1919media

1919media

1919media

Utóélet II. rész - BENELUX

2020. augusztus 20. - Jakus Barnabás

A Haladás legutóbbi NB1-es időszakának egyik legjobb belső védője Stef Wils volt. Bizonyára sokan emlékeznek még az öccsére, Thomasra és a két Sjoerdre, Arsra és Overgoora, akik aztán nem váltak be. Rajtuk kívül még hárman érkeztek a Benelux-térségből, és bár egyikük sem lett meghatározó játékosa a Halinak, valami különlegesség mégis fűződik a nevükhöz.

2_benelux.png

1986. március 22-én a Honvédot fogadta a Haladás a Rohonci úton. A 16 000 néző előtt lejátszott mérkőzésen csapatunkban kezdőként mutatkozott be egy 30 éves holland középcsatár: Jos Smeets. Történelmi jelentőségű pillanat volt ez, mivel a Hali első külföldi labdarúgója, valamint a második világháborút követően szintén az első olyan NB1-es focista, aki a vasfüggöny nyugati oldaláról érkezett.

Smeets Szombathelyre szerződésével kapcsolatban három teória él. A holland De Gelderlander című lap szerint 1985-ben a játékos épp munka nélkül volt, a maastrichti Leonidas nevű amatőr csapatban szerepelt, melynek az edzője jó barátságot ápolt a szomszédos Belgiumban dolgozó, korábbi újpesti ikon Fazekas Lászlóval, aki leszervezett nekik néhány bemutató mérkőzést Magyarországon. Így találkoztak a Haladás VSE öregfiúk gárdájával, ahol Smeets megtetszett a Hali vezetőségének, akik szerződést ajánlottak. Smeets erre mosolyogva csak annyit mondott: „Küldjétek a repülőjegyet!”. Hazaérkezését követően az asztalán várta a tikett…

Bodor Ferenc szerint másképp alakult a transzfer. A világbajnok súlyemelő, Tóth Géza révén először a szombathelyi és a maastricti súlyemelőklubok között alakult ki kapcsolat, majd a két város sportbarátsága tovább fejlődött, így az öregfiúk csapatok kölcsönösen megvendégelték a másik felet. Ezen variáns szerint a kinti meccsen maga Smeets ajánlkozott a szombathelyi vezetőknek, akiket aztán próbajátékon győzött meg.

Van még egy meglehetősen bulváros változat is, mely szerint Smeets a szombathelyi vendégjáték során megismerkedett egy hölggyel, aki miatt mindenképp a városban akart maradni. Szerelme olyan erősnek bizonyult, hogy még lelépési pénzt is akart fizetni a klubjának. Ezt a nőügyes sztorit árnyalja, hogy Jos első meccsét a Rohonci úton követte végig barátnője, aki a meccs végén elégedetten nyilatkozott párja teljesítményéről.

jos_1.PNGJos és barátnője az első meccs után (fotó: Képes Sport 1986/12)

Smeetsszel egyéves szerződést kötött a klub, tavasszal még további öt találkozón lépett pályára, ezek közül egyiket sem játszotta végig. Később az osztrák másodosztályú Casino Salzburg együtteséhez igazolt, de ott egyetlen bajnokin sem kapott lehetőséget, így megpróbálkozott a Salzburger AK-nál is, ahol egy súlyos sérülés jelentette a légiós karrierje végét. Visszatért Maastrichtba, ahol az edzősködés mellett szociális munkásként dolgozott.

A kilencvenes években már egyre több külföldi spíler érkezett a Rohonci útra. Köztük volt a surinamei-holland kettős állampolgárságú Benito Belliot. A középcsatár 1996. tavaszán játszott összesen négy bajnokit a Haladásban. Az első meccsén csereként beállva győztes gólt lőtt a Győri ETO-nak. 1996 őszén a Jutas FC Veszprémhez igazolt.

Belliot-gól a Rába ETO-nak. Azóta csak kétszer vertük meg hazai pályán a győrieket...

2010 tavaszán a görög AEK Athén adta kölcsön a szenegáli születésű, de holland állampolgársággal is rendelkező El Hadji Dioufot. Ő Dakarban kezdte labdarúgó karrierjét, ott figyelt fel rá Eugene Gerrards, az AEK holland játékosmegfigyelője, aki 2007-ben magával vitte Európába. A fővárosi klub félévente kölcsönadta, a Haladás előtt megfordult néhány görög másodosztályú csapat mellett a portugál Vitoria Setúbal gárdájánál is, de ott a felnőtteknél nem jutott játéklehetőséghez.

p1c98c0a05cebe456709ddc8d56e85593_1.jpgDiouf első edzése a csapattal. Névrokona, El-Hadji Diouf 2002-ben az év afrikai labdarúgója volt

Szombathelyen sem alkotott maradandót a bal- és jobboldalon egyaránt bevethető játékos, mindösszesen három bajnokin játszott, összesen 21 percet. 2010 nyarán a román Botosani szerződtette, majd megfordult a cseh Caslav gárdájában is. Ő egyébként ma – azaz augusztus 20-án – ünnepli 32. születésnapját.

2015. júniusában egy belga testvérpár, Stef Wils és Thomas Wils jelentkezett edzésre a Rohonci úton. Jelentős belga élvonalbeli múlttal rendelkeztek, és épp nem volt csapatuk. Stef a KAA Gent színeiben háromszoros bronzérmes és egyszeres kupagyőztes, Thomas a Lierse kulcsembere volt éveken keresztül. Szombathelyen is hamar alappillérré váltak, a jól szereplő és 5. helyen záró gárda szinte minden mérkőzésén játszottak.

763.jpgCsoportkép a leigazolás után

Thomas 2016 nyarán visszatért a Lierse-hez, profi karrierjét idén hagyta abba, jelenleg a hatodosztályú Turnhout játékosa, valamint edzőképzésre jár. Stef 2018 nyaráig szerepelt a Haladásban, összesen 90 élvonalbeli mérkőzésen 7 gólt ért el. Ő jelenleg játékosmegfigyelőként dolgozik.

A 2016-os év nagy nyári sztárigazolásának számított a csatár Sjoerd Ars és a középpályás Sjoerd Overgoor. A két holland futballista remek ajánlólevéllel érkezett, hiszen előbbi rendre tíz gól felett termelt évente – ráadásul volt másodosztályú gólkirály! –, utóbbi csapatkapitányságig jutott az Eredivisében. Eleinte mindketten a kezdőcsapatban kaptak helyet, de valahogy nem sikerült alkalmazkodniuk az NB1-hez, már augusztusra kiszorultak a kezdőből. Ars is csak Williams sérülése miatt került oda vissza az ősz második felében. Egy gólt ért el a bajnokságban, az ő találatával vertük meg a Lokit.

Az a bizonyos egyetlen Ars-gól

A támadó már a télen távozott, a holland másodosztályú Fortuna Sittard szerződtette. A góllövéssel továbbra is hadilábon állt, 11 mérkőzésen egyszer sem talált be 2017 tavaszán. A következő idényt a szintén másodosztályú De Graafschap színeiben töltötte (31 meccsen 8 gól), majd profi karrierjét a harmadosztályú De Treffersnél fejezte be. Ars jelenleg a Fortuna Sittard sportigazgatója.

Overgoor a tavaszt még a Haladásnál töltötte. És bár tudta, hogy maximum csak epizódszerep vár rá, Mészöly Géza szerint becsületesen végigdolgozta az edzéseket. 2017 nyarán a Go Ahead Eagles szerződtette, ahol összesen két idényt töltött. Tavaly a TOP Osshoz igazolt, ott 16 bajnokin lépett pályára. Szerződése június 30-án lejárt, jelenleg klub nélküli.

12698_1.jpgSjoerd Overgoor

Benelux labdarúgóink közül egyedül Stef Wils tudott kulcsemberré válni, az ő mentalitása és játéktudása sokat jelentett a 2015 és 2018 közötti Haladás számára.

Források:

Futballtortenet.blog.hu https://futballtortenet.blog.hu/2014/12/25/egy_holland_a_vasfuggony_mogott

haladasfc.hu https://haladasfc.nyugat.hu/cikk/44602_huszonharom_ev_negyven_legios https://haladasfc.nyugat.hu/cikk/44497_el_hadji_diouf_a_ketlabas_kozeppalyas

transfermarkt.de

nela.hu

vaol.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://1919media.blog.hu/api/trackback/id/tr6116171522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása