Száz évvel ezelőtt, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, mely a kibontakozó magyar futballéletet – és így a Haladást is – jelentősen érintette. Ennek kapcsán háromrészes cikksorozat indul, melynek első része az 1919 és 1921 közötti, lezáratlan határkérdésekkel foglalkozik, majd a második világháború előtti és alatti területgyarapodások következnek, végül a Haladásban megforduló, határon túli származású labdarúgókkal zárul a széria.

Az első világháború után a fővárosban csak 1919 őszére konszolidálódott a politikai helyzet, ugyanakkor ez a vidékre egyáltalán nem volt elmondható. A Tanácsköztársaság által az egyes városokban megalakított sportdirektóriumok teljesen felborították a sportélet addig jól működő kereteit. Olyan emberek kerültek az élre, akik sajátos nézeteik szerint akarták a sportot is irányítani. Később az ellenforradalmi különítmények túlkapásai akadályozták a helyi rendezvények megtartását. Különböző okokra hivatkozva elrendelt sportolási tilalom miatt szervezett bajnokság lebonyolítására még ősszel sem kerülhetett sor. Nehezítette a helyzetet az ország megcsonkítása, hiszen a nyugati, déli és északi kerületek székhelyei – Pozsony, Temesvár és Kassa – is elszakításra kerültek. A megmaradt csonka kerületek vezetőiket is elvesztették, így azok teljes újjászervezése vált szükségessé.

Valamivel kedvezőbb volt a helyzet azokban a kerületekben, amelyeket csak ideiglenesen szálltak meg az idegen csapatok. Itt az egyesületek által megválasztott vezetőségek az MLSz-től független, önálló autonómiával bíró szervezeteket – úgynevezett alosztályokat – hoztak létre. Ezek díjakat írtak ki, játékosigazolásokat eszközöltek, bíróképzést tartottak, fegyelmi döntéseket hoztak. Működésük azonban a vasúti közlekedés teljes hiánya miatt csupán egy-egy nagyobb városra (Pécs, Szeged) korlátozódhatott.

Ilyen körülmények között a szövetség ki sem írta az 1919/1920. évi vidékbajnokságot. Egyedül a pestvidéki kerület vállalta egyfordulós mérkőzéssorozat lebonyolítását, melyet sikerült is 4 alosztályban megrendeznie, az alosztálygyőztesek közötti tornával együtt.

Tavasszal a román katonai megszállás megszűntével a sportolási lehetőségek is javultak. Ehhez párosult a vasúti közlekedés beindulása. Szövetségi bajnoki kiírás hiányában az egyes kerületek a maguk által szervezett tornákon biztosították a versenyszerű labdarúgást a kerületükhöz tartozó klubok részére. A helyi kezdeményezéseket az MLSz is elismerte, támogatta, és a győztes csapatok tagjait díszes érmekkel jutalmazta.

Az 1919-ben (egyes források szerint májusban, más szerint nyáron) megalakult Szombathelyi MÁV Haladás Sportosztálya a Nyugati Kerület Szombathelyi Alosztályában indult, első tétmérkőzését 1920. március 21-én vívta a Szombathelyi SE ellen. A bajnokság tagja volt többek között a Soproni FAC csapata is, mely bizonyos szempontból speciálisnak számított.

Ugyanis 1919. szeptember 10-én az osztrákok által aláírt saint-germaini békeszerződés Nyugat-Magyarországtól elcsatolta Sopron, Moson és Vas vármegyék részben német és horvát nemzetiségű településeit, létrehozva Burgenlandot, méghozzá Sopron tartományi székhellyel. Közben SFAC és 1920 őszétől a Soproni TK a Szombathelyi alosztályban szerepelt.

A városban még 1921 szeptemberében is fegyveres harcok zajlottak, a Haladás mégis pályára lépett ekkor a SFAC ellen. A találkozó botrányosan alakult, Szentgyörgyi bíró elfogultan vezette, szinte minden Haladás támadást megállított les címén, míg a hazaiak egy jogosulatlan tizenegyest is megkaptak, így tudtak 2:1-re nyerni.

A SFAC Anger úti pályája 2010-ben. Ide a negyvenes évek elején húszezres stadion felhúzását tervezték, de a háború miatt csak ez a tribün készült el.

Sopron és környékének sorsát az 1921. december 14-e és 16-a között tartott népszavazás rendezte. A résztvevők 65,08%-a voksolt a Magyarországhoz tartozásra. Érdekességképpen: a népszavazás sikerességén felbuzdulva tiltakozások kezdődtek további tíz, a trianoni szerződés alapján Ausztriának ítélt településen.

Ennek eredményeként ezekben a községekben is népszavazásokat írtak ki, melyeknek az lett a következménye, hogy 1923. január 10. és március 9. között ezek a helységek is visszakerültek Magyarországhoz. A szóban forgó községek: a Szombathelytől nyugatra illetve délnyugatra fekvő Narda (akkor Kisnarda és Nagynarda), Felsőcsatár (akkor Alsócsatár és Felsőcsatár), Vaskeresztes (akkor Németkeresztes és Magyarkeresztes), Horvátlövő, Pornóapáti, Szentpéterfa, a Kőszegtől északkeletre fekvő Ólmod, a Fertőtől keletre pedig Fertőújlak (akkor Mekszikópuszta). A folyamatban kezdeményező szerepet játszó Szentpéterfa később megkapta a "Communitas Fidelissima", azaz a Leghűségesebb Község címet.

Ami az SFAC-ot illeti, az elmúlt évtizedek során többször újjáalakult, legutóbb 2016-ban. Napjainkban a megyei I. osztályban szerepelnek, legsikeresebb korszakuk a kilencvenes évek közepén volt, ekkor az NB1-ben is összecsaptunk velük (’93-ban 2:2-es döntetlent játszottunk a Káposztás utcában, ’94-ben 3:1-re nyertünk a Rohonci úton).

A sorozat következő része az 1938 és 1944 közötti időszakot mutatja be, benne többek között minden idők legnagyobb távolságú NB1-es bajnoki mérkőzéseivel.

Források:

• magyarfutball.hu
• Bóbics László – Krilov István – Unger Richard: A Nyugat-dunántúli El Clásico
• Kövér István: A Haladás
• wikipedia.hu