerben dolgozniuk, ami megnövelheti a munkaviszonyuk hosszát is.

Manapság tradicionális futballklubok senyvednek a másodosztályban azért, mert egyszerűen nem éri meg feljutniuk az elsőosztályba, hiszen a két liga között óriási a különbség. A megragadás érdekében eleve kimagaslóan erős kerettel kell rendelkezni már az NB2-ben (lásd Debreceni VSC, de a Vasas és a Diósgyőri VTK esetében láttuk, hogy még ez sem garancia), vagy jelentősen meg kell erősíteni azt, és mivel kevés és drága a hazai játékos, maradnak a zsákbamacska külföldiek. Mire összeáll a brigád, a lemaradás jókora, az extra költségek a büdzsét is megterhelik. Az elmúlt évek bravúrfeljutói közül egyikük sem tudott megragadni az NB1-ben, sőt olykor utána még azzal a lendülettel akár a másodosztályból is búcsúzni kényszerültek. A balmazújvárosiak megszűntek, a Rákóczi a harmadosztályban kötött ki, a Budafoki MTE is sokáig állt kiesőhelyen.

Nyugat-dunántúli örökrangadókra (Haladás - ETO) manapság a második vonalban kerül sor

Végül, de nem utolsó sorban, a tizenhatos mezőny mellett szólna, hogy így az érdeklődés és a nézőszámok is növekedhetnének. Az NB2-be süllyedt egykori fellegváraknál látszódik, hogy van igény a futballra, Diósgyőrben, Szombathelyen, Szegeden, olykor Pécsett és Győrben is magasabbak a számok, mint mondjuk Felcsúton, Mezőkövesden vagy Kisvárdán. Nem beszélve arról, hogy végre lennének komoly tömegeket megmozgató vidéki rangadók (Haladás – ZTE, ETO – Videoton).

A magam részéről csak bízni tudok abban, hogy ezeket az említett szempontokat az MLSZ is figyelembe veszi, és talán megfontolják a bővítést. Kárt egészen bizonyosan nem okozna.

Bár még tizenöt forduló hátra van a bajnokságból, öt pontnyi hátrány nem ledolgozhatatlan, az eddigi három lejátszott meccsünk alapján csökkeni látszik az esélyünk arra, hogy az idény végén az első két pozíció valamelyikét foglaljuk el, és 2019 után ismét az élvonalban szerepelhessünk. Ez az erősen szubjektív hangvételű írás a címben említett kérdésre keresi a választ.

(1) Ha javul a hazai mérlegünk…

Az elmúlt négy hazai mérkőzésünkből összesen egyet sikerült megnyerni, a másik hármat elveszítettük, minden meccsen kaptunk legalább egy gólt. Hol van már a bevehetetlen Rohonci úti katlan, az Aczél Zoltán-féle 8/8-as hibátlan sorozat, vagy az új komplexum átadása utáni széria még Hippel… (Tíz éve, 2012-ben egyetlen alkalommal kaptunk ki pályaválasztóként bajnokin.)

November végén előnyről buktuk el a siófokiak elleni találkozót, a pécsiek ellen hamar hátrányba kerültünk, a Szpari kapuját már az első percben bevettük, de még az első félidőben fordítottak. Ha ezeket a mérkőzéseket behúztuk volna – messze nem verhetetlen ellenfelek voltak, két meccsen is esélyünk volt a 2:0-ra, helyette lett 1:2 – most első helyen állva várnánk a folytatást. Természetesen nem érdemes szó nélkül hagyni, hogy a két tavalyi mérkőzésen súlyos játékvezetői hibák is hozzájárultak a vereségekhez, a balatoniak ellen szabályos góltól fosztották meg a Halit (utána fordítottak), míg a pécsiek ellen elmaradt egy büntető. Bár azt be is kell rúgni…

A bírói tévedéseken túl talán még szomorúbb az üres széksorok látványa. Ezer alatti nézőszámokat közölt a hangosbemondó, tíz éve a ligakupa-meccseinken is többen voltak a régi stadionban. A hideg időjárás, a vírushelyzet és a rossz kezdési időpontok valóban nézőriasztó hatásúak, de talán a klubvezetés is kezdhetne valamit a helyzet kezelésével, például az irreálisan drága jegyárak redukálásával. A közönségen sok múlik, szoros meccseken akár sorsdöntő hatású is lehet a lelátókról érkező támogatás.

Az őszi szimpatikus kezdeményezések (ingyenjegyek az egészségügyi dolgozóknak, kutyamenhelyes akció, együttműködés iskolákkal) egy jó irányt jelentettek, bízom benne, hogy ezeknek lesz folytatása tavasszal is. (Zárójeles megjegyzés: Kispesten 150 forintba kerültek a jegyek a hazai és vendég állóhelyes szektorba még a 2016. októberi meccsünkön, mivel akkor ünnepelte 25. születésnapját az Ultra Red Boys szurkolói csoport. Idén lesz 100 éve, hogy átadták a Rohonci úti otthonunkat, egy hasonló jelképes akció esetén, például a Vasas ellen májusban ismét tömegek látogatnának ki.)

A szegediek elleni február végi ütközetet leszámítva az előttünk álló csapatokat otthon fogadjuk, ha valóban szeretnénk, hogy a májusi meccseinknek tétje legyen, akkor sürgősen vissza kell állítani a Rohonci út oroszlánbarlang jellegét.

(2) Ha megerősítik a keretet…

A mögöttünk lévő átigazolási szezonban négy játékossal bővült a Haladás kerete, de közülük eddig egyedül Lencse László mutatkozhatott be. Az Aradról érkező Liviu Antal egyelőre nem is fog, honosítása időigényes, így szerepeltetése esetén elesne a Hali az MLSZ-től érkező támogatástól. Csató Martin és Artner Dávid kispadig jutott eddig.

A távozók közül Mocsi Attila érzékeny veszteség, rajta kívül kevés lehetőséghez jutó futballisták igazoltak el. Közülük többen alig fél évet töltöttek el a csapatnál. Ez a trend egyébként jellemző, a máshonnan szerződtetett labdarúgóink („külsősök”) közül az utóbbi években csak Csilus Tamás az, akiből kihagyhatatlan alapember lett. Monori Norbert, Guzmics Richárd és Tóth-Gábor Kristóf tartozik még a viszonylag többet játszók körébe, a többiek epizódszereplők (voltak).

Azt azért érdemes leszögezni, hogy a tulajdonosváltáson átesett, anyagiakat tekintve a mezőnyből jócskán kiemelkedő Diósgyőri VTK-val és Vasassal a Haladás nem tud versenyezni a fizetések és az elvárt célok tekintetében. Mi mindig is egy nevelőklub voltunk, de a saját értékeink megtartásán túl a szintlépéshez szükséges javítani a keret bőségén, minőségén. A csapatunk jelenleg többségében az akadémiáról kijövő (olykor még profi szerződéssel sem rendelkező) tizenéves játékosokon túl idősebb, klubhű labdarúgókból (Rózsa Dániel, Németh Milán, Bosnjak Predrag) áll, kevés a „középső” korosztály (csak a Csilus – Holdampf kettős az alapemberek közül).

Ha esetleg feljutnánk, szinte az egész keretet ki kellene cserélni azért, hogy minőségben egyáltalán fel tudjuk venni a versenyt a többi tizenegy klubbal. Élvonalbeli szintű magyar játékosból kevés van, azok is drágák, a légiósok zsákbamacskák. A két osztály között hatalmas a különbség, a lebonyolítás a feljutók számára igazságtalan, szóval ezzel a jelenlegi összetételű csapatunkkal kishalak lennénk az óriási (Ferencvárosi TC, MOL Fehérvár, Felcsút) és a nagy (Kisvárda FC, Mezőkövesd Zsóry, a többi pesti csapat) cápák között, ezek közül kellene legalább kettőt megelőzni. Ezek a „ragadozók” egy-egy játékosért több pénzt fizettek, mint amennyit a Szombathelyi Haladás a fennállása (1919) óta kifizetett élő szerződésű futballisták kivásárlására.

