A következő fordulóban nagy utazás vár a Halira, csapatunk a Nyíregyháza Spartacus vendége lesz, Balmazújvárosban. Ez a párosítás közel száz éves múlttal rendelkezik, következzék három sikeres nyírségi túra az elmúlt évtizedekből!
1. Az első: 1927. július 6.
94 éve vívtunk először tétmérkőzést nyíregyházi csapattal. Az 1887-ben megalakult NyTVE első bajnoki címét aratta az 1926/27. évi keletmagyarországi labdarúgó alosztályban, maga mögé utasítva a nyíregyházi kereskedők csapatát és a Debreceni VSC-t is. Nyugaton a Haladás ünnepelhetett, az országos bajnoki címért zajló „rájátszásban” összesorsolták a két csapatot. A továbbjutás egy meccsen dőlt el, melyet Nyíregyházán rendeztek 1927. július 6-án szerdán fél hatkor.
A meccset felfokozott hangulatban várták a helyiek, a Nemzeti Sport beszámolója szerint „A meccs hatalmas eseményszámba megy Nyíregyházán, mit legjobban bizonyít az a körülmény, hogy a helyi kereskedők a tegnapi nap folyamán egyöntetűen elhatározták, hogy üzleteiket félhat órakor bezárják, hogy ők maguk és alkalmazottai is megtekinthessék a mérkőzést.” A sportlap esélyesebbnek tartotta a hazai gárdát, mert több időt tudtak pihenni (a nyugati bajnokság elhúzódása miatt ezt a meccset is halasztani kellett néhány nappal), nem kell utazniuk és nagy közönség áll mögöttük. A Haliról elmondák, hogy „a gárda igen számottevő játékerő képvisel s vele komolyan kell számolni. Meg aztán a nyugati kerületi általánosságban nagyobb erejűnek tekintik.”
A Nyírvidék újságírója felvezető cikkében az év legszebb mérkőzésének nevezte az összecsapást, majd motivációs beszéddel bíztatta csapatát: „NyTVE tizenegy! Amikor szerdán a pályára léptek, érezzétek át, hogy ez a mérkőzés kiemelkedik azok sorából, amelyeket csupán az egyesületért való rajongás hevít. E mérkőzésen ti, a keleti kerület futballjának vagytok reprezentánsai, e mérkőzés egész Nyíregyháza sportjának presztízskérdését jelenti, melynek eredményére az egész ország felfigyel. Mindeme kötelességekről ne feledkezzetek meg a játék hevében sem, győzelmetekért egész Nyíregyháza sóvárog és hogy ez meg legyen, mi csak azt izenjük nektek : Fiuk szívvel-lélekkel, becsülettel játszatok!”
Az NyTVE bujtosi sporttelepe, itt találkozott először a két csapat
A mérkőzést a Reggeli Hírlap röviden így foglalta össze: „A Szombathelyi Vasutas kitűnő halfsorával dominált és már a játék elején két gólt rúgott, amire a NyTVE csak egy 11-esből elért góllal tudott felelni.” Győzelmünkkel továbbjutottunk az elődöntőbe, ahol a Diósgyőri VTK várt ránk, a vasgyáriaktól azonban szoros meccsen 3:2-re kikaptunk.
A következő szezonban ismét megnyertük a nyugati bajnokságot, és az országos címért ezúttal is nyírségi csapatot kaptunk, keleten ezúttal a nyíregyházi kereskedők végeztek az élen. Ezúttal is 2:1-re nyertünk.
Az NyTVE később több fúzión és névváltoztatáson is átesett, 1977-ben egyesült a nyíregyházi vasutasokkal, így jött létre a ma ismert Spartacus.
Kezdőcsapatok:
2. Szépen induló osztályozó: 2004. június 3.
17 évvel ezelőtt, 2004 júniusában rendeztek legutóbb osztályozó mérkőzéseket az NB1-be jutásért. A 2003/04-es élvonalbeli bajnokságban a Lombard FC előtagot viselő Haladás a 12. (utolsó) helyet szerezte meg, mivel azonban a következő évadtól 16-ra nőtt a mezőny, csapatunk lehetőséget kapott arra, hogy megőrizze tagságát a legmagasabb osztályban. Ehhez összesítésben le kellett győzni az NB1/B-ben ötödik helyet megszerző Nyíregyháza Spartacus gárdáját.
A Szparival kapcsolatban van egy kellemetlen emlékünk az osztályozók kapcsán, 1992-ben velük játszottunk a bennmaradásért. Drámai körülmények között, büntetőpárbajban dőlt el a küzdelem, amiben a Hali alulmaradt.
Hazai helyzetekkel indult a meccs, Jagodics Zoltánnak a gólvonalról kellett mentenie. A 11. percben Somfalvi húszméteres lövése után a felső lécről visszafelé pattant a labda, ám a vetődő Németh Viktor kezén röppályát változtatott, és végül a kapu jobb oldalában kötött ki. Öngól, 0-1. Nem sokkal később Illés Béla lőtt kapufát. A hazaiak az utolsó lehelletükig küzdöttek, de Müller Zsolt lövése után Tóth Iván, Virágh Aladár próbálkozását követően pedig a kapufa fogott ki rajtuk. A végén már az országot átutazó Haladás-szurkolók járták örömtáncukat, joggal, mert kedvenceik az idegenbeli győzelemmel közel kerültek élvonalbeli tagságuk meghosszabbításához.
A szombathelyi visszavágó 1:1-es döntetlennel zárult, csapatunk a pályán ugyan kivívták a bennmaradást, Bíró Péter azonban másként gondolta…
Összeállítások:
3. Győzelem a bronzévben: 2009. március 7.
Nem egészen öt évvel az osztályozó után, 2009 márciusában látogattunk el ismét Szabolcs megyébe, ahol fontos rangadó várt ránk. A két csapat között ugyanis akkor mindössze 3 pontnyi különbség volt a Hali javára.
„Az agresszív letámadással nyitó hazaiak nem tudtak élni a természeti előnnyel, átlövésre viszonylag ritkán vállalkoztak a vendéglátó futballistái, az első felvonásban kialakított két-három - messze nem tiszta - lehetőséggel viszont nem tudott élni a piros-kék kompánia, ahogy a biztonságra sokat adó Haladás sem a maga egyetlen sanszával.
A szombathelyi visszafogottság ugyanakkor kifizetődőbbnek bizonyult, Filip Lazareanu hibája, illetőleg Sipos Norbert gólja után pedig hiába küldte harcba Révész Attila Bogdan Apostut - a támadó mindössze két lövési kísérletet tudott kiverekedni magának a levegőben lógott a kapuja elé tömörülő, Kenesei Krisztiánt elöl bántóan egyedül hagyó, de olykor így is veszedelmesen meglóduló Haladás újabb találata.
Csertői Aurél a találkozót megelőzően úgy nyilatkozott: a Szpari két hete lefocizta ugyan az Újpestet, mégis kikapott. Bár csakúgy, mint két hete, ezen az összecsapáson is hazai fölényt regisztráltak a tudósítói állások mögött felállított, nagyjából nyolcvanmillió forintot érő speciális berendezések, „lefocizásról” ezúttal szó sem volt - a Spartacus-siker újfent elmaradt.” – írta a meccsről a Nemzeti Sport.
Jegyzőkönyv és értékelések:
Források
- magyarfutball.hu
- Arcanum: Nemzeti Sport, Nyírvidék, Kelet-Magyarország, Reggeli Hírlap