A régi idők fociját idézte a szerdai kupacsata, legalábbis ami a nézőszámot és a hangulatot illeti. Öt sikertelen, kudarcos év után is hatezren látogattak ki a Rohonci útra, ráadásul az időpont sem volt a legszerencsésebb és a jegyváltásra is korlátozott lehetőség nyílt.

A szurkolók üzenete egyértelmű, Szombathelyen továbbra is szeretik a Haladást, lenne igény a magasabb szintű futballra. Ezen nincs értelme csodálkozni, Szombathely 100 éve meghatározó szereplője a magyar labdarúgásnak, előbb a Sabaria, majd a Haladás tartozott a legjobb vidéki csapatok közé. 1936 óta most fordul először elő, hogy 5 egymást követő éven keresztül ne legyen szombathelyi csapat a legmagasabb osztályban.

Ahhoz, hogy ne csak egy-egy meccsre térjen vissza a hangulat, ne öt évet kelljen várni arra, hogy nagyjából megteljenek a széksorok a Rohonci úton, számos feladatot kellene érdemben elvégezni.

Mert lehet magyar Ajaxot ígérni (bár az a hasonlat most épp nem a legszerencsésebb, ebben a szezonban a kiesés ellen küzdenek az amszterdamiak), első öt helyet kitűzni és két éven belüli feljutásról beszélni, de a valóság egész más: a legutóbbi három bajnoki meccsünkön a veretes Mosonmagyaróvári TE – Pécsi MFC – Kazincbarcika SC ellen összesen 1 (azaz egy) pontot sikerült szerezni, a kiesőhelyekhez pedig sokkal közelebb áll a csapat, mint a dobogóhoz.

„A Zete-verőket nem feledjük, rajtatok a sor!” – üzente a B-közép szerdán. Ahhoz, hogy a Haladás ismét a rangjához, történelméhez méltó módon szerepeljen, szükség lenne az új Iszak Sándorokra, Vörös Csabákra, Halmosi Péterekre, a kispadon és klubházban olyan személyiségre, mint például Török Péter volt. A játéktudásuk mellett őket a mentalitásuk, klubhűségük emelte a Legenda kategóriába. Minden tisztelettel kérdezem, úgy akarunk NB I-es csapatot, ha egy jobb félszezon után máris elengedjük az aktuális tálentumunkat?

Lehet mondani, hogy a menedzsere így akarta, amúgy is magasabb szintre vágyott… De Halmosi Zoltán miért nem igazolt el? Király Gábor miért ide tért haza? Biztosan kereshettek volna többet, emelhettek volna fel több trófeát, de valamit csak jelentett számukra a Haladás.

Szóval egy nagybetűs csapat kellene. Ene, Beronja, Helesh aligha hozza meg a hőn áhított osztályváltást, miközben az előző bajnokság végén épphogy bennmaradó Szpari korábbi válogatott kerettagokat (Nagy Dominik, Géresi Krisztián), az amúgy dicsért akadémiával rendelkező ETO pedig tucatnyi légióst igazol.

Nyilván 2023-ban pénzkérdés, hogy mondjuk Tóth Milán nem ide tért vissza egyéves Sturm II-es expedíciója után, üres zsebből pedig gólvágót finanszírozni nem lehet, olyanról meg (már) felesleges ábrándozni, hogy majd a  lelátói hangulat és a szép stadion miatt igazolnak ide. De ha nincs rá fedezet, akkor meg ígérgetni felesleges, mert ezzel saját magukat, de ami még fontosabb, a közönséget is becsapják.

Mint egyszerű szurkoló, remélem a szerdai hangulat hatott a döntéshozókra és nem csak ígérgetnek, hanem tesznek is azért, hogy ez ne a kivételt, hanem az állandóságot jelentse.

Gondolom, nem ez volt a terv. Két meccs, két vereség, öt kapott és két rúgott gól. Ezt a nem túl acélos BVSC és Aqvital FC Csákvár ellen sikerült összehoznia a Haladásnak. Az eddig látottak nem ígérnek sok jót a folytatásra.

Szurkolói ankét, fotó: haladas.hu

Pedig ígéretek, azok vannak. Végighallgattam a szép ruhába öltözött ügyvezető igazgatónő szép szavait az ankéton, végignéztem a zuglói szezonnyitónkat, majd a büntetőt követően kikapcsoltam a közvetítést a csákvári meccsről.

Meguntam, belefáradtam. Nem konkrétan abba a mérkőzésbe, hanem úgy az egészbe. Magyar Ajaxról, támadófutballról, első öt helyről meg két éven belüli feljutásról szól a kommunikáció, miközben négy éve esélyünk sincs legalább a dobogó környékén zárni. Egyszer nem fordult elő, hogy a szezon végén ne adtuk volna el a húzóemberünket. Illetve úgy a pontos, hogy idén kölcsönadtuk Molnár Rajmundot, akit majd, ha akar, megvehet az MTK. Tehát legalább pénz sem járt érte most.

