1919media

1919media

1919media

Ebben több is lehetett volna [Szerkesztői Jegyzet]

2020. október 21. - Jakus Barnabás

Az idei év általam egyik legjobban várt összecsapása a Győri ETO (újkori nevükön ETO FC Győr) elleni rangadó volt. Ennek a párosításnak komoly múltja, presztízse van, nem véletlenül emlegették már évtizedekkel ezelőtt a nyugat-dunántúli örökrangadóként. Az előzetesen reméltekhez képest mégis csalódottan kapcsoltam ki a televíziót, amikor Szőts játékvezető hétfő este tíz előtt pár perccel lefújta a mérkőzést. És nem csak a végeredmény miatt…

p202010193ec77288_1.jpg

Ahogy a bevezetőben is írtam, ennek a szomszédvári találkozónak igen jelentős rangja van. Ez a két csapat vívta a legtöbb élvonalbeli meccset a vidéki gárdák közül, a rivalizálásunk a húszas évek elejére vezethető vissza. Együtt harcoltunk bajnoki címekért a kerületi bajnokságban, aztán szinte egyszerre (mi egy szezonnal hamarabb) kerültünk fel a Nemzeti Bajnokság első osztályába. 1945-ben már a pályán kívül is csatáztunk, a győriek bundaváddal illették a Haladást, hogy aztán kiderüljön, valójában ők fizették le a Dózsa MADISz játékosait egy mázsa liszttel és ötvenezer pengővel...

Az ötvenes-hatvanas években szurkolói különvonatok indultak a Haladás-ETO rangadókra, időnként akár 1500-2000 vendégdrukker tette tiszteletét a szomszédos megye székhelyén. A győriek még a Verebes-korszakban is megszenvedtek Szombathelyen (kétszer is legyőztük őket, 1981-ben például 5:1 arányban), és a kilencvenes években is akadtak emlékezetes összecsapások. Mindezidáig utolsó hazai győzelmünk egy különösen szép sorozat nyitánya volt: 2008. július 26-án hosszú idő és nagy megpróbáltatások (majdnem kiesés, feljutás elvétele) után visszatértünk az élvonalba, ahol aztán történelmet írva bronzérmet ünnepelhettünk.

p669e438da787f1f50c0f7045e93c757b_1.jpgFelszállt a fehér füst, győzelemmel tért vissza az NB1-be a Haladás 2008. júliusában

És bár a bronzév után is előfordultak felejthetetlen mérkőzések (főleg a hosszabbításos pontmentések az ETO Parkban), nem sikerült megverni a győrieket. Na, talán majd most összejön e hőn áhított diadal, gondoltam a legutóbbi meccs előtt. Bukdácsolnak a ligában, kulcsemberek hiányoznak eltiltás és sérülés miatt, itt az esély végre előttünk. Aztán megint máshogy alakult…

Október elején már javában terveztem az utat a nagy meccsre (nem Szombathelyen élek), amikor jött a hír: a tévé műsorára tűzte a találkozót (ennek amúgy még örülni is lehetne), mely emiatt új időpontban kerül megrendezésre, hétfő este nyolc.

Amikor öt éve teljes mértékben átvette a magyar bajnoki meccsek közvetítését a köztévé, a szövetséggel (MLSz) karöltve azt találták ki, hogy a hat NB1-es bajnokiból csak kettőt fognak közvetíteni. Ezt azzal indokolták, hogy így biztosan többen fognak kijárni. Ez a terv nem jött be, ezért bevezették az online streamelést, azaz az m4sport.hu-n lehetett nézni a maradék összecsapásokat, eleinte kommentátor nélkül. Az NB2 már akkor is mostohagyereknek számított, csak vasárnap (illetve néhány alkalommal szerdán) rendeztek meccseket, abból jellemzően egy-egy került a képernyőkre.

15976911937565_1.jpgBudafok - Kisvárda mérkőzés az NB1-ben (A Budafoknak ez 2., a Kisvárdának a 3. élvonalbeli szezonja.  Haladás 63, az ETO 69 idényt töltött a legmagasabb osztályban)

Idén júliusban szakértők és elemzők szerint is összeállt minden idők legerősebb másodosztályú bajnoksága. Miközben az NB1 a BLASz (öt fővárosi csapat van!) és a Szabad Föld Kupa (régen ebben a sorozatban szerepeltek az amatőr csapatok. Olyanok többek között, mint a Felcsút, Kisvárda vagy Mezőkövesd, amíg egy-egy helyi erős ember fel nem fedezte a bennük rejlő lehetőséget) sajátos elegye lett, addig egy szinttel lejjebb korábbi sokszoros bajnokok, megyeszékhelyek mérhető szurkolótáborral rendelkező tradicionális gárdái alkotják a mezőnyt. Ezért mind a húsz klub képviselője közösen kérte a szövetséget, hogy ne csak vasárnap, hanem a hétvége többi napján is legyenek meccsek, mert így például a megyei ligák küzdelmeivel is pont ütköznek az időpontok. A szövetség ezt a kezdeményezést elutasította.

A tévé jelentős összeget fizet (amiből közvetve a klubok is részesülnek) a közvetítésért, így ő maga szabhatja meg, mely mérkőzéseket adják le. Mivel az ő műsorrendjükbe csak hétfő este nyolckor fért bele a Hali-ETO, ezért hozzájuk kellett alkalmazkodni. A Vasas-Loki meccs például simán mehetett szombat délután háromkor, de a debreceni vasutasok Pécsi MFC elleni találkozóját szintén hétfő este kellett lejátszani, mert a tévének úgy jó. Németországban is kísérleteztek hasonlóval, érdemes megnézni a Majna-menti Frankfurt szurkolóinak reakcióját a hétfői játéknapra:

fan-proteste_1.jpgFrankfurti szurkolói üzenetek 1.: (a hétfői játéknap ellen! Futball hétfőn olyan mint egy nyaralás Offenbachban (az Eintracht legnagyobb riválisa))

es-regnet-tennisbaelle-sogar_1.jpgFrankfurti szurkolói üzenetek 2.: teniszlabdák és pénztárgépszalagok

Ez az időpont egyáltalán nem szurkolóbarát. A mostani időben lassan Európa-szerte egyedülálló (lesz) a magyar bajnokság abban a tekintetben, hogy még korlátozások nélkül lehet meccsre menni. Egy ilyen rangú és múltú eseményre, ha például szombat délután rendezik, bizonyosan legalább háromezren kilátogatnak. Klassz hangulat, igazi futballélmény helyett lett egy hétfő esti „lötyögés” ezeregyszáz lelkes drukkerrel (nekik minden elismerésem!).

És akkor még ott van a futsal is. Aki manapság kiemelkedően sikeres Haladást szeretne látni, annak jószívvel ajánlom futsal-gárdánkat. Dróth Zoliék hétről hétre szállítják a sokgólos győzelmeket, jó látni, hogy egyre többen fedezik fel a labdarúgásnak ezt a változatát is. Jellemzően hétfőként és péntekenként vannak a meccsek, ezúttal az Aramis gárdáját fogadta a Hali, természetesen ütközött a két találkozó időpontja… Pedig mesélték a „nagy öregek”, hogy egykoron a Haladás, Falco és Körmend meccseket más-más időpontokban rendezték, hogy a megye sportszerető közönsége minél több alkalommal a helyszínen lehessen… Akkor még számított a szurkoló?

122120016_1404094293131354_11535_1.jpgCsapatkép az Aramis legyőzése után. Érdemes futsal-meccsekre járni!

A helyzetet tovább súlyosbította a kommentátor tevékenysége, akin érezhető volt, hogy semmi kedve a meccshez. Sanyarú kiszólásai, okoskodásai csak még kellemetlenebbé tették a látottakat. Nem az elfogultság mondatja velem, hogy az SZTV-nek és a Hungary Sportnak sokkal felkészültebb, minőségibb munkát végző riporterei vannak, mint a köztévé hétfő estére kirendelt szpíkere.

Foglalkozzunk egy kicsit a pályán látottakkal is. A válogatott-szünet előtti összecsapásunkon a szép focit célfoci váltotta, és Mátyusék húzása be is jött a Szpari ellen. A nagy formában lévő Medgyes remekül használta ki a helyzetét, ami három pontot ért. Hasonló forgatókönyvűnek nézett ki a hétfői meccsünk is, az első félidő legszebb eseményét Megyó cselsorozata és végén a gólja jelentette. A második játékrész elején be kellett volna rúgni a másodikat is, arra már nem lett volna válasza a győrieknek. Ez nem történt meg, s a 77. percben büntetett is az ETO (bár Mocsi heves reklamálása alapján elképzelhető, hogy a gólt megelőző szituációnál nekünk járt volna a bedobás).

p202010193ee0ee0e_1.jpgMedgyes-gól és ünneplés: sorozatban 4. alkalommal

A hajrát megint megnyomta a Haladás, de a csereként beálló Tóth Barna és Farkas Balázs helyzete is kimaradt, aztán a hosszabbításban már az egyszerűnek tűnő passzok se mentek. Ha mondjuk a félidőt olyan szellemiségben kezdi a Hali, amit az utolsó tíz percben láthattunk, akkor alighanem a győzelemről (is) szólna ez az írás…

Így azonban ismét húzhatunk egy strigulát a bosszantó meccsek rovatba. A Vasas, Kaposvár, Pécs, Soroksár, Dorog elleni összecsapások mellé. Rossz is belegondolni, hol állnánk most, ha legalább ezeknek a fele kedvezőbb módon fejeződik be, ha jobban sikerülne az összpontosítás a kapu előtt. Mert az látszik, hogy ez a gárda többet is tudna, mint ami az aktuális helyezése.

Hétvégén Kazincbarcikára látogatunk, a nyáron átadott stadionba. Tavaly ősszel még Putnokon fogadták a Halit, ott Jancsó góljával nyertünk. Nem bánnám, ha Bandi megint rúgna nekik egyet. Vagy bárki, a lényeg a győzelem.

Slusszpoén a végére: a tervezett menetrend szerint tavasszal hétközi fordulóban rendezik az ETO-Haladás találkozót…

Fotók: haladasfc.hu, Haladás VSE, mopo.de

A bejegyzés trackback címe:

https://1919media.blog.hu/api/trackback/id/tr2416250190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása