Csányi Sándorral, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökével készített interjút a Nemzeti Sport. A beszélgetésből kiderült, hogy az MLSZ két évig biztosan nem változtat az élvonalbeli csapatok létszámán. A bankvezér mindezt azzal indokolta, hogy „még nincs tizenhat csapatnyi nemzetközileg is versenyképes első osztályú magyar labdarúgónk, edzőnk, vezetőnk, sőt talán tulajdonosunk sem”.

Szombathelyi Haladás - Zalaegerszegi TE FC NB1-es bajnoki mérkőzés, 12 500 néző előtt

Ebbe a kiragadott mondatba aligha lehet belekötni. Hiszen valóban kevés a jó magyar labdarúgó, és azok is drágák és/vagy magasak az igényeik. Csak két példa: hét évvel ezelőtt, az NB1-től akkor búcsúzó dunaújvárosiak több mint százezer eurót kértek Eppel Mártonért (a támadó iránt a Haladás és az Újpest FC is érdeklődött), míg Rudolf Gergely – szintén hét éve – havi tízezer eurós fizetési ajánlatot utasított vissza. És ez a trend azóta sem változott, sőt, tovább nőtt. Ugyanis az NB1 a fizetések, infrastrukturális körülmények terén vonzóvá vált a régióban. Ma már teljesen természetes, hogy a mezőkövesdiek százötvenezer euróért vesznek játékost a Hajduk Splitből, aktuális román válogatottak írnak alá Kisvárdán, a felcsútiak meg a Legia Varsó elől visznek el futballistát.

Versenyképes honi edzőnk sincs, de ez sem újkeletű. A nyugati karrier után hazatérő „elsőpados” trénerek alaposan felsültek (Szabics Imre Székesfehérváron, Bódog Tamás Kispesten, Huszti Szabolcs Debrecenben), élcsapatnál magyar vezetőedző nem kap megbízatást, nyolc éve ünnepelhetett utoljára NB1-es bajnoki címet hazai mester. Kispesti barátainknál épp az imént köszönték meg az eddigieket Vignjevicsnek, az utód a hírek szerint skót vagy walesi lehet. A várdaiak még a télen közel álltak Adrian Mutu szerződtetéséhez, a felcsúti Hornyák Zsolt sem a mi focink terméke. Újpesten Mészöly Géza volt az utolsó magyar a kispadon, a 2011/12-es szezon elején.

Kondás Elemér 2014-ben bajnoki címet ünnepelhetett a Lokival, azóta ez hazai kollégának nem adatott meg (f.: dvsc.hu)

Az elmúlt hét év alapján viszont az látszik, hogy a fent említett két jelenség megváltoztatásán a tizenkét csapatos NB1 nem segít, sőt inkább katalizátorként működik. A bajokság előnytelen szerkezete (az első két-három helyezettet kivéve mindenki a kiesés ellen küzd), igazságtalan lebonyolítása (harminchárom kör, a 7-12. helyezettek kevesebbet játszhatnak otthon), a gazdasági különbségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy kevés legyen a jó hazai játékos és edző.

Hiszen amelyik együttes elsősorban magyar labdarúgókra (közte többségében saját termésre) építene, az huzamosabb ideig nem tud megragadni az NB1-ben, mert egyrészt gyengébb a játékosállomány a többi klubhoz képest, másrészt a húzóembereket vagy a szupertehetségnek kikiáltottakat rögtön viszi valamelyik tehetősebb ligabeli ellenfél (előbb-utóbb cserepadkoptatónak).

Légiósok vs. saját nevelésűek: 0 - 3. Az Artner-féle Haladás diadala 2013 novemberében a ferencvárosiak ellen

A tizenhatos leosztásban talán nyugodtabban lehetne ezt a házi értékekre építő filozófiát vinni, nem kellene állandóan a kiesés veszélyétől tartani. Egy fiatal játékos jobban fejlődik, ha hétről hétre Fradi-Videoton-Újpest FC szintű csapatokkal kell megküzdenie, mint mondjuk a Szentlőrinc SE, Dorogi FC, Aqvital FC Csákvár esetében. A pályakezdő edzőknek sem kell állandó eredménykényszerben dolgozniuk, ami megnövelheti a munkaviszonyuk hosszát is.

Manapság tradicionális futballklubok senyvednek a másodosztályban azért, mert egyszerűen nem éri meg feljutniuk az elsőosztályba, hiszen a két liga között óriási a különbség. A megragadás érdekében eleve kimagaslóan erős kerettel kell rendelkezni már az NB2-ben (lásd Debreceni VSC, de a Vasas és a Diósgyőri VTK esetében láttuk, hogy még ez sem garancia), vagy jelentősen meg kell erősíteni azt, és mivel kevés és drága a hazai játékos, maradnak a zsákbamacska külföldiek. Mire összeáll a brigád, a lemaradás jókora, az extra költségek a büdzsét is megterhelik. Az elmúlt évek bravúrfeljutói közül egyikük sem tudott megragadni az NB1-ben, sőt olykor utána még azzal a lendülettel akár a másodosztályból is búcsúzni kényszerültek. A balmazújvárosiak megszűntek, a Rákóczi a harmadosztályban kötött ki, a Budafoki MTE is sokáig állt kiesőhelyen.

Nyugat-dunántúli örökrangadókra (Haladás - ETO) manapság a második vonalban kerül sor

Végül, de nem utolsó sorban, a tizenhatos mezőny mellett szólna, hogy így az érdeklődés és a nézőszámok is növekedhetnének. Az NB2-be süllyedt egykori fellegváraknál látszódik, hogy van igény a futballra, Diósgyőrben, Szombathelyen, Szegeden, olykor Pécsett és Győrben is magasabbak a számok, mint mondjuk Felcsúton, Mezőkövesden vagy Kisvárdán. Nem beszélve arról, hogy végre lennének komoly tömegeket megmozgató vidéki rangadók (Haladás – ZTE, ETO – Videoton).

A magam részéről csak bízni tudok abban, hogy ezeket az említett szempontokat az MLSZ is figyelembe veszi, és talán megfontolják a bővítést. Kárt egészen bizonyosan nem okozna.