Nehéz megemészteni az elmúlt évek kilátástalanságát, főleg a Haladás múltját tekintve kifejezetten sikeres 2008 és 2018 közötti időszak fényében. És ezen egyáltalán nem segít, ha a mindenkori szurkolót a saját klubja nem becsüli.

Racionális embernek tartom magam, én megértem, ha tisztességesen levezetik, hogy szar helyzetben van a Haladás, közünk nincs a magyar futball élmezőnyéhez és amíg nem lesz valami hatalmas változás, a másodosztály közepénél feljebb ne tekintgessünk. De erről szó sincs, itt feljutásról, első öt helyről megy a duma. És ez dühít a leginkább.

Szakmai vezető, vezető szakmai igazgató, két ügyvezető, kommunikációs vezető… Bár a támadók vagy a belső védők terén állnánk ennyire jól. Egyszerű szurkolóként azért felmerült bennem, hogy miként akartunk fontos pozíciót bízni Mészöly Gézára, aki mellette számos egyéb munkát végez. (Tudom, már nincs itt, de csak volt valami ráhatása az elmúlt szezonjainkra).

Vagy miért pont olyan edzőt nevezünk ki, akinek annyi köze van a magyar focihoz, hogy húsz éve játszott a Fradiban, különben a szlovén élvonalbeli ND Gorica volt az utolsó klubcsapata, ahol 1.12-es pontátlagot sikerült összehozni fél év alatt. És amúgy tökutolsóként kiestek…

Ugyanakkor persze minden elismerésem a sikert sikerre halmozó futsalcsapat és a Haladás VSE NB III-ba jutásában közreműködőknek, vagy a csendesen, de tisztességesen dolgozó Viktóriának. Emberfeletti melót végeznek, miattuk büszkén ki tudom magam húzni, hogy na igen, ezek szép, megsüvegelendő eredmények.

Viszont ebből a futballcsapatnál – az NB II-esnél, még mielőtt elvesznénk a Haladások erdejében – egyelőre semmit sem látni.

Gyepcsere miatti költözés, tartalékcsapat indítása, NB III… Sűrű hetek és hónapok várnak a Haladás szurkolókra, így ebben a cikkben összegyűjtésre került, ki hol mikor játszik az elkövetkezendő hetekben.

Szombathelyi Haladás (NB II)

A másodosztályú futballcsapat július 30-án lép pályára először, akkor a BVSC-Zugló vendége lesz a Jovics-csapat. Mivel a Rohonci úti pálya gyepét kicserélik, leghamarabb szeptember végén, a soroksáriak ellen szerepelhet hazai környezetben az együttes. Az elsőre Szombathelyre kisorsolt meccsek közül csak a nyíregyháziak ellenit nem sikerült elcserélni, így velük majd Ajkán találkozik a Hali.

Szombathelyi Haladás II (vármegye I)

A szurkolói ankéton bejelentették, hogy tartalékcsapat indul a vasi I. osztályban. A másodikszámú gárda az Illés Akadémián fogadja majd ellenfeleit, itt akár a nagycsapatból „visszajátszók”, akár az akadémisták is szerepelhetnek.

Szombathelyi MÁV Haladás VSE (NB III Észak-Nyugat)

A HVSE labdarúgócsapata számára is július 30-án indul a szezon, Szenczi Imre vezetésével a csornaiakat fogadják a Kondics úti sporttelepen. A teljesárú belépő 800 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 400 forint.

Haladás-Viktória FC (NB I)

Az egyetlen élvonalbeli nagypályás futballcsapat Szombathelyen. Markó Edina együttese az MTK ellen kezd majd, a gyepcsere miatt az első három meccsüket a Kondics úton vívják, elsődleges játéknapjuk péntek.

Haladás VSE (futsal)

A bajnok és kupagyőztes futsalcsapatunk nemzetközi kupában is indul, a Bajnokok Ligája küzdelmeibe október végén kapcsolódik be az együttes, az első tétmeccsre pedig majd augusztus második felében kerül sor, akkor indul ugyanis az NB I.

Oldalunkon igyekszünk rendszeresen beszámolni a főbb hírekről, következő mérkőzésekről és eredményekről.

„Szombathelyen a szurkolók megtapasztalhatták azt az élményt amikor magasabb szinten játszott a csapat, azt szeretnénk ha azt a hangulatot tudnánk visszahozni a lelátóra a következő időszakban.” – ezt Aleksandar Jovics, a Szombathelyi Haladás újdonsült vezetőedzője nyilatkozta a kinevezésekor.

Aleksandar Jovics és Szántó Erzsébet (f.:haladas.hu)

Szép szavak, csak sajnos az utóbbi években egészen mást tapasztaltunk itt a Rohonci úton. A feljutás közelében nem voltunk, több szakmai vezetőt igazoltunk, mint gólvágó csatárt. Az aktuális húzóemberünket pedig minden idény végén elveszítettük. (Tóth-Gábor Kristóf, Medgyes Zoltán, Tóth Milán…)

Újdonság, hogy most már pénzt sem kaptunk érte, ugyanis Molnár Rajmund kölcsönben került az MTK-hoz. A hivatalos honlapon erről azóta sem írtak, csak a Vas Népén (hiába ugyanaz a szerző).

Mint ahogy egyetlen értékelést sem olvashattunk a szezonról, ahogyan arról sem, kik mennek és maradnak, milyen poszton erősítenénk. A csendnél még egy „a felkészülés június 15-én kezdődik, a kiszemeltekkel jelenleg is tárgyalunk”-jellegű cikk is jobb, csak legalább legyen valami érdemi kommunikáció a szurkolók irányában, hogy hahó, nem felejtettünk ám el benneteket.

Egyébként meg lehetett tapasztalni a kiváló hangulatot, például a Haladás VSE – Orosházi MTK találkozón, pedig ott két megyei bajnokságból érkező csapat küzdött egymással, a cél pedig a harmadosztályba kerülés volt, nem az NB II első hat helyezése, amit itt elvárásként fogalmaztak meg anno.

A HVSE három Rohonci úti meccse (2800, 1500, 2000 néző előtt) is azt támasztja alá, hogy Szombathelyen igény van a labdarúgásra. Nem kell csodacsapatot ígérni, csupán tisztességesen, szerényen dolgozni a helyi értékekkel. És a szurkolókat pedig meg kell becsülni.

Tizenöt éve négy-nullra nyertünk a kozármislenyi stadionban. Tizenöt éve a Hali a mi csapatunk volt, helyi srácokkal, akik velünk együtt nőttek fel a Rohonci úton. Akikkel négy idény alatt közösen jutottunk el Budakalászról Borasig. Rózsa Dani, Schimmer Szabi, Guzmics Ricsi, Tóth Peti… és még hosszan lehetne sorolni.

A maiakat nem tudnám hosszan sorolni. De a tavalyiakat sem. Amióta kiestünk, toporgunk egyhelyben valahol a másodosztály közepén, a forgatókönyv untig ismert: viszonylag vállalható ősz, elmaradó téli igazolások, alapos tavaszi visszaesés, húzóemberek eladása, klubnélküliek szerződtetése, mégis viszonylag vállalható ősz, de elmaradó téli erősítések és így tovább.

Lehet itt mindenféle szakmai izéket (opcionálisan behelyettesíthető) kinevezni, reggeli műsorokban feljutásról beszélni, szurkolókat számonkérni, de ettől beljebb nem lett a Haladás, csak a drukkerek bizalma tűnik el. Nekünk, akiknek a zöld-fehér szín, a címer még jelent valamit, az NB II középmezőnye nem lehet perspektíva, mert ilyen itt 1919 óta soha nem volt.

Érdemes azon elgondolkodni, hogy miért látogattak ki majd háromezren egy megyei bajnokira és miért nem sikerült az ezret átlépni idén egyetlen hazai meccsünkön sem. Minden tiszteletem a kijáró 6-700 fő előtt, de maximálisan megértem a távolmaradókat, mert ez a Haladás ebben a formában nem tud közönségvonzó lenni, a szurkoló nem képes azonosulni a csapattal, mert mire megkedvelne egy játékost, már el is került innen. Az a fajta kilátástalanság, amit az elmúlt (mostanival együtt) három idényben produkáltunk, kiábrándító.

Nem a VIP-ből nézem a hazai meccseinket, nem látok bele az értekezletekbe, belső munkafolyamatokba. Azt viszont látom, hogy mennyire nincs kommunikáció a vezetőség és a szurkolók között. Érdemes lenne beszélgetni velünk, őszintén elmondani, hogy mi a terv ezzel a klubbal. Félévente egyszer tartanak egy ankétot és ennyi, le van tudva, és különben is, mi nem álltunk a csapat mögött 2019 tavaszán, amikor kiestünk az élvonalból. (Csókolom, én például Kisvárdán, Fehérváron, Budapesten álltam a vendégszektorokban…)

Haladás - Mosonmagyaróvár 1 - 2. (Fotó: Vas Népe - Unger Tamás)

Persze nem az ügyvezetés hagyja ki a helyzeteket, én azt is elhiszem, hogy a keret jelentős részének teljesen mindegy, hogy mondjuk itt vagy Győrben, Csákváron vagy Soroksáron futballozik, mert nem kötődik a városhoz, nincs, ami itt tartsa. Elég egy telefon az ügynöknek, hogy váltani szeretne a nyáron, már el is van intézve.

A fentebb is említett, tizenöt évvel ezelőtti csapatunk nem azért jutott el a bronzéremig és az Európa-liga selejtezőkig, mert akkora pénzben úszott, vagy akkora sztárok alkották. Hanem mert számított nekik a Hali és kellőképpen ambíciózusak voltak, nem jelöltek ki irreális célokat, hanem meccsről meccsre haladtak. Ha ezúttal is sikeresek szeretnénk lenni, akkor a recept adott. Messze sem kell menni, Dani, Szabi, Ricsi vagy Peti bizonyosan tudna súgni. És ha a közönség azt látja, hogy ez a gárda küzd, akar valamit itt elérni és márciusban már nem azon gondolkodik, hogy hova igazoljon a nyáron, akkor vissza fog térni a bizalma.

Szóval tessék végre megbecsülni ezt a csodálatos klubot és annak szellemében dolgozni.

Kilenc évvel ezelőtt, 2014. április 4-én pénteken egy szép napsütéses késődélutánon Székesfehérváron lépett pályára a Haladás. A felcsútiak elleni mérkőzésen a Sóstói Stadion vendégszektorából szurkolt e sorok írója is, még pesti gimnazistaként. Következzék egy személyesebb hangvételű visszaemlékezés arról a csapatról, ahol aztán tényleg mindenki szombathelyi volt.

Előtérben a csapat, háttérben a drukkerek

Aznap délelőtt a 2012/13-as szezonban használt fekete Legea mezemben mentem suliba, hátán Kenesei nevével (néhány nappal a megvásárlását követően Kenő Pápára igazolt, ez persze semmit sem von le az érdemeiből…), s lelkesen újságoltam az osztálytársaknak, hogy ma végre nagy meccsre megyek. A legtöbben az Újpest – Fradira gondoltak (mert a fővárosi derbit is aznap rendezték), én viszont büszkén mondtam, hogy a Felcsút – Hali meccsre látogatok ki.

Már ezt a „Felcsút-dolgot” meg kellett magyarázni. Ők abban a szezonban nyerték meg az NB II nyugati csoportját, amikor a második számú együttesek utoljára indulhattak a második vonalban, merthogy szoros szimbiózisban éltek az akkor még Videoton nevet viselő fehérváriakkal. A bajnoki cím a Fejér megyei faluba került, a tartalék státusz pedig szakmai együttműködéssé „szelídült”. Eredetileg tényleg a Puskás Ferenc nevét felvevő focisuli növendékei szerepeltek a kezdőben, de az eredmények elmaradtak, a keretet pedig olyan sokat megélt spílerekkel töltötték fel, mint Czvitkovics Péter, Lubos Hajdúch, Tóth II Balázs vagy Lencse László. Benczés Miklós tréner légiósokat is bevethetett, többek között Gallardót, Fabiót vagy Denkovicsot.

Bezzeg nálunk! Artner Tamás vezetőedző keze alatt egy ízig-vérig vasi gárda jött össze, ahová remekül beilleszkedett Fehér Zoltán és Bosnjak Predrag is. A keret tapasztaltabb része a HVSE-ben nevelkedett, a fiatalok az Illés Akadémiáról érkeztek, így például az addigi legeredményesebb szezonját futó Radó András és az alapemberré váló Németh Márió. Az egyre jobb formába kerülő csapatunk esetleges győzelmével tovább álmodozhatunk éremről és Európáról… Szóba is került a vonaton az öt évvel azelőtti kazah és svéd túra.

Akkoriban még nem készült el a Pancho Aréna, ezért Gallardóék a székesfehérvári Sóstói Stadionban fogadták ellenfeleiket, jellemzően néhányszáz néző előtt. Épp ezért ért némi meglepetéssel, hogy a vasútállomáson rendőrök vártak bennünket, a stadionig vezető körülbelül egy kilométeres úton a fontosabb kereszteződéseknél további járőrkocsik álltak. A temetőn keresztül megközelíthető vendégszektorban köszöntöttük az ismerős arcokat, felhangzott az első „Hajrá Hali”. Néhányan feltankoltak sörből (békebeli háromötvenes Ászokkal), mások az utolsó széksor mögött felhúzott mobilbudi-sort látogatták meg.

Azóta már lebontották ezt a stadiont, vasszékestül, mobilvécéstül

Csapatunk a Rózsa - Fehér, Guzmics, Tóth, Bosnjak - Simon, Iszlai, Nagy, Halmosi - Németh, Radó kezdővel állt ki, a pályaválasztó részéről Benczés tréner a Hajdúch - Lorentz, Vaszicsku, Szekeres, Fabio - Tóth II B., Polonkai - Szakály D., Lencse, Czvitkovics - Tischler tizenegynek szavazott bizalmat.

Bő fél órát kellett várni az első gólra. Radó adta be a szögletet, Guzmics Ricsi érkezett és bólintott, egy ide! Ráadásul szögletből! (A bajnokság első fordulójában ugyanitt a saját sarokrúgásunk után sikerült gólt kapni, szóval már ezért különleges volt ez a találat). Büntetőhöz juthattunk volna utána, de Vad II sípja néma maradt, pedig Hajdúch kapus egyértelműen ellökte Halmosit. Kilenc perccel később Czvitkovics Péter lőtt hatalmas gólt, de sokáig nem kellett szomorkodnunk, a középkezdést követő támadásból visszaszereztük előnyünket, ezúttal Radó András talált be!

Legszebb öröm a gólöröm!

A második félidőben nem sikerült rárúgni a megnyugtató harmadikat, még azok után sem, hogy Tóth II Balázst leküldte a játékvezető a 71. percben. Sőt, a lefújás előtt Nagy Gabi hatalmasat mentett a gólvonalról! Ünnepelhettünk a csapattal, a harminc-negyven fős vendégtábortól zengett az amúgy szinte teljesen üres aréna. Kiadtuk a jelszót: „Reszkess Kazahsztán!”

Járt a pacsi! Fehér sapkában a szerző, fehér mezben meg az egyik gólszerző

Artner Tamás a lefújást követően elmondta, a keret minősége nem alkalmas a nemzetközi kupaszereplés elérésére, a hozzáállása viszont igen... Halmosi Péter pedig úgy fogalmazott, "nagyon összetartó közösséget alkotunk, és most már nincs az öltözőben olyan ember, aki nem a Haladás sikeréért küzd. Mindenki meg tudna halni a csapatért, és azt gondolom, hogy ez látszik is". Sajnos néhány hónappal később, a nyáron fontos szereplők távoztak ebből az amúgy sokra hivatott gárdából, még a kiesés szele is megérintett bennünket, de végül két edzőváltás árán bennmaradtunk.

Azóta nagyot fordult a világ. Az elmúlt három idény végén érem került a felcsútiak nyakába és kiléphettek Európába (habár azok elég kis lépések voltak) mi viszont a másodosztály középmezőnyében rekedtünk. Radó András azóta sem lett válogatott, manapság a Vasas II-ben szerepel. Az akkori kezdőből Bosnjak most is velünk van, többen visszavonultak vagy alacsonyabb osztályban fociznak.

Habár messze nem ez a legnagyobb győzelmünk, én szép emlékként őrizem azóta is a belépőt, mert ez a találkozó és ez a koncepció (mindenki szombathelyi!) bemutatta, miben lehetnénk mi sikeresek. Talán egyszer eljön a mi időnk, majd az én fiam lógja el az utolsó órát, hogy ott lehessen a péntek délutáni idegenbeli meccsünkön. Már csak az a kérdés, hogy kinek a neve lesz a mezen…

A fotók a haladasfc.hu-ról származnak, Vágvölgyi Bálint érdeme! Továbbiak ide kattintva érhetőek el!
A meccs összefoglalója:

Jópár évvel ezelőtt egy győztes idegenbeli bajnokinkról vonatoztam hazafelé, amikor a fülkében – a sálamat meglátva – leszólított egy utastárs. Kiderült, hogy egy nagymúltú vidéki csapat szurkolója, daliás időkben nemzetközi kupában is öregbítették a magyar futball hírnevét, de a kétezres évek második felére kiestek, azóta alsóbb ligában senyvednek, párszáz néző előtt. Leszállás előtt óva intett attól, hogy a Haladást elnyelje valaha a másodosztály mocsara, mert onnan szinte lehetetlen felállni, de én akkor ennek nem tanúsítottam különösebb jelentőséget. Azt hiszem, most kezdem érteni, mire gondolt…

Szóval kikaptunk az amúgy nem túl acélos szegediektől, két hete meg a hátsó régióban tanyázó Szpari vitte el könnyedén mind a három pontot a Rohonci útról. Habár lehetne mondani, hogy matematika, meg történtek már csodák… De a realitás az, hogy nyáron sorozatban az ötödik idényünket kezdjük majd meg a másodosztályban.

Nem ezt szoktuk meg, merthogy erre a Nemzeti Bajnokság 1935-ös bevezetése óta nem volt példa. Amióta amatőrcsapatok (a Haladás a második világháború végéig az volt) is indulhattak az NB I-ben, csapatunk négynél több egymást követő szezont sosem töltött el a második vonalban. Jellemzően a legmagasabb osztályban szerepeltünk (nálunk csak a győriek töltöttek több szezont az élvonalban a vidéki gárdák közül), ha ki is estünk, 1-2 idényen belül visszajutottunk. A leghosszabb időszak a 2004-es újjáalakulás és a 2008-as feljutás között telt el, de ne felejtsük el, hogy a pályán elért eredmények szerint a 2006/07-es idény végén is feljutottunk, csak az MLSZ pontlevonással sújtott bennünket.

