1919media

1919media

1919media

Haladás 2015 1. rész: Botrányos tavasz

2015. december 23. - Jakus Barnabás

Felemás évet zárt idén a Haladás. A tavaszi szezont szívesen elfelejtenénk, az őszi szereplésünk viszont megsüvegelendő. Jöjjön összefoglaló cikksorozatunk első része: A botrányoktól emlékezetessé váló tavaszi szezon.

Januárban a vezetőség a csapat megerősítésén dolgozott. Bejelentették az új névszponzort a Swietelsky személyében, aláírt Martinez, Nagy Patrik, Alcibiade, Manchini, Branescu, Dudás, valamint Jánvári Gábor. Távozók is akadtak szép számmal, többek között Gyurján Bencére sem tartott igényt Szentes Lázár vezetőedző. Két edzőtáborban is részt vett a klub, Törökországban legyőztük az orosz 1. osztályú Tyerek csapatát, Olaszországban pedig 2:2-es döntetlent értünk el az Inter ellen.

 

 

 

 

 

 

 

A Haladás jól játszott nagynevű ellenfelével szemben

A bajnokság nem indult rosszul, 1:1-es döntetlennel kezdünk a Diósgyőr ellen, majd ugyan 2:1-re kikaptunk Pécsen, de hazai környezetben legyőztük a Lokit, idegenben pedig a Paksot, ezzel ideiglenesen elkerültük a kiesőzóna közvetlen közeléből. A válogatott szünetet követően azonban valami történt a csapat háza táján. Sima vereség itthon a Kispest ellen, majd történelmi 7:0-ás zakó Fehérváron. Szentesnek azonban még mindig bizalmat szavazott a tulajdonosi kör, pedig a tréner kezéből kezdett kicsúszni a csapat. Iszlai és Fehér például ki is került a Fradi ellen készülő keretből, aminek meg is lett az eredménye, 3:0-ra kikaptunk. Szentes a lelátóról nézte végig az első félidőt, a másodikat azonban a klubházból, mivel néhány elégedetlen drukker elbeszélgetett volna a vezetőedzővel. Ekkor már Illéséknél is betelt a pohár, 2 nappal a meccs után menesztették Szentest.

 

 

 

 

 

 

 

Szentes ezúttal sem lett a Hali szurkolók kedvence

A tulajdonosi kör Kuttor Attilára bízta a csapatot, mely 2 nagyon fontos mérkőzés előtt állt, a Pápa és a Dunaújváros esetleges legyőzésével nagy lépést lehetett volna tenni a bennmaradás felé. A 6 pontból végül mindössze 1-et sikerült megszerezni, a megszűnés szélén álló Pápa ellen 2:0-ás hátrányból hozta egálra a meccset a Hali. Ezt követően korábbi szombathelyi tréner, Artner Tamás csapata, a Dunaújváros 4:1-es, kiütéses vereséget mért a Haladásra. Kuttor ámokfutásának azonban még mindig nem volt vége, száműzte a csapatból Halmosit, Iszlait és Rózsát, az indok: Megölelték Artnert a meccs után.

 

 

 

 

 

 

 

A meccs után nem sokan bíztak a bennmaradásban

Illésék érezték, hogy itt komolyabb lépésekre lesz szükség. Kuttort visszaküldték az U21-es csapathoz, illetve szerződtették Mészöly Gézát. Az újdonsült vezetőedző visszahívta a csapatba a parkolópályára tett futballistákat. A Győr ellen még nem sikerült győzni, de látszott a játékon, hogy meg lehet a hőn áhított bennmaradás. A Nyíregyháza ellen hosszú idő után újra nyert a Haladás, a második félidőben Radó, Halmosi, de úgy az egész csapat rég nem látott módon futballozott. Az MTK elleni vereséget követően az utolsó fordulóra maradt a döntés: NB1 vagy NB2? A Felcsút ellen Radó és a Hali olaszai (Rocchi, Martinez) szállították a győzelmet, ezáltal sikerült megőrizni NB1-es tagságunkat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy ünneplés vette kezdetét a meccs után

Folytatás következik!

A bejegyzés trackback címe:

https://1919media.blog.hu/api/trackback/id/tr308193686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása