1919media

1919media

1919media

Haladás Határok Nélkül III. rész Határon túli származású labdarúgóink

2020. június 04. - Jakus Barnabás

Száz évvel ezelőtt, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, mely a kibontakozó magyar futballéletet – és így a Haladást is – jelentősen érintette. Ennek kapcsán háromrészes cikksorozat indul, melynek első része az 1919 és 1921 közötti, lezáratlan határkérdésekkel foglalkozik, majd a második világháború előtti és alatti területgyarapodások következnek, végül a Haladásban megforduló, határon túli származású labdarúgókkal zárul a széria.

alap3.png

A Haladás több mint százéves történelme során a keretét döntő többségében szombathelyi, vasi születésű/kötődésű futballisták alkották, ugyanakkor közös eredményeinkhez, sikereinkhez sokat tettek hozzá a határon túli származású játékosok is.

7fa50d92_1.png

1939-es csapatképünk, rajta a felvidéki Gazdag Gyulával (első NB1-es gólunk szerzője) és az erdélyi Szabó Imrével (első válogatottunk)

Felvidék: Gazdagtól Salátáig

Gazdag Gyula 1912. december 16-án született Pozsonyban, szüleivel 1919-ben Szombathelyre költöztek. Labdarúgó pályafutását a Haladásban kezdte, mellette a MÁV műhelyben szerzett lakatos segédlevelet. Tehetségére felfigyelt az MTK is, de a balösszekötő hű maradt a Haladáshoz. Meghívást kapott a nagyválogatottba, bekerült az olimpiára készülő csapatba, de nem jutott ki Berlinbe. 1947-ig összesen 214 mérkőzést játszott a Haladásban, később edzőnek állt, volt a csapat intézője és szakosztályvezetője is.

p201808115afe078c_1.jpgMészáros ünnepel

A galántai születésű Mészáros Karol 2017 januárjában igazolt a Haladásba. Az akkor 23 éves labdarúgó korábban megfordult többek között Pozsonyban, Felcsúton és Debrecenben is. A Haliban Hipp Michal edzősködése idején nyújtotta a legjobb teljesítményt, az ő nevéhez fűződik az első tétmeccsen szerzett gól a Sportkompexumban. Hipp távozása után kevesebb játéklehetőséget kapott, tavaly nyáron Újpestre szerződött. A liláknál is csak ritkán jutott szóhoz, napjainkban a Ceské Budejovice labdarúgója.

A pozsonycsákányi Mikóczi Péter az 1995/96-os bajnokságban 15 mérkőzésen szerepelt a Haladásban, a Csepel ellen 3:0-ra megnyert mérkőzésen emlékezetes bombagólt szerzett. Napjainkban is a klubnál dolgozik, ő a team managerünk.

hqdefault_1.jpgFelvidékiek a stábban: Mikóczi Péter és Hipp Michal nyilatkozik a Ferencváros legyőzését követően

Pinte Patrik 2017 nyarán került a Haladáshoz, édesapja néhány hónap múlva követte, Hipp segédedzője lett. Az ifjabb Pinte a 17/18-as bajnokságban 8 mérkőzésen kapott játéklehetőséget, később (kölcsönben) Révkomáromba került, ahol jelenleg csapattársak Saláta Kornéllal.

Ha már szóba került Révkomárom, ott született 1986-ban Priskin Tamás. 15 éves korában Győrbe igazolt, onnan az angol bajnokságba vezetett az útja. Megjárta Izraelt és Oroszországot, Szombathelyre 2018 nyarán igazolt, egy évre kölcsön keretében. Már az első mérkőzésén gólt szerzett, majd kiállították és négy találkozóról eltiltották. A 18/19-es idényben a Hali házi gólkirálya lett, ő rúgta a csapat eddigi utolsó élvonalbeli gólját. Jelenleg a Győri ETO labdarúgója.

9c77e309c3eb818d13595022011560b7_1.jpgPriskin 21 meccsen 7 gólt ért el

Saláta Kornél 2019 januárjában szerződött a Haladáshoz. A garamkövesdi születésű negyvenszeres szlovák válogatott védő szombathelyi pályafutása rövidre zárult, másfél hónappal később, március 16-án a Ferencváros elleni mérkőzésen súlyosan megsérült. A jó képességű játékos szerződése az idény végéig szólt. Felmerült, hogy 2019 őszén újra leigazolja a Haladás, de végül Révkomáromba írt alá.

Kárpátalja: Habovda, Koman, Szabó

2018. júniusában szerződött Szombathelyre a munkácsi születésű, magyar állampolgársággal is rendelkező Habovda Jurij. A jobb oldali védő alapember volt a bajnokságban, egy gólt szerzett. A másodosztályba is a csapattal tartott, decemberben Debrecenbe igazolt.