A 2007/08-as idényben 4500 fő körül alakult a hazai meccseink átlagnézőszáma (f.: Vond)

Most viszont más a helyzetünk. Tizenöt éve viszonylag simán nyertük meg a másodosztály nyugati csoportját, és egy bő évtizeden át elvoltunk az élvonalban úgy, hogy főként a helyi srácokra és az akadémiáról kijövő ifistákra támaszkodtunk, eurószázezreket pedig sosem fizettünk játékosokért. Ez a mai Haladás óriási hátrányban van egy Mezőkövesd Zsóryhoz, Kisvárda FC-hez, pláne a felcsúti klubhoz képest, és a sort hosszan lehetne folytatni. Nagyon messze vagyunk az NB I-től és nem valószínű, hogy mostanában közelebb fogunk kerülni, hacsak nem történik eget rengető változás a létszám és/vagy a finanszírozás kapcsán.

Ugyanis – és ezzel nem a vezetésünket akarom felmenteni – a mai magyar futballkörnyezet nem kedvez a Hali számára. Kis halak vagyunk mi a felhizlalt ragadozók között, ne csodálkozzon senki, ha nyáron a jobb szezont futók a felkészülést már nem az akadémián kezdik el. Értékeinket nem tudjuk megtartani, az új igazolások kis százalékából válik húzóember. El lehetne játszani a gondolattal, milyen lenne most egy Dombó D.– Kállai K., Mocsi A., Hegedűs J., Debreceni Z., – Kiss T., Kiss B., Németh M., – Medgyes Z., Tóth M., Radó A. neveket tartalmazó Hali, de sok értelme nincs, mert a realitás nem ez.

Aki jó, azt elviszik, akit hozunk helyére, az nem biztos, hogy beválik. Itt a fiatalok megkapják a kellő játékpercet, a nálunk tehetősebb kluboknak aprópénz az az összeg, amiért megszerezhetik tőlünk, ráadásul egy „kész” futballistát kapnak, akit nekik már nem kell „nevelgetni”. A labdarúgó meg mehet magasabb osztályba, és a menedzserének is jut némi százalék. Win-win szitu, mindenki jól jár, kivéve azokat a szurkolókat, akik reménykednek valamiféle szebb jövőben.

Mocsi Attilát a Videoton II-ből hoztuk, két évvel később Marco Rossi küldött neki válogatott meghívót

Azok az idők meg elmúltak, hogy valaki csak azért maradjon itt, mert ez a Haladás. A Hali-szív a lelátón dobog, az ország (és a Kárpát-medence) különféle pontjairól Szombathelyre érkező futballistáknak – persze tisztelet a kivételnek – az akadémia és a Haladás csak egy lépcsőfok a pályafutásuk során. Sajnos nincsenek már Király Gabik, Halmosi Péterek, Tóth Petik, hogy csak azért utasítsanak vissza jó ajánlatot és szintlépési lehetőséget, mert nekik a Hali a mindenük.

Ha ki akarunk jutni a mocsárból, akkor minél előbb el kell kezdeni vonzóvá tenni a Haladást, hogy megérje itt maradni vagy ide jönni, hogy a Haliban futballozni rangot jelentsen és ne csak egy megfelelő ugródeszkát. Amennyiben ez nem megy, vagy nem lehetséges, akkor pedig be kell látni, hogy maradunk itt a „langyos vízben”, a másodosztály középmezőnyében. Nem egyedül, hiszen itt vannak mellettünk a győriek, pécsiek, szegediek, nyíregyháziak, békéscsabaiak. Miközben „odafenn”, múltat tekintve szegény, a rendelkezésre álló pénz mennyiségét tekintve gazdag várdaiak és felcsútiak küzdenek a dobogós helyekért.

Mondjuk mi legalább létezünk, nekünk olykor néhány győztes bajnoki után eszünkbe juthat, hogy talán majd most csoda történik, és a papírformát borítva valahogy elérjük a második helyet és megváltjuk a jegyet az élvonalra. Dunaújvárosban, Tatabányán, Salgótarjánban, Szolnokon, Kaposváron vagy Sopronban még ennyi sincs. „De számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem.”

Legalább próbáljunk meg kimászni ebből a mély valamiből, a süppedésbe való belenyugvásnál nincs irritálóbb.

Utolsó téli felkészülési meccsét vívja szombaton a koradélutáni órákban a Haladás. A rózsahegyiek (szlovák I. osztály) elleni találkozóval kapcsolatban csak annyit tudni, hogy zárt kapuk mögött rendezik, a beharangozó cikkben még helyszínt sem adtak meg. A jelenség szomorú, de nem szokatlan.

Engem, mint egyszerű szurkolót kifejezetten érdekelnek a tesztmérkőzések, mert itt lehet a legkönnyebben informálódni a csapatról. Hallhatom, milyen instrukciókat ad az edző, láthatom, milyen felfogásban, játékrendszerben küldi pályára a futballistákat, beszélgethetek közben a hozzám hasonlóan érdeklődő drukkerekkel, vagy akár a vezetőség tagjaival is.

