A hosszabbítás utolsó percében egy paksi szöglet következett, pedig úgy tűnt, hogy a labda vendég játékost érintett utoljára. Remili végezte el, érintés nélkül kötött ki a hosszú felső sarokban. Döntetlen. Valami véget ért, valami fáj…

Igazából már a nyáron, az utolsó fordulóban épphogy kiharcolt bennmaradást követően sejtettük, hogy ezt a keretet meg kell erősíteni, ha nyugodtabb szezont szeretnénk. A várt erősítések elmaradtak, sőt olyan kedvencekké érett légiósoktól kellett búcsúzni, mint Williams vagy Wils. A szupertehetségnek kikiáltott, még télen szerződést hosszabbító Kiss Tamás pedig a nevében akadémia szót is viselő felcsúti csapathoz szerződött (Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen!). Az érte kapott pénzből a klubvezetés költségvetési lyukakat foltozott, a keretet az NB2-be kiesett csapatokból töltötték fel, plusz érkezett a csatársorba a 63-szoros válogatott Priskin Tamás, aki rögtön az első meccsén eltiltatta magát négy körre… Hippel nehezen gyűltek a pontok, hiába jelezték a szurkolók, meg a vezetőedző is, hogy igazolni kellene még, kérésük süket fülekre talált. Illésék bevételi forrása ugyanakkor csökkent, már nem volt névszponzora a klubnak, és az MLSz sem úgy fizetett a légióskorlát és a fiatalszabály betartásáért, mint korábban. Más kérdés, hogy a fiatalok is kikoptak a csapatból, a bajnok U19-esek közül egyedül Bamgboyét szerepeltették az edzők.

Szeptember közepén, a kisvárdai 4:1-es vereséget követően a klubvezetés megköszönte Hippnek az addigi munkát, az utódját két hét után Horváth Ferenc személyében találták meg. Érkezett mellé két új játékos, a német-ghánai (Lyng Emil után II. Cucupótlónak szánt) Ofosu, valamint a grúz védekező középpályás Daushvili. Peches vereségek következtek, kimaradó gólhelyzetek után kaptunk ki a Pakstól, a Videotontól, a Honvédtól és az Újpesttől is. A Ferencváros megverése ezúttal nem adott lendületet, az utolsó három bajnokin 8 gólt kaptunk és egyet sem rúgtunk, hátrányunk nyolc pontra hízott decemberben. Ha csak a büntetőinket berúgjuk, kevesebb lett volna a lemaradásunk…

A szakvezetés a télen azt az utat választotta, hogy megpróbálta a lehetőségeihez mérten megerősíteni a keretet. Máshol mellőzött, pályafutásában egy időre kisikló, de korábban a magyarnál erősebb bajnokságban alapembernek számító légiósok érkeztek, miközben a jövőt jelentő, de közben a kezdőcsapat közelébe sem kerülő fiatalokat szétdobálta a klub.

Rekordszámú külföldivel vágtunk neki a februári idénykezdésnek, a csapat összeérésének nem kedvezett az MLSz azon húzása, hogy három héttel korábbra hozta a szezonnyitó fordulót. Összeszokatlan brigádunk kikapott a Kisvárdától, majd ugyan egy pontot elhozott Paksról, de hazai pályán ismét vereség következett a Mezőkövesdtől. Ezen a találkozón vezettünk, de két védelmi megingást kihasználtak a kövesdiek, utána meg kontrollálták a meccset. A Videoton otthonában kezdtünk jobban kinézni, de ez még mindig csak egy szoros vereségre volt elég, miközben a tabellán 11 pontra nőtt a lemaradásunk a 10. (még bennmaradást érő) pozíciótól. A Magyar Kupából az utolsó pillanatban estünk ki a Mezőkövesd ellen, ekkor értük el az abszolút mélypontot. Tóth Miklós ügyvezető igazgató felelősségelterelő nyilatkozatott tett, melyet úgy kezdett, hogy a legutóbbi edzőváltás nem jött be… A klubikon Halmosi Péter kereten kívülre került egy nézeteltérés miatt, közben Király Gábor több kapott gólban volt hibás. Úgy nézett ki, rekordkülönbséggel esünk ki.

Ekkor megjelent a mezen elöl a nagyméretű Homlok-logó, a légiósok utolérték erőnléti lemaradásukat, a helyzeteink bementek: Megvertük a bronzért küzdő Honvédot idegenben! A nem várt győzelem nagy löketet adott: hazai pályán fordítottunk 10 perc alatt két gólos hátrányból az Újpest ellen, a Ferencváros csak jelentős bírói rásegítéssel tudta legyőzni a Haladást. A Felcsútot, a Diósgyőrt és az MTK-t úgy győztük le, hogy még gólt sem kaptunk! A hátrányunk egyre csak apadt, reálisabb közelségbe került a 10. hely! Közben a napilapok arról cikkeztek, hogy anyagilag nagy gondba került a klub, százmillók hiányoznak a költségvetésből és a játékosok fizetése is csúszik. Illésék szerint a hiány „csak” 95 millió volt.

A nehéznek ígérkező keleti hetünk első felvonása kicsit megtörte a lendületet, adtunk egy félidő előnyt a Debrecennek, utána hiába tepertünk a második félidőben, a hátrányt nem sikerült ledolgozni. Várdán szerencsére csak 20 percnyi fórt hagytunk az ellenfélnek, majd gyorsan rúgtunk két gól, megint csak négy pontra redukálva a hátrányt.

Április végén döntött az Elsőfokú Licencadó Bizottság arról, mely csapatok kapják meg első körben a jövő évi induláshoz szükséges licenceket. A Haladás nem volt ezek között, sőt kiderült, a baj nagyobb: Illésék 150 millió forintos gyorssegélyhez folyamodtak az önkormányzathoz, valamint a stadion üzemeltetését is rendezni kellett. A városi képviselők a közgyűlésen megszavazták, de feltételekhez kötötték a támogatást, és a létesítmény üzemeltetésére is érkezett pénz.

És akkor jött a 31. forduló. Nagyot küzdött a Haladás, megszerezte a vezetést, de az utolsó pillanatban egy szögletnél rosszul helyezkedtek a védők, és Király sem volt a helyzet magaslatán, Remili ívelése érintés nélkül hullott a hálóba. Közben a Kisvárda idegenben megverte a Debrecent, a Diósgyőr hazai pályán a Videotont. Hátrányunk így 5 pont, amit két meccs alatt kellene ledolgozni. Szinte lehetetlen küldetés.

Ezzel a vereséggel felérő döntetlennel a pályán már közelebb került hozzánk a másodosztály. Szerdán dönt a Licencadó Bizottság másodjára, ha nem adják meg az NB2-re sem, abba még belegondolni is rémes. Nem tudni, mit hoz a jövő. Boldogtalan 100. évforduló.

Nyáron újjá kell építeni a klubot. Ideje visszatalálnunk a magunk útjára, arra amelyen 1919 óta sikeresek voltunk: a saját nevelésű, klubhoz és városhoz kötődő játékosokhoz, és őket megfelelően kiegészítő „kívülről érkezőkhöz”. Hozzájuk passzoló, képzett szakmai stábhoz. Egy Hali-szívű és hiteles klubvezetéshez. Ez a mi utunk, ez a MI HALADÁSUNK!