Az elmúlt évek példáin láttuk, hogy a meglepetésként (de talán nem véletlenül, „a behúzott fék jelenségről” lentebb lesz szó) kivívott feljutást követően nem sikerült bennmaradni, majd a következő szezon végén vagy kiesett (Kaposvári Rákóczi, de a Budafoki MTE is errefelé tendál) vagy megszűnt (Balmazújvárosi FC) az adott klub.

(3) Ha kibővítik a létszámot…

Ez lenne a legideálisabb helyzet, mert a Haladás sokkal könnyebben tudna egyrészt feljutni, másrészt hosszabb távon megőrizni az élvonalbeli tagságát. A tizenkettes mezőny szűk, a háromkörös lebonyolítás igazságtalan, a másodosztályból már eleve NB1-es szintű csapattal kell feljutni, ha nem akar rögtön búcsúzni a csapat. A dobogón állókat leszámítva a többi csapat a kiesés ellen küzd, itt nem jut idő fiatal, rutintalan játékosok állandó szerepeltetésére (erre jó példa a kispesti csapat, ahonnan az utóbbi időben kikoptak a Magyar Futball Akadémiáról érkező növendékek).

Az évek óta másodosztályban ragadó egykorvolt vidéki fellegvárak nem véletlenül nem akarnak feljutni, hiszen anyagi értelemben esélytelenül indulnának az élvonalban többi klubhoz képest, az az egy NB1-es szezon anyagilag úgy tönkre vágná a klubot, hogy egyenes út vezetne a harmadosztály vagy a csőd felé. A balmazújvárosi, kaposvári és budafoki példa riasztó, akkor már inkább jobb a fix NB2-es tagság valahol az élmezőny mögött kényelmesen. (Ez lenne az úgynevezett „behúzott fék” jelenség.)

Ha a szövetség felduzzasztaná tizenhatosra a mezőnyt, azzal a kishalak is nagyobb túlélési esélyt kapnának a cápák között. A bennmaradásért nem kellene lecserélni a játékosállományt, nyugodtan lehetne szerepeltetni a fiatalokat, növelve ezzel a magyar futballisták játékidejét.

Az világosan leszűrhető, hogy a Haladás stabil NB1-es létéhez a feltételek nagyon kedvező együtt állása lenne szükséges a jelenlegi helyzetben. Ez persze könnyedén változhat például abban az esetben, ha javul a hazai mérlegünk, megerősítik a keretet és kibővítik a létszámot…

(a fotók a haladas.hu-ról származnak, mindegyik a Szpari elleni hazai találkozónkon készült)

Készült egy rövid évértékelő beszélgetés a haladas.hu-n Séllei Árpáddal, a klub ügyvezető igazgatójával. Ő, és a kérdező is megemlítette, hogy lehettek volna többen is a mérkőzéseinken. Említésre került néhány indok, ám szerintem pont a leglényegesebb tényező kimaradt.

A magyarfutball.hu adatai alapján idén ősszel átlagosan 1624 néző volt kíváncsi a Haladás hazai mérkőzéseire. Ez a második legmagasabb a ligában, csak a Diósgyőri VTK-nál jártak ki többen. Árnyalja a képet, hogy egyrészt Miskolcon kétszerannyian laknak, mint Szombathelyen, másrészt a borsodi gárda több rangadót is játszott hazai környezetben, náluk járt a Vasas, a Nyíregyháza Spartacus és a Hali is, bár ezeket hétköznap rendezték.

Ezzel az 1624-es átlaggal egyébként előzzük az NB1-es felcsúti csapatot, a mezőkövesdieket, a zalaegerszegieket, valamint a szebb napokat is megélt újpestieket is, továbbá alig vagyunk lemaradva a Paksi FC-Gyirmót-MTK triótól.

Ha a korábbi NB2-es éveinket nézzük (nem a 2019/20-as csonka szezont, vagy a tavalyit, amikor november közepétől zárt kapuk mögött rendezték a meccseket), akkor ennél nagyságrendekkel többen jártunk ki a 2007/2008-as és a 2006/2007-es idények során (előbbinél a 4333-as átlaggal ma a másodikak lennénk – az NB1-ben!), viszont e két évad végén bajnokok lettünk. 2005/2006-ban, amikor először játszottunk a 16 csapatos Nyugati csoportban, az átlagos nézőszámunk 727 volt, ekkor egyébként 6. helyen zártunk.

Azon túl, hogy most és tizennégy éve is jól szerepelt a Haladás a másodosztályban, más párhuzamot nem vonhatunk. 2007-ben nem volt COVID járvány, sem drága jegyárak, egy idényben nyolccal kevesebb meccs volt, viszont azok főként szombaton kerültek megrendezésre. Nem adta őket élőben országos lefedettségű televízió, a YouTube pedig szárnyait bontogatta csupán. November végétől körülbelül márciusig szünetelt a bajnokság, decemberi meg január-februári időszakban maximum felkészülési meccseket vívtunk. A Rohonci úton még a régi stadion várta a szurkolókat, ráadásul klasszikus formában: a zöld-fehér székek nélküli tribünnel, a többi szektorban állóhelyekkel.

Azok a régi szép idők: Haladás - Dunaújváros, 8000 nézővel, lufikkal és óriáslasztikkal

Az 1624 a körülményekhez képest tisztességes nézőszám, még ha szombathelyi viszonylatban első ránézésre kevésnek is tűnhet. De mit is jelent a „körülményekhez képest”? A látogatottsági adatokban az alábbi tényezők játszanak szerepet a csapat teljesítményén túl: 1) jegyárak, 2) kezdési időpontok, 3) járvány, 4) ellenfelek. Vizsgáljuk meg ezeket közelebbről!

Kezdjük a jegyárakkal. Az előző idényhez képest jócskán növekedtek a belépők árai. A teljesárú tikettek a B-Középbe 2000, a C és D szektorokba 3000, a VIP melletti A szektorba (itt nem süt meg a nap a nyári/koraőszi meccseken) 4000 forintba kerül. Ezek az árak még az NB1-hez képest is költségesnek számítanak. Debrecenben online elővételben a B-Közép 1500, hosszanti 2000, VIP melletti 3500. Nálunk az új szezontól már nem lehet online jegyet venni, a vásárlás napjára tekintettel nincs kedvezmény. Zalaegerszegen elővételben nem kiemelt meccsen a kapu mögé 1500 forint a tikett, a hosszanti oldalakon 1500 és 2500 közötti árakat találunk. A másodosztályban Diósgyőrben elővételben az ultrák oldalán 1000 forint a jegy, a napos oldalra 1700. Szegeden a B-Közép 1000, a normál hazai 2000. A sort és az összevetéseket tovább lehetne folytatni, talán Kispesten akadnak még hasonló árak, de fővárosi barátaink egy osztállyal feljebb játszanak.

Hétközi hazai a siófokiak ellen

A kezdési időpontok a következőképp alakulnak: nyáron/koraősszel hétvégi forduló esetén vasárnap 19:00, későősszel 17:00. Hétközi forduló szerdán 18:00. Ha a tévé közvetíti, akkor hétfő 20:00. Tavaly az összes NB2-es klub közös kérelemmel fordult az MLSZ-hez, hogy ne csak vasárnap lehessen hétvégén meccset rendezni, a szövetség hajthatatlannak bizonyult. Ez pedig ütközik az alsóbb osztályú csapatok mérkőzéseivel, továbbá a téli időszakban igencsak nagy távoltartó hatással bírnak a párfokos hőmérsékletek. Az MLSZ rugalmasabb hozzáállása és a tévé szurkolóbarátabb szemléletmódja érdemben tudná növelni a látogatottságot, nem csak Szombathelyen.

Hatással van a látogatottságra ezeken túl a védettségi kártya követelménye, valamint a negyedik hullám. 2020 augusztusától november elejéig korlátozásmentesen járhattunk futballmérkőzésekre, a maszkhasználat és távolságtartás csak az ősz második felében, a Békéscsaba Előre és a Szentlőrinc SE elleni meccseinken volt előírva, utána május elejéig zárt kapuk mögött játszottunk. Májustól csak védettségi igazolvánnyal mehettünk meccsekre, ezt az előírást azóta sem oldották fel. Továbbá idén ősszel megint emelkedtek az esetszámok, amik miatt többen dönthettek úgy, hogy kerülik a tömegrendezvényeket, még ha be is vannak oltva.

Végül, de nem utolsó sorban egészen bizonyosan magasabb lenne az átlagnézőszám, ha az elmúlt szezonban hazai környezetben rendezik a rangadóinkat. Utaztunk Diósgyőrbe, Angyalföldre és Kecskemétre is, ha ezekkel az együttesekkel otthon játszunk – és nem rakja hétfőre a meccseket a szövetség és a tévé – akkor megdőlt volna a 2600-as nézőcsúcs.

Ezen együtthatók közül több is túlmutat a klub hatáskörén, a meccsek kezdési időpontját, illetve a látogatásukra vonatkozó előírásokat a Haladás nem tudja befolyásolni, ahogyan a sorsolást sem. Májusban vélhetően jó sokan mennek ki majd a Vasas vagy a DVTK ellen, pláne ha komoly tétje lesz a mérkőzéseknek.

Bevonulás menhelyi kutyákkal

Van azonban mozgástér így is a látogatottság növelésére. A jegyárak korrigálása (az emelésnek az volt az indoka, hogy az MLSZ által megkövetelt drága tesztelést finanszírozni kell valamiből) mellett lehetne szervezni különféle akciókat. Ezzel kapcsolatban akadtak ősszel elismerést érdemlő kezdeményezések (egészségügyi dolgozók, kormányhivatal munkatársai számára ingyenjegyek, városi sportegyesületek, öregfiúk fogadása, állatmenhelyes bevonulás stb.), ezeket mindenképp érdemes lenne folytatni, mert van bennük potenciál.

Őszintén remélem, hogy tavasszal még többen leszünk a mérkőzéseinken, mert Haladás-meccsre járni mindig is élmény.

Napra pontosan nyolc évvel ezelőtt, 2013. december elsején indult el az oldalunk. Aznap este a Videotont fogadtuk a Rohonci úton a 2013/14-es élvonalbeli bajnokság 16. fordulójában. Azóta sok víz lefolyt a Perinten, elbúcsúztattuk a régi stadionunkat, megjártuk Sopront, álltunk közel nemzetközi szerepléshez és megszűnéshez is. Következzék most nyolc szép emlék ebből az időszakból.

Címlapkép: Ünnepel a csapat és a tábor (f.: haladasfc.hu)

1. Emberhátrányban kiharcolt pont: Haladás – Videoton 1:1, 2013. december 1.

Utolsó előtti meccsünk a 2013-as évben, két fordulóval korábban vertük a Fradit a Puskás Stadionban három-nullra, a csapatunkban tényleg mindenki szombathelyi. Az előző idény ezüstérmese, a Videoton érkezett a Rohonci útra. Kapufával nyitottunk, aztán a csereként beálló Rajos Gábort rekordidő alatt kiállította Kassai Viktor, a B-közép pedig egy szomszédos ország nevét skandálta. A fehérváriak belőtték, a Haladás nem adta fel. Bosnjak remek labdáját Ugrai váltotta gólra (fél évvel később már mindketten a Ferencvárosi TC-t erősítették, 2015 nyarán mindketten visszatértek Szombathelyre), sőt majdnem 2:1 állt az indiai származású eredményjelző táblán. A hajrában Iszlai (aki most a veszprémi kispályás bajnokságban szerepel) is kiállt, a végét nyolc mezőnyjátékossal kihúztuk. Mivel itt szép emlékekről van szó, az egy héttel későbbi győri meccsük nem kerül részletesebben kifejtésre…

2. Dobogón, pontelőnnyel: Haladás – Bp. Honvéd 2:0, 2014. április 13.

Kedvező előjelekkel vártuk a kispesti barátaink elleni mérkőzést, az előző két meccsünket megnyertük, győzelmünk esetén pontelőnnyel léphettünk fel a dobogóra. Hrepka Ádám egyetlen jól sikerült szombathelyi találkozója volt, az ő két találatával otthon tartottuk a három pontot, lassan kezdtük úgy érezni, hogy 2009 után talán megint érmet akasztanak a nyakunkba. Aztán mentünk Kaposvárra, de ugye csak a szépre emlékezünk…