A nyáron épp akkor jártam Bécsben, amikor a Hali is, természetesen kimentem az Al Ahli SC Doha elleni találkozónkra, amit egy kiváló állapotú és bárki számára nyitott sportcentrumban rendeztek, a pálya mellett még egy büfé is üzemelt, ami a harmincöt fokos hőségben jól jött. Tőlem néhány méterre adta az utasításokat Németh Szabolcs és Délczeg Gergely, én meg váltottam néhány szót Mészöly Gézával és az ügyvezető igazgatónkkal is, olyan témákról, hogy milyen lesz az új mezünk, melyik csapatrészbe terveznek még igazolni. Jól esett az a fajta nyitottság és őszinteség, amit ott tapasztaltam.

Németh Szabolcs figyel a kispad árnyékában

Sajnos ez a nyitottság azóta valahogy elmúlt. Három tesztmérkőzést vív(t)unk Szombathelyen, de nézők egyikre sem mehettek. Ha alaposan megindokolnák, hogy miért rendezték zárt kapuk mögött ezeket a meccseket, akkor az is lehet, hogy megérteném. Fizetni kéne a biztonsági személyzetnek? A szakmai stáb kérte így? Zavarná a csapatot? Bonyolult lenne megszervezni? Találgatni lehet csupán, hivatalos magyarázattal nem találkoztam.

Az elzárkózásra más példát is találni, nekem fájóan hiányoznak a tartalmas cikkek, anyagok a csapatról, a játékosokról. Szép, hogy van harminc fénykép az edzésekről meg egy-egy félperces videó a meccsek után, de nagyon szívesen olvasnék egy interjút az új vezető szakmai koordinátorral, ahol jobban megismerhetném az ő munkáját, a Haladással kapcsolatos terveit. Bizonyára Hipp vagy bármelyik futballistánk is tudna három-négy mondatnál többet beszélni a felkészülésről, meg a tavaszi várakozásról. A régi, nagy ikonjainkkal készített portré-sorozat meg már csak hab lenne a tortán.

Mindeközben a drukkertársakkal beszélgetve, vagy a kommenteket olvasva azt érzékelem, hogy sokan érdeklődnének a klub iránt, kíváncsiak a szurkolók a Haladásra, de falakba ütköznek. A bezárkózás, „neked ehhez nincs közöd” -mentalitás könnyen oda vezethet, hogy elfogyunk a lelátóról és már nem lesz kihez szólni.

Haladás - ZTE felkészülési mérkőzs 1970. februárjában, 800 néző előtt

Pedig voltak itt szimpatikus kezdeményezések az utóbbi években, csak néhány példát említenék: az ankétokról videós közvetítést adtak (nyáron már nem), az ügyvezetőtől lehetett írásban kérdezni, a fontosabb bejelentés kapcsán sajtótájékoztatót hívtak össze (szintén videós közvetítéssel), a játékosokkal pedig a szurkolói boltban lehetett találkozni. Kár, hogy ezek mostanára elmaradtak.

Azért bízom benne, hogy a jövőben a vezetés az elzárkózás helyett nyitni próbál a drukkerek felé. Némi küzdelem után csökkentették tavaly tavasszal a jegyárakat és másfél hónap után a csúsztatott helyett végre élőben nézhették a hazai mérkőzéseket azok, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak kilátogatni. Hátha olvashatok még életút-interjút Szántó Csabával, miközben a következő felkészülési meccsükre utazom…

Az esztendő végén egy kérdőív keretében lehetett értékelni a Szombathelyi Haladás teljesítményét, többek között olyan kérdésekre válaszolva, hogy ki nyújtotta a legjobb teljesítményt, kikből állna a legerősebb kezdőcsapat és miként látták a szurkolók az edzők munkáját. Következzenek az eredmények!

A csapat őszi bajnoki teljesítménye – 3,30

Az ötödik helyről várja a folytatást a Haladás, húsz forduló alatt harminckét pontot szerzett az együttes. A kitöltők alig több mint fele közepes osztályzatot adott, elégtelent senki sem osztott ki, ketten viszont kiválóra értékelték a gárda őszi bajnoki szereplését.

A csapat őszi kupateljesítménye – 2,83

Két mérkőzés jutott a Halinak a MOL Magyar Kupában: Putnokon Mészöly Géza irányításával 4 – 2-re nyertünk, majd október végén, immáron Hippel a kispadon 1 – 2-re legyőzött bennünket az NB I-es Honvéd csapata a Rohonci úton. A kitöltők egyharmada közepes osztályzattal illette a csapatot, egynegyede elégségest osztott ki.

A legerősebb kezdőcsapat

Érdekes eredmény született, ilyen összeállításban idén ősszel egyszer sem futott ki a csapat. A nevek mellett az szerepel, hogy hány százalék jelölte a kezdőbe:

Verpecz (79,8 %) – Simut (79,8 %), Devecseri (41,7 %), Németh (79,8 %), Bosnjak (97,6 %) – Csernik (59,5 %), Csilus (92,9 %), Rácz (96,4 %), Doktorics (79, 8%), Horváth (61,9 %) – Molnár (69 %)

A legjobb teljesítményt nyújtó játékos

A naptári évet nézve a rendszeresen játszók közül a legtöbben Doktorics Áronra és Bosnjak Predragra szavaztak, pont egyforma mennyiségű voksot kapott a két játékos (27,4 %), mögöttük alig lemaradva Csilus Tamás következett (25 %).

Az év felfedezettje – Lucas Mario Simut (35,7 %)

A nyáron Mezőkövesdre igazoló Kállai Kevint Simut pótolta a védelem jobb oldalán. Az utánpótlás-válogatottba is meghívott védő mindössze egy mérkőzést hagyott ki eltiltás miatt, és a diósgyőriek ellen megszerezte első felnőtt bajnoki gólját is.

Németh Szabolcs – 2,04

Az őszi szezont Németh Szabolccsal indította a Haladás. A fiatal tréner jelentősen megváltozott keretet kapott, és bár az első három fordulóban hét pontot szerzett a csapattal, a folytatásban elmaradtak a sikerek, ezért szeptember elején távozott. Az osztályzatok közel fele elégséges volt, egyvalaki kiválóra értékelte.

Michal Hipp – 4,23

2018 szeptembere után tért vissza Szombathelyre a felvidéki edző. Érkezésével feljavult a gárda teljesítménye, legyőztük többek között a tavaly még élvonalbeli Gyirmót FC Győrt és az MTK-t, valamint a listavezető diósgyőrieket is. A kitöltők több mint kilencen százaléka négyes és ötös jegyet adott, akadt egy elégtelen is.

Mészöly Géza – 2,88

2022 márciusában Mészöly Géza személyében szakmai vezetőt neveztek ki a Haladásnál. A korábban éveken át – közmegelégedésre – edzőként dolgozó Mészöly eleinte Németh Szabolcs munkáját segítette, majd a tréner távozását követően két meccs erejéig leült a kispadunkra: az ajkaiak ellen gól nélküli döntetlent értünk el, Putnokon továbbjutottunk a kupában.

A jövő: 3 – 9. helyek valamelyike (81 %)

A válaszadók jelentős része a tabella első felébe várja a csapatot, de feljutni nem fogunk. Azért a voksolók 17,9 százaléka bízik abban, hogy ledolgozzuk hétpontos hátrányunkat és a 2023/24-es idényt már a legmagasabb osztályban kezdjük. Egyvalaki szerint a 10 – 15. helyek között zárunk majd.

Köszönet a kitöltésért!

Az egyik regionális hírportál oknyomozó cikket készített a politika és a futball magyarországi összefonódásáról, különös tekintettel a Haladásra. Mindehhez felvettek egy utcai videót, amelyben a járókelőket arról kérdezték, mi a véleményük csapat teljesítményéről.

Az irományra sok szót nem érdemes vesztegetni, már az első mondatban sikerült hibát véteni a csapat Nemzeti Bajnokságba jutásával kapcsolatban. Fél perc alatt ellenőrizhető tényadat, azt meg pláne nem várom el, hogy az erre készült cikksorozatot elolvassák. De beárazza az egész munkát, hiszen hogyan is várjam el valami hitelességét, ha alapvető dolgoknak képtelenek utánanézni. De mindegy, ez az ő bajuk.

utca embere haladas teljesitmenye

Az utcai kérdezgetős videónak viszont már egy tisztességes címet nem sikerült adni. A riporter pedig azt sem tudta, hányadik helyen áll a tabellán a Haladás. Fél perc alatt ellenőrizhető tényadat, jogos elvárás, hogy legalább ennek utánanézzen az illető. Vagy az, aki megnézte feltöltés előtt, esetleg az, aki megosztotta. Egyiküknek sem sikerült. Egy magát valamire tartó újságíró ilyen fércmunkát nem ad be, egy magát valamire tartó hírportál nem ad le. 

Magával a műfajjal kapcsolatban is vannak fenntartásaim, egészen más képet kaptunk volna, ha mondjuk a dorogiak elleni mérkőzést követően rögzítik a stadionnál, a meccsről hazafelé tartóknak szegezve a kérdést. Másfelől az sem derül ki, hogy pontosan mennyi embert szólítottak meg, válaszaik hogyan is néztek ki teljes egészében. De legalább lehet mondani, hogy mennyire nem szeretik a helyiek a focit és a Halit.

Félreértés ne essék, nem a megszólalókat akarom minősíteni, nem kötelező szurkolni, követni a Haladást, sem a magyar labdarúgást. A Haladás mindenkori marketingeseinek, vezetőségének, játékosainak dolga és feladata az, hogy minél többen érdeklődjenek, kövessék a csapatot.

A regionális hírportálnak pedig csak annyi lenne a dolga, hogy ha foglalkozik valamivel, legalább arra veszi a fáradságot, hogy minimálisan felkészüljön a témából. Ez nem sikerült.

(címlapkép: Vond)