Bár még tizenöt forduló hátra van a bajnokságból, öt pontnyi hátrány nem ledolgozhatatlan, az eddigi három lejátszott meccsünk alapján csökkeni látszik az esélyünk arra, hogy az idény végén az első két pozíció valamelyikét foglaljuk el, és 2019 után ismét az élvonalban szerepelhessünk. Ez az erősen szubjektív hangvételű írás a címben említett kérdésre keresi a választ.

(1) Ha javul a hazai mérlegünk…

Az elmúlt négy hazai mérkőzésünkből összesen egyet sikerült megnyerni, a másik hármat elveszítettük, minden meccsen kaptunk legalább egy gólt. Hol van már a bevehetetlen Rohonci úti katlan, az Aczél Zoltán-féle 8/8-as hibátlan sorozat, vagy az új komplexum átadása utáni széria még Hippel… (Tíz éve, 2012-ben egyetlen alkalommal kaptunk ki pályaválasztóként bajnokin.)

November végén előnyről buktuk el a siófokiak elleni találkozót, a pécsiek ellen hamar hátrányba kerültünk, a Szpari kapuját már az első percben bevettük, de még az első félidőben fordítottak. Ha ezeket a mérkőzéseket behúztuk volna – messze nem verhetetlen ellenfelek voltak, két meccsen is esélyünk volt a 2:0-ra, helyette lett 1:2 – most első helyen állva várnánk a folytatást. Természetesen nem érdemes szó nélkül hagyni, hogy a két tavalyi mérkőzésen súlyos játékvezetői hibák is hozzájárultak a vereségekhez, a balatoniak ellen szabályos góltól fosztották meg a Halit (utána fordítottak), míg a pécsiek ellen elmaradt egy büntető. Bár azt be is kell rúgni…

A bírói tévedéseken túl talán még szomorúbb az üres széksorok látványa. Ezer alatti nézőszámokat közölt a hangosbemondó, tíz éve a ligakupa-meccseinken is többen voltak a régi stadionban. A hideg időjárás, a vírushelyzet és a rossz kezdési időpontok valóban nézőriasztó hatásúak, de talán a klubvezetés is kezdhetne valamit a helyzet kezelésével, például az irreálisan drága jegyárak redukálásával. A közönségen sok múlik, szoros meccseken akár sorsdöntő hatású is lehet a lelátókról érkező támogatás.

Az őszi szimpatikus kezdeményezések (ingyenjegyek az egészségügyi dolgozóknak, kutyamenhelyes akció, együttműködés iskolákkal) egy jó irányt jelentettek, bízom benne, hogy ezeknek lesz folytatása tavasszal is. (Zárójeles megjegyzés: Kispesten 150 forintba kerültek a jegyek a hazai és vendég állóhelyes szektorba még a 2016. októberi meccsünkön, mivel akkor ünnepelte 25. születésnapját az Ultra Red Boys szurkolói csoport. Idén lesz 100 éve, hogy átadták a Rohonci úti otthonunkat, egy hasonló jelképes akció esetén, például a Vasas ellen májusban ismét tömegek látogatnának ki.)

A szegediek elleni február végi ütközetet leszámítva az előttünk álló csapatokat otthon fogadjuk, ha valóban szeretnénk, hogy a májusi meccseinknek tétje legyen, akkor sürgősen vissza kell állítani a Rohonci út oroszlánbarlang jellegét.

(2) Ha megerősítik a keretet…

A mögöttünk lévő átigazolási szezonban négy játékossal bővült a Haladás kerete, de közülük eddig egyedül Lencse László mutatkozhatott be. Az Aradról érkező Liviu Antal egyelőre nem is fog, honosítása időigényes, így szerepeltetése esetén elesne a Hali az MLSZ-től érkező támogatástól. Csató Martin és Artner Dávid kispadig jutott eddig.

A távozók közül Mocsi Attila érzékeny veszteség, rajta kívül kevés lehetőséghez jutó futballisták igazoltak el. Közülük többen alig fél évet töltöttek el a csapatnál. Ez a trend egyébként jellemző, a máshonnan szerződtetett labdarúgóink („külsősök”) közül az utóbbi években csak Csilus Tamás az, akiből kihagyhatatlan alapember lett. Monori Norbert, Guzmics Richárd és Tóth-Gábor Kristóf tartozik még a viszonylag többet játszók körébe, a többiek epizódszereplők (voltak).

Azt azért érdemes leszögezni, hogy a tulajdonosváltáson átesett, anyagiakat tekintve a mezőnyből jócskán kiemelkedő Diósgyőri VTK-val és Vasassal a Haladás nem tud versenyezni a fizetések és az elvárt célok tekintetében. Mi mindig is egy nevelőklub voltunk, de a saját értékeink megtartásán túl a szintlépéshez szükséges javítani a keret bőségén, minőségén. A csapatunk jelenleg többségében az akadémiáról kijövő (olykor még profi szerződéssel sem rendelkező) tizenéves játékosokon túl idősebb, klubhű labdarúgókból (Rózsa Dániel, Németh Milán, Bosnjak Predrag) áll, kevés a „középső” korosztály (csak a Csilus – Holdampf kettős az alapemberek közül).

Ha esetleg feljutnánk, szinte az egész keretet ki kellene cserélni azért, hogy minőségben egyáltalán fel tudjuk venni a versenyt a többi tizenegy klubbal. Élvonalbeli szintű magyar játékosból kevés van, azok is drágák, a légiósok zsákbamacskák. A két osztály között hatalmas a különbség, a lebonyolítás a feljutók számára igazságtalan, szóval ezzel a jelenlegi összetételű csapatunkkal kishalak lennénk az óriási (Ferencvárosi TC, MOL Fehérvár, Felcsút) és a nagy (Kisvárda FC, Mezőkövesd Zsóry, a többi pesti csapat) cápák között, ezek közül kellene legalább kettőt megelőzni. Ezek a „ragadozók” egy-egy játékosért több pénzt fizettek, mint amennyit a Szombathelyi Haladás a fennállása (1919) óta kifizetett élő szerződésű futballisták kivásárlására.

Az elmúlt évek példáin láttuk, hogy a meglepetésként (de talán nem véletlenül, „a behúzott fék jelenségről” lentebb lesz szó) kivívott feljutást követően nem sikerült bennmaradni, majd a következő szezon végén vagy kiesett (Kaposvári Rákóczi, de a Budafoki MTE is errefelé tendál) vagy megszűnt (Balmazújvárosi FC) az adott klub.

(3) Ha kibővítik a létszámot…

Ez lenne a legideálisabb helyzet, mert a Haladás sokkal könnyebben tudna egyrészt feljutni, másrészt hosszabb távon megőrizni az élvonalbeli tagságát. A tizenkettes mezőny szűk, a háromkörös lebonyolítás igazságtalan, a másodosztályból már eleve NB1-es szintű csapattal kell feljutni, ha nem akar rögtön búcsúzni a csapat. A dobogón állókat leszámítva a többi csapat a kiesés ellen küzd, itt nem jut idő fiatal, rutintalan játékosok állandó szerepeltetésére (erre jó példa a kispesti csapat, ahonnan az utóbbi időben kikoptak a Magyar Futball Akadémiáról érkező növendékek).

Az évek óta másodosztályban ragadó egykorvolt vidéki fellegvárak nem véletlenül nem akarnak feljutni, hiszen anyagi értelemben esélytelenül indulnának az élvonalban többi klubhoz képest, az az egy NB1-es szezon anyagilag úgy tönkre vágná a klubot, hogy egyenes út vezetne a harmadosztály vagy a csőd felé. A balmazújvárosi, kaposvári és budafoki példa riasztó, akkor már inkább jobb a fix NB2-es tagság valahol az élmezőny mögött kényelmesen. (Ez lenne az úgynevezett „behúzott fék” jelenség.)

Ha a szövetség felduzzasztaná tizenhatosra a mezőnyt, azzal a kishalak is nagyobb túlélési esélyt kapnának a cápák között. A bennmaradásért nem kellene lecserélni a játékosállományt, nyugodtan lehetne szerepeltetni a fiatalokat, növelve ezzel a magyar futballisták játékidejét.

Az világosan leszűrhető, hogy a Haladás stabil NB1-es létéhez a feltételek nagyon kedvező együtt állása lenne szükséges a jelenlegi helyzetben. Ez persze könnyedén változhat például abban az esetben, ha javul a hazai mérlegünk, megerősítik a keretet és kibővítik a létszámot…

(a fotók a haladas.hu-ról származnak, mindegyik a Szpari elleni hazai találkozónkon készült)