3. Méltó búcsú: Haladás – Felcsút 2:1, 2015. december 12.

Az előző bajnokságban csak az utolsó fordulóban dőlt el, hogy kivívjuk-e a bennmaradást. Szerencsére még időben érkezett Mészöly Géza, a Szpari és a Felcsút elleni hazai meccseinken aratott sikereinkkel meghosszabbítottuk élvonalbeli tagságunkat. A nyáron megerősödött a csapatunk, hazatért a Király, jött Bosnjak és a Wils-testvérpár (Stef nálam Willliamsszel holtversenyben minden idők legjobb szombathelyi légiósa). Ezzel a megerősödött csapatunkkal sokáig a második helyen álltunk, megvertük oda-vissza a Vidit, idegenben a Lokit. November-decemberre teljesítményünk kissé visszaesett, de így is a mezőny első felében telelhettünk.

Már 2013 augusztusában felmerült, hogy a stadionrekonstrukciós program keretében Szombathelyen is új sportpálya épül. Eleinte csak fura terveket (az a narancssárga borítású, félig fedett létesítmény) meg különféle összegeket és dátumokat hallhattunk, ám csak 2015 őszére kezdett körvonalazódni, hogy bizony a Rohonci útra is megérkezik a XXI. század.

A búcsúmeccsünket a felcsútiak ellen vívtuk, Márió szögletgóljára Lencse válaszolt, a második félidőben Halmosi Péter meglőtte az utolsó gólt az arénában, még Király Gábor is rohant ünnepelni. A meccs után szólt a Lord, görögtüzek gyúltak a B-középben, kattantak a fotók az archívumba.

4. Emlékszem Sopronban: 2016. október 16. Haladás – Ferencvárosi TC 2:0

A címvédő érkezett a Káposztás utcába, de az első percektől látszott, hogy pont nélkül távoznak a fővárosi zöldek. Fekete-fehér szerelésű csapatunk húsz perc alatt kényelmes előnyre tehetett volna szert, de hol a kapufa, hol Dibusz mentette meg a Fradit. A túloldalon Rózsa Dániel védte Djuricin büntetőjét, a második félidőben pedig végre gólokat szereztünk. Gaál Bálint és Iszlai Bence is eredményes volt, a tabellán a második helyre léptünk előre, és már az is felmerült, hogy majd az UEFA sorsol nekünk ellenfelet a stadionnyitóra.

5. Itthon vagyunk! 2017. november-december

Végre elkészült a Haladás Sportkompexum, amit háromszor is felavattunk. Először még október végén két gálameccs keretében, a Hali és magyar válogatott öregfiai mellett a szurkolók is megmérkőztek. A hivatalos avató az NK Eszék ellen volt, ezen a találkozón Vörös Csaba ült a kispadunkon megbízott edzőként. Egygólos hátrányból fordítva végül 3:1-re nyertünk. Sokkal fontosabb volt azonban, hogy a felvidéki Hipp érkezésével az őszi szezon utolsó három mérkőzését – ráadásul a három legdrágább keretű csapat ellen – megnyertük. Legyőztük a Fradit, a felcsútiakat és a Videotont is, így bennmaradó helyen mehettünk a téli szünetre.

6. Kiszurkolt bennmaradás: Haladás – Mezőkövesd Zsóry 1:0, 2018. június 2.

Megint az utolsó fordulóra maradt a döntés a kiesés kapcsán, öt csapat volt érintett: a Balmazújváros FC (azóta meg is szűntek), a Vasas FC, a Diósgyőri VTK , a Mezőkövesd Zsóry és a Haladás. A közel hétezer néző előtt lejátszott mérkőzésen sokáig 0:0 állt az eredményjelzőn, miközben baljós hírek érkeztek Balmazújvárosból és Diósgyőrből is. A végén a csereként beállt Kiss Tamás használta ki az azóta több sztárklub kívánságlistáján szereplő Szalai Attila hibáját, mi meg ünnepelhettük a végül megszerzett 8. helyet, szólt is a Hipp-Hipp-Hurrá!

7. Fun-show: 2019. március 8. Haladás – Újpest FC 3:2

Centenáriumi évünket valószínűleg nem így tervezték az illetékesek. Jelentős lépéshátrányból vártuk a február eleji rajtot, ami csak tovább nőtt a pocsék kezdésnek köszönhetően. Márciusban aztán csoda történt, megvertük idegenben a kispestieket, majd jött az Újpest FC elleni meccsünk. A szünetre kétgólos előnnyel vonulhattak a lilák. A 60. percben Horváth Ferenc becserélte Németh Máriót és Funshow Bamgboyét. Két cserénk 6 perc alatt a javunkra fordította az állást, a megszerzett előnyünket meg is őriztük a végéig. A Paksi FC elleni április végi mérkőzésünk utolsó percéig úgy tűnt, a tavaszunk olyan lesz, mint ez a találkozó: jelentős hátrányból állunk fel és aratunk sikert. Remili becsavarta szögletből, mi meg 11 év után mehettünk a másodosztályba.

8. Csillagos ötös Siófokon: 2020. augusztus 2. BFC Siófok – Haladás 1:5

A COVID-járvány első hulláma idején félbeszakadó NB2-es bajnokság nem folytatódott, a Hali pont elcsípte a bennmaradó helyet, így 2020 nyarán készülhettünk a következő másodosztályú szezonunkra. Simon András szinte a siófoki nyitómeccsünk kezdő sípszója előtt lépett le Gyirmótra, mi azonban nélküle is parádéztunk a Révész Géza utcában. Többszáz fehérpólós szombathelyi szurkoló előtt csapatunk gólfesztivált rendezett, egy ötössel indítottuk az új szezont.

Ezek voltak tehát a legszebb emlékeink az elmúlt nyolc évünkből. Hátha a következő összeállításba azt tudjuk írni, hogy csapatunk kiharcolta az élvonalbeli szereplést!

A Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata mögött álló gazdasági társaság (Haladás Kft.) tulajdonosi szerkezete megváltozik a jövőben. A cég alaptőkéje 3 millió forintról 40 millió forintra nő, ennek következtében a többségi tulajdonos a Haladás Marketing Kft. lesz, egy kisebb szelet jut az önkormányzatnak (de a 10 százalékos aránya nem változik a korábbiakhoz képest) és némi százaléka marad csupán az Illés Sportalapítványnál.

E jogi konstrukció azt jelenti, hogy a Haladásnál nem lesz új tulajdonos (közvetlenül nem lép be másik szereplő a cégbe), hanem „szerepet cserél” a Marketing Kft és az Illés Sportalapítvány. A tőkeemeléshez szükséges anyagi forrást a Vasútvill Kft (mely jelenleg is szponzorálja a csapatot) biztosítja, de ez a cég nem lép be a Haladás Kft-be, hanem továbbra is csak a klub szponzora marad. További potenciális támogatókkal zajlanak a tárgyalások.

Mit jelent ez a szurkolók számára? Bízzunk benne, hogy a legjobbakat. Csapatunk vezeti a másodosztályú bajnokságot, és bár hosszú még az idény, az eddig látottak alapján tavasszal magasabb célokért is küzdhetünk, mint az első tízbe kerülés. Elnézve a korábbi évek feljutóit (Gyirmót FC, Budafoki MTE, Kaposvári Rákóczi, Balmazújvárosi FC), az 1-2. hely elérésénél nagyságrendekkel nehezebb feladat a bennmaradás kiharcolása az élvonalban. Azt is láttuk, hogy a féktelen pénzszórás, a keret félévenkénti szinte teljes lecserélése vagy sztárjátékosok sztárgázsiért történő szerződtetése nem garancia a sikerre, sokkal inkább kifizetődőbb a céltudatos, szisztematikus építkezés.

A tulajdonosok legfőbb feladata, hogy felelős gondnokai legyenek ennek a sokra hivatott, száz éves dicső múltú klubnak. Van egy gyönyörű stadionunk, pazar infrastrukturális körülményekkel, utánpótláscentrummal, van egy lelkes, nagyszámú közönségünk, itt az ideje visszavezetni a Haladást oda, ahová mindig is tartozott. Tegyünk meg ezért mindent a pályán, a lelátón és a tárgyalóteremben!

Hajrá, Haladás!