Tizenöt éve négy-nullra nyertünk a kozármislenyi stadionban. Tizenöt éve a Hali a mi csapatunk volt, helyi srácokkal, akik velünk együtt nőttek fel a Rohonci úton. Akikkel négy idény alatt közösen jutottunk el Budakalászról Borasig. Rózsa Dani, Schimmer Szabi, Guzmics Ricsi, Tóth Peti… és még hosszan lehetne sorolni.

A maiakat nem tudnám hosszan sorolni. De a tavalyiakat sem. Amióta kiestünk, toporgunk egyhelyben valahol a másodosztály közepén, a forgatókönyv untig ismert: viszonylag vállalható ősz, elmaradó téli igazolások, alapos tavaszi visszaesés, húzóemberek eladása, klubnélküliek szerződtetése, mégis viszonylag vállalható ősz, de elmaradó téli erősítések és így tovább.

Lehet itt mindenféle szakmai izéket (opcionálisan behelyettesíthető) kinevezni, reggeli műsorokban feljutásról beszélni, szurkolókat számonkérni, de ettől beljebb nem lett a Haladás, csak a drukkerek bizalma tűnik el. Nekünk, akiknek a zöld-fehér szín, a címer még jelent valamit, az NB II középmezőnye nem lehet perspektíva, mert ilyen itt 1919 óta soha nem volt.

Érdemes azon elgondolkodni, hogy miért látogattak ki majd háromezren egy megyei bajnokira és miért nem sikerült az ezret átlépni idén egyetlen hazai meccsünkön sem. Minden tiszteletem a kijáró 6-700 fő előtt, de maximálisan megértem a távolmaradókat, mert ez a Haladás ebben a formában nem tud közönségvonzó lenni, a szurkoló nem képes azonosulni a csapattal, mert mire megkedvelne egy játékost, már el is került innen. Az a fajta kilátástalanság, amit az elmúlt (mostanival együtt) három idényben produkáltunk, kiábrándító.

Nem a VIP-ből nézem a hazai meccseinket, nem látok bele az értekezletekbe, belső munkafolyamatokba. Azt viszont látom, hogy mennyire nincs kommunikáció a vezetőség és a szurkolók között. Érdemes lenne beszélgetni velünk, őszintén elmondani, hogy mi a terv ezzel a klubbal. Félévente egyszer tartanak egy ankétot és ennyi, le van tudva, és különben is, mi nem álltunk a csapat mögött 2019 tavaszán, amikor kiestünk az élvonalból. (Csókolom, én például Kisvárdán, Fehérváron, Budapesten álltam a vendégszektorokban…)

Haladás - Mosonmagyaróvár 1 - 2. (Fotó: Vas Népe - Unger Tamás)

Persze nem az ügyvezetés hagyja ki a helyzeteket, én azt is elhiszem, hogy a keret jelentős részének teljesen mindegy, hogy mondjuk itt vagy Győrben, Csákváron vagy Soroksáron futballozik, mert nem kötődik a városhoz, nincs, ami itt tartsa. Elég egy telefon az ügynöknek, hogy váltani szeretne a nyáron, már el is van intézve.

A fentebb is említett, tizenöt évvel ezelőtti csapatunk nem azért jutott el a bronzéremig és az Európa-liga selejtezőkig, mert akkora pénzben úszott, vagy akkora sztárok alkották. Hanem mert számított nekik a Hali és kellőképpen ambíciózusak voltak, nem jelöltek ki irreális célokat, hanem meccsről meccsre haladtak. Ha ezúttal is sikeresek szeretnénk lenni, akkor a recept adott. Messze sem kell menni, Dani, Szabi, Ricsi vagy Peti bizonyosan tudna súgni. És ha a közönség azt látja, hogy ez a gárda küzd, akar valamit itt elérni és márciusban már nem azon gondolkodik, hogy hova igazoljon a nyáron, akkor vissza fog térni a bizalma.

Szóval tessék végre megbecsülni ezt a csodálatos klubot és annak szellemében dolgozni.