20190304164_1.jpg

Koman berobbanása

1990-ben költözött Ungvárról Szombathelyre a Koman család. Az ifjabb Vladimir a Haladásban nevelkedett, 15 éves korában debütált a felnőttcsapatban. Mihalecz István csereként küldte pályára a Kecskemét ellen, a 79. percben az ő góljával szerezte meg a vezetést a Hali. A Nemzeti Sport másnap a „Tizenöt éves szombathelyi ász” címmel számolt be a találkozóról. Voli 2005 nyarán a Sampdoriába igazolt, 2009-ben világbajnoki bronzérmet nyert az U20-as csapattal, a tornán ezüstcipőt kapott. 2015 tavaszán Diósgyőrbe igazolt, első mérkőzését a Haladás ellen vívta, Szombathelyen. Miskolc után Törökországba, majd Iránba vezetett az útja.

1464069902_szabo_s1_1.jpg

8 évet játszott a Haladásban Szabó Sándor

1948. július 15-én a kárpátaljai Bene községben született Szabó Sándor, aki 18 éves korában, 1967-ben mutatkozott be a Haladásban, négy évvel később a Vasashoz igazolt. Az angyalföldiektől 1975-ben tért vissza. Összesen 152 élvonalbeli meccset játszott a Haliban. A válogatottnál is számítottak volna rá, de honosítási kérelmét nem sikerült időben elintézni.

Erdély: Bodola, Szabó és a többiek

Az erdélyi futball egyik legnagyobb csillaga Bodola Gyula, aki bajnoki címet nyert a Nagyváraddal, sokszoros magyar és román válogatott, a NAC stadionja az ő nevét viseli. Edzői pályafutását a Haladásnál kezdte 1951-ben, és egészen 1954-ig dolgozott nálunk.

bodor_20istvan_1.jpg

A kovásznai Bodor István 2009-ben

A sepsiszentgyörgyi származású Bodor István 1998-ban igazolt Szombathelyre. A belső középpályás 2001-ig 52 élvonalbeli mérkőzést játszott nálunk, nyolc gólt ért el. Később Kecskemétre igazolt, edzője a kora miatt (30 éves volt) kevesebb játéklehetőséget akart neki adni.

A szatmárnémeti Fehér J. Csaba Nagykanizsáról került a Haladáshoz 1995-ben. A középcsatár négy szezonon keresztül a csapat alapembere volt, összesen tíz gólig jutott. 1999-ben Kispestre igazolt.

kovacslorant5_1.jpgKovács Lóránt gólöröme a Vasas ellen

Az erdélyi Xavi-ként beharangozott Kovács Lóránt 2016 februárjában került a Haladáshoz, három éven át szerepelt nálunk. A középpályásra Mészöly Géza és Hipp is alapemberként számított, Horváth Ferencnél már kikerült a kezdőből. Újpestre szerződött, de ott sem találta meg számításait, ezért 2019 végén visszatért szűkebb hazájába, a Sepsi OSK-hoz.

A román „Aranycsapat” kiváló balhátvédje, Selymes Tibor a 2001/02-es bajnokságban erősítette a Haladást, nyolc mérkőzésen lépett pályára. Később megfordult Debrecenben is, majd dolgozott edzőként is Magyarországon.

Az erdélyi származású labdarúgóink közül a legnagyobb sikereket Szabó Imre érte el a Haladással. A Pici becenevű jobbszélső 1918-ban született a Nagy-Küküllő megyei Ürmösön. 1933-ban a Haladás ifiben kezdte labdarúgó pályafutását, alapembere és egyik legjobbja volt éveken keresztül a Halinak. 1945. augusztus 12-én előkészületi mérkőzésen 4:2-re vertük az MTK-t, Szabó teljesítménye meggyőzte Gallowich Tibor szövetségi kapitányt, aki meghívta a válogatottba. A meggypiros mezt először augusztus 20-án ölthette magára, 5:2-re vertük az osztrákokat. Utána a MATEOSZ Munkás SE-hez igazolt, onnan is behívták egy alkalommal. 1950-ben visszatért a Haladásba, de már nem tudott a gárda alapemberévé válni, később edzőnek állt.

Délvidék: Bosnjak, Grumics

A Szabadkáról származó Bosnjak Predrag 2013 nyarán igazolt a Haladáshoz, akkoriban szerezte meg a magyar állampolgárságot. Pedró azóta – egyéves kitérőt leszámítva – a csapat fontos láncszeme. A napokban a haladas.hu készített vele interjút, ahol elmondta, hogy Szombathelyen is otthon érzi magát.

haladasute0519-29_1.jpgPedró, a csapat kapitányaként

2017 nyarán szerződött Szombathelyre Grumics Miroszláv, aki Apatinból valósi. Másfél évig szerepelt a Haladásban, a legtöbbször Hipp foglalkoztatta. Jelenleg a Szeged labdarúgója.

 Források

  • Dr. Kövér István A Haladás című könyve
  • nela.hu
  • wikipedia
  • haladas.hu
  • origo.hu
  • fotók: ugytudjuk, Nemzeti Sport, nyugat.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://1919media.blog.hu/api/trackback/id/tr5015740312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása