1919media

2018.máj.08.
Írta: Jakus Barnabás komment

Aktuális ellenfelünk: Videoton FC

Szombaton Felcsúton vívja következő mérkőzését a Haladás, Hipp Michal tanítványai a Videoton ellen lépnek pályára. A fehérváriak az elmúlt tíz évben rendre a dobogón végeztek, bajnokságot viszont csak kétszer nyertek.

vidhal.PNG

Történelem

Székesfehérváron több futballcsapat is létezett, a mai Vidi elődjét 1941-ben alapították, a helyi vadásztölténygyár csapata volt. A hetvenes évekig nem számítottak meghatározó NB1-es résztvevőknek, 1976-ban azonban közel álltak első bajnoki címük megszerzéséhez. Két fordulóval a bajnokság vége előtt az Üllői útra látogattak, ekkor két pontos hátrányuk volt a Fradi mögött (még két pont járt a győzelemért ekkoriban). A 30. percben meg szerezték a vezetést a vendégek, a második félidőben jelentős bírói segítséggel egyenlíteni tudtak a hazaiak. Müncz György játékvezető az egyik fehérvárit labdaelhagyásért (!) kiállította, és egy érvényes gólt sem adott meg a vendégeknek. Az utolsó fordulóban Zalaegerszegen simán nyert a Ferencváros. Később a fővárosi klub egyik játékosa maga vallotta be, hogy megvásárolták az utolsó öt mérkőzést…

Az a bizonyos egyenlítő gól, amivel elbukták a bajnokságot a fehérváriak. A történettel részletesen foglalkozott a 24.hu, cikkük ide kattintva olvasható

1984/85-ben nagyot mentek a fehérváriak az UEFA-kupában. A döntő felé vezető úton megállították napjaink nagy sztárcsapatait, a PSG-t és a Manchester Unitedet is. A fináléban a Sóstói Stadionban 3:0-ra nyert a Reál Madrid. A Bernabeuban viszont a Vidi diadalmaskodott, 1:0-ra.

A nyolcvanas évek végén ismét majdnem bajnok lett a Vidi, egy újítás miatt bukták el. Bevezették ugyanis, hogyha a mérkőzés döntetlennel zárult 90 perc után, akkor büntetőrúgások következtek, aki megnyerte ezt, az kapott pontot. Ha marad a régi rendszer, pontelőnnyel bajnokok a fehérváriak…

Drukkerek a Vasas elleni kupadöntőn, 2006-ban

A következő sikerkorszakra 2010-ig kellett várni Székesfehérváron. 2006-ban Csertői Auréllal ugyan kupát nyertek, és dobogósok lettek, de nagyon rossz anyagi helyzetben volt az akkor FC Fehérvár néven szereplő gárda. Jött Garancsi István vállalkozó, és felkarolta a klubot, összevásárolták az NB1 kiemelkedő légiósait (Alves, Nikolics, Vasiljevic érkezett Kaposvárról), de fiatal magyar tehetségek is kerültek a Vidihez: Gosztonyi András, Lencse László, Sándor György, Elek Ákos, Lipták Zoltán, Lázár Pál személyében, utóbbi három később a válogatottban is bemutatkozott. Edzőnek a magyar futball doktorát, Mezey Györgyöt nevezték ki.

Ez a jelentősen megerősített Videoton a 2009/10-es idényben sokáig vezette a bajnokságot, azonban a sorsdöntő mérkőzéseket elbukták, így végül csak másodikként zártak. A következő évben a Debrecen és az ETO hanyatlásának köszönhetően nem volt ellenfele a Vidinek, komolyabb megerőltetés nélkül nyerték meg a ligát 2011-ben.

Doktor Mezey Györgyöt ünneplik a játékosai

Mezey Györgytől elköszönt a vezetőség, helyét a portugál Paolo Sousa vette át, és vele együtt nemzetközi szinten elismert légiósok érkeztek Székesfehérvárra. A Bajnokok-Ligája selejtezőjére még nem érett össze az új csapat, az első körben az osztrák Sturm Graz Szabics Imre vezényletével kiejtette a Videotont. A bajnokság is döcögősen ment, nem tudták tartani a lépést a Debrecen-Győr duóval. 2012 telén magyar játékosok érkeztek a klubhoz, a számunkra is ismerős Kovács István, illetve Torghelle Sándor személyében. Nagy hajrázás után végül a második helyre futottak be Sousáék, jócskán lemaradva azért a Loki mögött.

Nemzetközi kupában viszont nagyot ment a Videoton, bejutottak ugyanis az Európa-Liga csoportkörébe. Előtte a Slovan Pozsonyt, a KAA Gentet és a Trabzonsport búcsúztatták. Az EL-ben is jól muzsikáltak, hazai pályán legyőzték a Sportingot (3:0) és a Baselt (2:1) is, az egyenes kieséses (tavaszi) szakaszig azonban már nem jutottak el. Sousa még decemberben távozott, azóta többek között a Fiorentinát is irányította. Nem sok magyar jutott ekkoriban szóhoz a Vidinél, a Slovan ellen például 11 légióssal álltak ki.

A Basel-verő csapat

Maradt a portugál vonal Székesfehérváron, 2013 januárjától José Gomes lett az új tréner, a csapatba érkezett Juhász Roland és néhány légiós. Így sem sikerült utolérni az ETO-t, ezúttal is második lett a Videoton. A nemzetközi szereplés katasztrofálisan zárult, a montenegrói Mladoszt Podgorica már az első körben kiejtette a Vidit. (Érdekességképpen, a Honvéd akkor a Celik Niksicet 9:0-ra verte hazai pályán, a bajnokságban a Niksic legyőzte a Mladosztot…)

Gomes edző a 13/14-es bajnokság megnyerésével szerette volna kárpótolni a csalódott fehérvári vezetőket, drukkereket. Ősszel eleinte vezették a tabellát, de novemberre-decemberre leeresztettek. A kilenc emberrel játszó Haladás ellen szerencsés döntetlent értek el, míg hazai pályán kikaptak az akkor válságban lévő, önmagát kereső Ferencvárossal. A tavasz sem alakult fényesen, mindössze a negyedik helyezést sikerült megszerezni, a mezőkövesdi fűcsomó hathatós közreműködésével. Gomest a szurkolók távozásra szólították fel, a szezon végén pedig már a vezetőség is menesztette. Utódjául eleinte a Milan egykori fenegyerekét, Gennaro Gattusot szerették volna Garancsiék, ám az olasz végül Ciprusra került, Fehérváron pedig az egykori másodedző, Joan Carrillo vette át a csapatot.

Burcsa Győző (bal oldalt) és Carrillo

Remek őszt produkáltak a fehérváriak 2014-ben, tulajdonképpen már ekkor megnyerték a bajnokságot, egyre több magyarral a csapatban. A téli átigazolási időszakban az új sportigazgató, a klub egykori futballistája, Burcsa Győző hozott új játékosokat, és kérte Carrillot, hogy építsék be a csapatba. A tréner azonban nem sokszor fogadta meg a kérést, ha az újak játszottak, akkor ugyanis nem ment különösebben jól a Videotonnak, de bajnoki cím sorsát ez már nem befolyásolta. Az idény végén távozott Carrillo, illetve Nemanja Nikolic is, ingyenesen.

Burcsa Győző intézte az új edzőt, a francia Bernard Casoni vette át a csapat irányítását. Keretüket többek között három egykori győrivel erősítették meg (Pátkai, Rudolf, Koltai) Nyáron (szó szerint) továbbszenvedték magukat a BL-selejtezőben a walesi The New Saints ellen, a következő körben a fehérorosz BATE Boriszov már megállította a Vidit. A bajnokságban sorra vesztette el mérkőzéseit a fehérvári gárda, többek között a Haladás is győzelmet ünnepelhetett a Sóstói Stadionban. Szurkolói nyomásra Casoni és Burcsa még augusztus végén távozott, előbbi busás végkielégítéssel. A kispadra a klub korábbi játékosa, Horváth Ferenc érkezett, míg a sportigazgatói posztot Kovács Zoltán töltötte (és tölti a mai napig) be. Mivel a bajnokság már szinte elúszott, a vezetőség elvárta Horváthtól, hogy legalább a kupát nyerjék meg. Decemberben elbúcsúztak a régi Sóstói Stadiontól, az új létesítmény azóta is épül. A kupagyőzelem elmaradt, hiába lett második a csapat, Horváth távozott.

Nehezen épül a Sóstói Stadion, a Rohonci úttal egyidőben bontották el, vélhetően idén őszre készülnek el. Képek az építkezésről, jelenlegi állapotról itt

2016 nyarán a norvég Henning Berget nevezték ki vezetőedzőnek, egyértelmű célkitűzés volt a bajnokság megnyerése, előtte a jó nemzetközi szereplés. Az Európa-Liga selejtezőiben a dán Midtjylland állította meg a Vidit a 3. körben. A bajnokság az utolsó fordulóban úszott el, a Kispest otthonában elszenvedett 1:0-s vereség azt jelentette, hogy ezúttal sem teljesültek az álmok. A kupában az akkori harmadosztályú Budafok búcsúztatta a piros-kékeket. Pedig olyan neves játékosok szerződtek Fehérvárra, mint a szerb Lazovic, vagy Scepovic, a válogatott Fiola Attila. A szurkolók szerint Berg ott követte el a nagy hibát, hogy nem rotált megfelelően, nem tudott belenyúlni a meccsekbe, csak 1-1 alkalommal cserélt, akkor is posztra. Ismét edzőváltásra került sor

A jelenlegi szezonban

A klubnál az utóbbi években a délszláv-vonal került előtérbe, a kispadot Marko Nikolic, a Partizan egykori trénere foglalta el, míg a keretben több szerb, bosnyák, de még makedón játékos is található. Ígéretesen menetelt a csapat az Európa-Ligában, a Bordeaux kiejtése után Belgrádban 0:0-t játszottak a tréner és a játékosok (Lazovic, Scepovic játszott anno ott) által jól ismert Partizannal. A felcsúti visszavágón simán 4:0-ra nyertek a vendégek, hidegzuhanyként érte ez az ünnepre készülő drukkereket. Átigazolások terén Hentyt érdemes kiemelni, érte a transfermarkt szerint közel egymillió eurót fizettek, ehhez képest jelenleg Felcsúton alkot.

Az idei bajnokságban ősszel eleinte jó eredményeket produkáltak, vezették pontelőnnyel a tabellát fordulókon keresztül. Novemberre ismét megtört a lendület, kiestek a Vác ellen a kupából, kikaptak a Ferencvárostól és a Haladástól is.

Lazovic nem csak játéktudása miatt emelkedik ki az NB1-ből, teátrális mozdulataival tele az internet

A szünetben többúj játékost köszöntöttek, érdemes kiemelni Huszti Szabolcsot, Stefan Scepovicot és a makedón futball nagy ígéretének számító Boban Nikolovot. Távozott Henty, Suljic és Fejes is. A gépezet azonban akadozik a legutóbbi fordulókban. Pakson kikaptak, a Ferencváros ellen 0:0-t játszottak a Pancho Arénában. Azon a meccsen kiállították a házi gólkirály Lazovicot, így ellenünk garantáltan nem lép pályára a fénykorában PSV-ben játszó támadó. Egy pont a Vidi lemaradása a Fradi mögött, így van még esélyük megnyerni a bajnokságot. Nagy küzdelemre számíthatunk szombaton, de ebben a szezonban már bizonyítottuk, hogy le tudjuk győzni a Videotont!

Ismerős Arcok

A Videoton jelenlegi keretében egy olyan futballista akad, aki korábban a Haladás színeiben is szerepelt, ez pedig Kovács István. „Kiskokó” 2011 decemberében igazolt Fehérvárra, azóta hosszabb távon nem tudott alapemberré válni, igaz ebben súlyos sérülések is hátráltatták. Tavaly nyáron vitte volna a Hajduk Split, de a feleknek nem sikerült megegyezniük.

KisKokó

(f.: inhabitat.com, transfermarkt.de, 24.hu, Tempó Fradi, magyarfutball.hu, MTI, vidi.hu

Aktuális ellenfelünk: Felcsút

A Felcsútot fogadja szombathelyi otthonában a Haladás. Pintér Attiláék a gyenge tavaszi kezdés után magukra találtak, március 17. óta veretlenek, nagy valószínűség szerint Magyar Kupa döntőt játszanak.

halfel.PNG

Történelem

A Fejér megye északi részén fekvő, körülbelül 1800 fős Felcsúton már 1931-ben megalapították az első focicsapatot, ez pedig jobbára a megyei bajnokságokban szerepelt. A másodosztályba 2005-ben jutottak fel, itt több alkalommal megmérkőztek a Haladással is, a szombathelyi szurkolók emlékezhetnek egy különösen fájó, 5:0-ás vereségre is, még 2007-ből. Magát az akadémiát 2005-ben alapította a falu szülötte, és a klub egykori játékosa, Orbán Viktor. 2007 április elsején pedig, miután hozzájutottak a Puskás név használatához, a legendás labdarúgó nevét vette fel az egyesület, és szorosan összefonódott a később Garancsi István vállalkozó kezébe kerülő Videotonnal, annak második számú csapata lett. 2012 nyarán azonban papíron különvált a két klub, hiszen a következő szezontól nem engedélyezte a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy az élvonalban szereplők fiókcsapatai a másodosztályban játszanak. Azonban a kapcsolat szoros maradt a megyebeliek között, az egykori miskolci tréner, Benczés Miklós vezetésével 2013-ban megnyerték az NB2 Nyugati csoportját. Ekkor többnyire valóban akadémista növendékekből állt a klub, például Kleinheisler Lászlót érdemes megemlíteni, aki a bajnoki címet követően Fehérvárra került. De exVidisták szép számmal fordultak elő a keretben, Szakály Dénes vagy Polonkai Attila személyében.

Orbán Viktor, az akadémia alapítója beszélget Mezey Györggyel, a magyar futball doktorával a régi pálya mellett

Azonban az első osztályt nem kezdte túl jól a felcsúti csapat, ezért még augusztusban jelentősen megerősítették a keretet, feladva azt, hogy a fő hangsúly az akadémistákon lesz. Érkezett Lencse, Tischler, Gallardo, Szélesi, Hajdúch, Bertus, és Wagué. Ők korábban más élvonalbeli klubnál szerepeltek, méghozzá meghatározó szerepkörben. Szeptember közepén a Rohonci úton találkozott először az élvonalban a Haladás és a Felcsút, érdemes összevetni a két kezdőt, milyen arányban szerepelnek az Illés Akadémián, illetve a felcsúti akadémián nevelkedettek. A Hali a Rózsa- Schimmer, Guzmics, Fehér, Devecseri - Simon, Nagy Gábor, Iszlai, Németh, Halmosi - Radó összeállításban lépett pályára, és csereként beállt Kalász, Gyurján, és Bosnjak. A vendégeknél a Hajdúch - Margitics, Vaszicsku, Szekeres, Farkas, BTóthB, Polonkai, Czvitkovics, Gallardo, Zsolnai, Lencse 11-ből bő jóindulattal csak a védősor három tagja tekinthető Felcsúton kinevelt fiatalnak. A meccset egyébként a Haladás nyerte, 2:1-re. (Az más lapra tartozik, hogy a szombathelyiek közül többen a Haladás VSE-ben nevelkedtek…)

A telet az éppen csak bennmaradó, 14. helyen töltötte Benczés Miklós csapata, ezért ismét több új futballistával bővítették a keretüket, érkezett Vaskó, Tóth Balázs, és Denkovic a Vajdaság Újvidék csapatától. A következő Felcsút - Haladásra 2014 áprilisában, egy péntek délutánon került sor a Sóstói Stadionban, mintegy 200 néző előtt. A találkozó mindkét félnek fontos volt, a Hali a dobogóért, a Felcsút a középmezőnyért harcolt, mert jó idénykezdésük miatt már a 10. helyen álltak. Nézzük az akadémistákat, a Halinál játszott Radó és Németh, csereként beállt Kalász, Gyurján és Medgyes. A pályaválasztóknál Lorentz és Vaszicsku tekinthető akadémistának. Csereként sem állított be fiatalt Benczés. A meccset szintén a Haladás nyerte, 2:1-re.

A szezont végül a 14. helyen, de biztos bennmaradóként zárta az újonc. Nyáron újabb kereterősítés következett, megszerezték többek között Harsányit, Gohért, Kelicet, Danilovicot, és Ljubicicet. Novemberben csaptak össze a Halival, méghozzá először a Pancho Arénában. A szombathelyiek ekkor szinte végnapjaikat élték, a Szentes Lázár vezette csapat több, mint másfél hónapja nem nyert meccset, és gólt sem lőtt. A hazaiak a 10. helyen álltak, biztos középcsapatként. Ám még így is több ifjú akadémista akadt a Haladás kezdőjében, név szerint Mursits, Jagodics, Zsirai, és Radó. Benczéséknél ez a szám 2, Tar és Margitics. 1:0-ra nyertek a sárga-kékek.

A hosszú téli szünetet a Hali az utolsó, a Felcsút pedig a 8. pozícióban töltötte. Nem volt nagy mozgás náluk, érkezett Fehérvárról Zsótér és Kleinheisler, valamint a Pakstól a válogatottban is bemutatkozó Fiola Attila. A következő közös találkozóra május végén került sor. A szombathelyieknek a bennmaradás múlott ezen a meccsen, a vendég számára totálisan tét nélküli volt. A Halinál Radó végigjátszotta (1 gól, 1 gólpassz, 1 kiharcolt büntető), csereként beállt Angyal és Rácz. A felcsútiaknál Tar, Spandler és Hudák kezdett, és Benczés csak akadémistákat cserélt be. Ez volt az utolsó meccse az NB1-ben.

A horvát klasszis, Robert Jarni, a Pécset bent tudta tartani, Felcsúton nem sikerült nagyot alkotnia

2015 nyarán a Pécset elvben benntartó Jarnit nevezték ki edzőnek Fejér megyében. Az MLSz ekkor vezette be a légiós és a fiatalszabályt. (1 1995-ben, vagy később született játékos, max 3 légiós) Azonban Felcsúton erre nem ügyeltek. A kizárt csapatokból is szemezgettek, de jónevű külföldiekkel is bővítették a keretet. Jött Pogacsics, Fodor, Pekár, Márkvárt, Pekár, Horváth, valamint Bacelic-Grgic, Herceg, Pauljevic, és Dinjar. Azonban ősszel még ez a jelentősen megerősített keret sem szerepelt túl jól. A Haladással először 2015 szeptemberében találkoztak. Mészöly betartotta mindkét MLSz korlátozást, lehetőséget adva kezdőként 3, csereként 1 Illésesnek. A túloldalon a horvát tréner egyedül Sallait játszatta, mellette 4 légióst. 2015 decemberében a Rohonci út búcsúmeccsét vívta a két klub. A Felcsút kikapott, így a kieső helyen telelt. A Haladásnál 3, a vendégeknél 4 akadémista kapott lehetőséget.

Télen megerősítették Jarni pozícióját, és a keretet is. Lepa, Mészáros, Castillion és Churko mellett jött Forró és Zsidai is. 2016 áprilisában játszotta le ezidáig az utolsó meccsét a két csapat. A Pancho Arénában a hazaiaknál csak Sallai rendelkezett akadémista múlttal, a Haladásnál Angyal és Németh. Ám nem jött össze az élvonalbeli tagság meghosszabbítása, így három idény után visszaestek a másodosztályba.

Vanczák Vilmos. A játékos korábban azon vacilált, hogy Svájcból hazatérve Újpestre vagy Diósgyőrbe igazoljon, végül az NB2-es Felcsútra került

Az NB2-ben már szigorúbbak a szabályok. Nem jár támogatás külföldiek szerepeltetése esetén, fiatalokat kell inkább szerepeltetni. Ennek szellemében a felcsútiak kölcsönadták légiósaikat, keretüket pedig rutinos magyarokkal töltötték fel. Jött Hegedűs Lajos az MTK-ból, de aláírt Heffler, Sándor György, Gőcze, Lencse és Tischler is. Azonban ősszel még így sem álltak sokáig feljutó pozícióban. Télen megszerezték Pintér Attilát Mezőkövesdről, plusz aláírt Hegedűs János (Egyenesen a Haladástól vettek tehát fiatalt), Szakály Péter, Gyömbér, Prosser és Csilus is. Tavasszal alig-alig játszott akadémista, könnyedén sikerült a feljutás.

És akkor elérkeztünk 2017 nyarához. A válogatott szégyenteljes andorrai, és előtte az oroszok elleni vereségek alkalmával két felcsúti is játszott, Tóth Bence és Márkvárt Dávid személyében. Külön pikáns, hogy klubjuk szerint Andorra ellen Tóth Bence első válogatott mérkőzésén a nemzeti tizenegy egyik legjobbja volt.

Persze a nyári kereterősítés sem marad el. Július eleje van, eddig 10 NB1-es szinten minimum jó labdarúgó írt alá, plusz kölcsönből is visszatértek, egyetlen fiatal sem kerül fel a profik közé…

Eddig szól a 2017. júliusában készült Felcsút vs. Haladás című szerkesztői jegyzet. Nézzük hogyan teljesítettek Pintérék eddig a bajnokságban:

A jelenlegi szezonban

Az első négy fordulóban a négy nemzetközi kupában érdekelt csapattal találkoztak Radóék, mindössze egy pontot szereztek, a Ferencváros ellen idegenben tudtak kiharcolni egy döntetlent. Az első győzelmüket augusztus második felében szerezték, legyőzték a Balmazújvárost, ez pedig nagy erőt adott. Minket Sopronban 5:1-re ütöttek ki, majd Újpesten is nyertek, a Mezőkövesdet pedig a Pancho Arénában intézték el. Sok légióst és kevés fiatalt játszatott ekkoriban a tréner, egyedül Spandler Csaba volt alapember a saját nevelésűek közül. A diadalmas sorozat a Debrecen ellen ért véget szeptember közepén, a következő győzelemre két hónapot kellett várni, közben a csapat a 9. helyre csúszott vissza. A két decemberi hazai meccsükön előbb kikaptak a Haladástól, majd megverték az Újpestet, ezzel nem tudtak előrébb lépni.

Pintér Attila és Szakály Péter. A korábbi szövetségi kapitány szinte teljesen új csapatot épített

A télen csak külföldieket igazoltak, két szlovén, egy uruguay és egy nigériai játékossal kötöttek szerződést, ezutóbbi a Videotontól kölcsönkapott Henty. Hiába az erősítések, döcögősen indult a tavaszi szezon, két 0:0-s döntetlen után a Pakstól és a Ferencvárostól is 3:1-es vereséget szenvedtek Pintér Attila tanítványai. Az edző a tolnaiak ellen kilenc légióst szerepeltettet, majd a gyenge eredményeket a „külföldi úriemberekre” is fogta, a következő meccseken egyre több magyar jutott szóhoz. Visszatért súlyos sérüléséből Radó András, és Hegedüs János is fontos tagja lett a védelemnek. Magára talált a csapat, az elmúlt öt mérkőzésükből hármat megnyertek, kettőn ikszeltek. Jelenleg 7.-ek, öt ponttal előzik a Haladást.

Ismerős Arcok

A jelenlegi felcsúti keretben két volt Haladás játékos található: Radó András és Hegedüs János. Szombathelyen született még Zsidai László, de ő az MTK-ban nevelkedett.

Radó ünnepel. Szombathelyi korszakában volt a legeredményesebb

Radó András 1993-ban született Pápán. Az Illés Akadémia innen vitte őt Szombathelyre, ahol 2012 tavaszán mutatkozott be az élvonalban. Technikás, gyors játékos, a védők rendre szabálytalanul tudták csak megállítani. Hamar megkedvelte őt a közönség, a 13/14-es szezonban házi gólkirály lett, 14 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A következő szezon elején megsérült, klubváltása meghiúsult. Mészöly Géza érkezésével a csapatéhoz hasonlóan az ő teljesítménye is feljavult, fontos gólokkal járult hozzá a Hali NB1-ben maradásához. 2015 nyarán két fővárosi csapat, az Újpest és a Ferencváros is szívesen látta volna, végül az utóbbinál kötött ki. A Fradival bajnok és kétszeres kupagyőztes lett, néhányszor a kaput is bevette, de hosszabb távon nem tudott a kezdőben ragadni. A Haladás előbb kölcsönbe szerette volna, majd tavaly nyáron visszavásárlási ajánlatot is kaptak a budapesti zöldek, akik inkább a Felcsút ajánlatát fogadták el. A mostani bajnokság kezdetén súlyosan megsérült, hosszú kihagyás várt rá. A legutóbbi fordulóban a cserepadról beállva szerzett fontos gólt a Balmazújváros ellen.

Hegedüs fejel

Hegedüs János is az Illés Akadémián nevelkedett, 2015 tavaszán két mérkőzés jutott neki a Haladásban, de ezeken nem nyújtott igazán jó teljesítményt, ugyanakkor látszott rajta, hogy egy kis rutin után sokra lehet képes. Ezt a rutint, tapasztalatot Budaörsön szerezte meg, egy éven keresztül erősítette őket az NB2-ben. A visszatérését követően berobbant a Haliba, stabil védőpárost alkotott Stef Wilsszel, a forduló válogatottjába rendre bekerült. 2017 januárjában kivásárolta élő szerződéséből a felcsúti klub, külön Pintér Attila kérésére. Tavasszal alapemberré vált, kiszorítva a több mint kilencvenszeres válogatott Vanczák Vilmost.

(f.i.: Vasi Drón, transfermarkt.de, origo.hu, nemzetisport.hu, pfla.hu, vaol.hu)

Aktuális ellenfelünk: Ferencvárosi TC

Szombat este Ferencvárosban vendégeskedik a Haladás. A fővárosi zöldek anyagi lehetőségeiket illetően kiemelkednek az NB1-ből, a jó nemzetközi szerepléssel azonban még adósak.

ftchal.PNG

Az elmúlt években

2006 nyarán nagy meglepetésre financiális problémákra hivatkozva kizárták az élvonalból az FTC-t. A Fradi három évet töltött el az NB2-ben, nehézkesen jött össze a feljutás, közben átestek tulajdonosváltáson is, sokáig angol kézben voltak. 2010-ben, hosszú idő után magyar edzőre esett a választás az Üllői úton, Prukner László személyében. A korábbi kaposvári tréner több játékost hozott magával Somogyból, melléjük érkezett néhány jónevű légiós, mint például a cseh válogatott Heinz, vagy a holland Otten. Az Újpesttől (6:0) és a Videotontól (5:0) elszenvedett súlyos vereségek ellenére a harmadik helyen végeztek a 10/11-es szezonban, ezért kiléphettek a nemzetközi porondra, ahol a második körben a norvég Aalesund jelentette a végállomást.

Az új bajnokságot pocsékul kezdte a csapat, többek között a Haladás is győzelemmel távozott az Albert Stadionból, így 2011. augusztusában Prukner Lászlót Détári Lajos váltotta. Az egykori világválogatottal sem javult a Fradi helyzete, 11. helyen zárták a bajnokságot. A következő kiírásban az első néhány fordulóban produkált gyenge eredmény után megköszönték „Döme” munkáját, érkezett a holland Ricardo Moniz. A Salzburggal osztrák bajnoki címet nyerő edző jó kapcsolatai révén minőségi külföldi játékosokat csábított Budapestre, ilyen volt a később Evertonba igazoló Besic, a számunkra is ismerős Julian Jenner, vagy a brazil cselgép Leonardo. Közben elbúcsúztatták a régi Albert Stadiont, az új aréna elkészültéig a Puskás Stadionban vívták hazai meccseiket.

Moniz és Prukner egy Győrben rendezett Fradi - Rákóczi meccsen

Monizt a játékosai mellett a szurkolók is szerették, kezdett összeállni egy erős csapat 2013 nyarán, ám az egyik új szerzemény, Akeem Adams váratlan és súlyos szívinfarktusa rányomta a bélyegét a folytatásra, elmaradoztak a győzelmek, egyre lejjebb csúsztak a tabellán. November végén, a Pécs elleni hazai vereséget követően Monizzal szerződést bontott a vezetőség, helyét a télen a német Thomas Doll vette át, aki korábban Hamburgban is dolgozott.

Kellett egy kis idő Doll asszimilálódásához, hogy aztán áprilisban és májusban szinte az összes meccsüket megnyerjék. Voltak köztük szerencsés diadalok is, mint például az Újpest elleni 1:2 (Nagy János, a lilák védője az utolsó percben elcsúszott a gyepen, ebből született a gól), vagy a szombathelyi 0:1, ahol szinte végig mezőnyfölényben futballoztunk, ugyanakkor nem érdemtelenül lettek végül bronzérmesek a IX. kerületiek.

Dibusz és Diallo a régi szombathelyi stadionban egy viharos meccs után

Az Európa Ligában ismét a második körig jutottak Böde Dánielék, ezúttal a Fiume búcsúztatta őket, bár előtte a máltai Sliema Wanderers ellen is nehézkesen jött össze a továbbjutás. A keretet tovább erősítették 2014 nyarán, érkezett a német Lauth, a horvát Pavlovic a Werderből, a legnagyobb fogásnak azonban az Angliából hazatérő Gera Zoltán bizonyult. Fontos változások történtek a klub életében akkortájt, átadták az új stadiont, a Groupama Arénát, ahová csak az új azonosító-kártyával rendelkező drukkereket engedték be, miután átestek a vénaszkenneres ellenőrzésen. Ez a lépés felháborította a fő szurkolói csoportokat, akik többéves bojkottot hirdettek.

Hiába állt Doll rendelkezésére egy magyar szinten kimondottan erős keret, ősszel adós maradt a jó teljesítménnyel az FTC, nem tudták felvenni a versenyt a Videotonnal. Tavaszra ismét jobb passzba lendültek, hazacsábították a sokszoros válogatott Hajnal Tamást, és érkezett a pengés szélső, Christian Ramírez. A bajnokságban ezúttal a 2. helyig jutottak, a Magyar Kupát viszont elhódították.

Ismét következtek a nemzetközi selejtezők, ment a fogadkozás, hogy ezúttal legalább a rájátszásig eljutnak a Radó Andrással, Leandróval, Sestákkal megerősített ferencvárosiak. A holland másodosztályú Go Ahead Eagles ellen 1:1-gyel nyitottak idegenben, majd hazai pályán simán nyertek. A bosnyák Zeljeznicar azonban már kifogott a Fradin, oda-vissza legyőzték Geráékat.

2015 őszén remekül ment a Fradinak

Az NB1-ben ezúttal nem volt ellenfele a Ferencvárosnak, a Videoton gyengélkedett, Debrecenben is akadozott a gépezet, hiába nyert a decemberi szezonzárón az Újpest a Groupama Arénában, a bajnoki cím sorsa már eldőlt, lehetett készülni az újabb európai megmérettetésre. A csapat húzóembere ekkoriban a fiatal Nagy Ádám volt, akit az Európa Bajnokság után az olasz Bologna vásárolt meg. A magyar válogatott Lovrencsics Gergő viszont a Fradiba igazolt.

Papíron könnyű ellenfelet kaptak Dollék, az albán második Partizani Tirana személyében. Nagy meglepetésre végül a balkániak jutottak tovább, egy szégyenletes büntetőpárbajt követően (mindkét meccsen 1:1 lett az eredmény). A keserű kupabúcsú hatása a csapat őszi teljesítményén is érződött, nem tudták tartani a lépést a Vasas-Videoton-Honvéd trióval. Ez a téli keretátalakítás után is így maradt, hiába szerződtettek jónak tűnő német játékosokat, be kellett érniük a negyedik hellyel, sovány vigaszt jelentett a drukkereknek az újabb, sorozatban harmadik Magyar Kupa diadal.

A jelenlegi szezon

2017. nyarán nagy mozgás volt a csapatnál, a gyengébben teljesítő, illetve kevesebb játéklehetőséghez jutó futballistáktól megváltak, utóbbiakhoz tartozott Radó András is, aki a Felcsút játékosa lett. Helyükre dél-amerikaiak érkeztek, illetve a Hali által többször is kinézett Bőle Lukács, valamint Priskin Tamás. A legnagyobb fogásnak azonban a mindössze 19 éves Paintsil bizonyult, a ghánai labdazsonglőr messze kimagaslott a csapatból, már a télen tovább akart lépni. Az őszi idényben néhány váratlan vereséget és a kisvárdai kupabúcsút leszámítva kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a Ferencváros, így a szünetben nem volt nagy változás a keretben, a szerb középcsatár Gregorijevics mellett a Legia Varsótól kölcsönkapott Nagy Dominik öltött magára zöld-fehér szerelést.

Wils és Priskin harca a labdáért a számunkra oly kedves, novemberi meccsen

Tavasszal otthon magabiztosan szerepelnek a zöld sasok, kiütötték a Balmazújvárost és a Mezőkövesdet is, legutóbb azonban a Paks ellen az utolsó pillanatban mentettek pontot. Idegenben idén még nyeretlenek, legyőzte őket a DVTK, döntetlent játszottak Újpesten és Debrecenben, így egy kissé távolabb kerültek a hőn áhított 30. bajnoki címtől, ezért ellenünk vélhetően 110%-ot akarnak nyújtani, de ugyanakkor tartalékolhatnak is, hiszen a következő fordulóban a Videotonnal vívnak Felcsúton szuperrangadót. Jó lenne, ha igazságosan szólnánk bele az elsőségért folytatott harcba, és Budapestről, valamint Fejér megyéből is legalább 1-1 pontot hazavinnénk.

Ismerős Arcok

2014 tele és 2015 nyara között három alkalommal is Haladás-játékost igazoltak Dollék, mintegy hétszázezer €-nyi értékben. Ugrai Rolandnak másfél év jutott a fővárosban, ezalatt nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba, viszont az Európa Ligában gólt szerzett. A 2014 júniusában szerződtetett Bosnjakról néhány meccs után lemondtak, a tavaszt Nyíregyházán töltötte, majd legnagyobb örömünkre visszatért Szombathelyre. Radó Ugrait váltotta, nagy reményekkel került a Ferencvároshoz, de hosszabb távon ő sem lett alapember, a várt válogatott meghívó sem érkezett meg. Szerette volna őt is visszahozni a Hali, de a ferencvárosiak a Felcsút ajánlatát fogadták el.

Leó öröme

Leandro személyében egy olyan játékos van a jelenlegi FTC-keretben, aki játszott a Haladásban. A dél-amerikai származású védő az MTK-ból került Bükfürdőre még a kétezres évek elején, majd a Hali nagy brazil korszakában igazolt Szombathelyre. Az Újpest elleni 2002-es kupadöntőn nagyot hibázott, utána került a Ferencvároshoz, majd később megjárta Debrecent és Ciprust is, onnan tért vissza Budapestre 2015-ben.

(f.i.: transfermakt.de, due.hu, tempofradi.hu, Fradi Média, nepszava.hu, origo.hu)

Aktuális ellenfelünk: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

Szombaton az újonc Balmaz-Kamilla Gyógyfürdő csapatát fogadja a Haladás a Rohonci úton. Ellenfelünk az NB1 legfiatalabb klubja, mindössze hét éve alapították. Horváth Ferenccel a bennmaradásért küzdenek, a gárdában pedig akad néhány számunkra is ismerős név.

halbal.PNG

Klubtörténelem

A hajdúsági kisvárosban az első labdarúgó klub 1912-ben alakult meg, és rendre a megyei bajnokságokban szerepelt, de az 1980-as években a harmadosztályt is megjárták. A csapat legnagyobb sikerét 1975-ben aratta, amikor bejutott a Szabad Föld Kupa döntőjébe, ott azonban kikapott a Soltvadkerttől. Ezt a tornát a megyei ligákban szereplő egyesületek számára szervezték, a finálét pedig a Magyar Kupa döntője előtt játszották le. Érdekességképpen, abban az évben az Újpest – Haladás mérkőzést vezette fel ez az összecsapás.

A 82/83-as csapat, mely őszi első volt a területi bajnokságban

2010 után a helyi sportélet fellendült. Az önkormányzat Dr. Tiba István vezetésével igazi sportvárossá varázsolta a települést. Kézilabdacsarnok épült, az 58 éves múltra visszatekintő férfi csapat pedig az elmúlt években megjárta az élvonalat, idén jó esély van a visszajutásukra. A nők szintén az NB1/B-ben szerepelnek.

A labdarúgás esetében más utat választott a városvezetés. 2011-ben megvásárolták a Bőcs NB2-es indulási jogát, pontosabban egybeolvadt a két csapat. Elvileg ugyan a 16., azaz utolsó helyen zárták a szezont a borsodiak, de a megszűnések, kizárások miatt végül mégsem estek ki.

Első évében kimondottan jól szerepelt az újvárosi gárda, végül a 8. pozícióban zárta az idényt Arany László fiatal csapata. Az akkori keretből Virág Aladár, Kónya Márk, Bokros Tibor, Belényesi Miklós, valamint Szécsi Gergő ma is tagja a Balmaznak, igaz egyikük sem alapember.

Arany László játékosként bajnokságot nyert a Fradival, edzőként pedig helyt állt a Balmazzal az NB2-ben

2012-ben felvette a klub a nemrég átadott városi fürdőkomplexum nevét, melyet azóta is visel. A 12/13-as szezon rosszul indult, hamar a tabella alján találta magát a csapat, ekkor Arany László távozott a kispadról, helyét egy meccsre beugróként Pajkos János vette át, végleges megoldásként Híres Gábor érkezett, akivel tavasszal kimondottan jól ment az újvárosiaknak, ötödikek lettek a Keleti csoportban, így nem kellett osztályozót játszaniuk a másodosztály átszervezése miatt.

Az immáron egycsoportos, 16 csapatból álló NB2-ben sem vallott szégyent a Híres-csapat, sokáig a dobogó környékén álltak, ám a sorsdöntő mérkőzéseket elveszítették, így végül a 9. hellyel kellett beérniük.

2014 nyarán változás történt a kispadon, Híres Gábor helyét Szabó János vette át. A csapat pocsék őszt produkált, az első győzelemre november közepéig kellett várni, odáig több sokgólos vereség is becsúszott. Az önkormányzat a kiesés elkerüléséért mélyen a zsebébe nyúlt a télen. Kinevezték vezetőedzőnek Feczkó Tamást, a keretet külföldi, horvát élvonalból érkező játékosokkal erősítették meg, lemondva ezzel a magyar játékosok kizárólagos szerepeltetéséért járó MLSz pluszpénzről, ráadásul a futballisták fizetési igénye sem lehetett alacsony. A befektetés végül megtérült, a csapat kivívta a bennmaradást, a 13. helyen zárták a 14/15-ös kiírást.

2015 júliusában eladták a horvátokat, Ante Batarelo a Haladásba került, míg a kapus Radosevic a Debrecen játékosa lett. Helyükre ígéretes fiatalok érkeztek a DVSC akadémiájáról. Feczkó stabil középcsapatot épített a Hajdúságban, az ötödik pozíciót sikerült megszerezniük. Mindeközben a tulajdonos önkormányzat hozzálátott a stadion korszerűsítéséhez, a szükséges anyagi ráfordításokat TAO-pénzekből és egyéb állami juttatásokból fedezték.

Ilyen volt - ilyen lett az újvárosi stadion

2016 július 22-én az avatómérkőzésen az olasz élvonalbeli Palermo gárdáját győzték le 3:1-re, Farkas Balázs emlékezetes gólt szerzett szabadrúgásból. A korábbi NB1-es játékosokkal (mint az említett Farkas, Heffler Norbert, Máté János) megerősített gárda remek őszt produkált, a dobogóról várta a tavaszi folytatást, mely hasonlóan jól alakult. A kiemelten fontos mérkőzéseket megnyerte a Feczkó-csapat, elhozták a három pontot Felcsútról, majd a zárófordulóban a 2. hely és így a feljutás sorsáról döntő, Kisvárda elleni meccset is megnyerték, így osztályt léphettek.

Irány az NB I.

A mostani bajnokságban

A sikerkovács edző, Feczkó nem tartott a csapattal az NB1-be, ugyanis az MTK megüresedett kispadját foglalta el. Balmazújvárosban nem tartott sokáig a tréner-casting, Horváth Ferencet szerződtették, akinek ez a 6. csapata vezetőedzőként. A keret megerősítése nehezebb feladatnak ígérkezett, sok külföldi érkezett, illetve olyan magyarok, aki előző klubjuknál kevés lehetőséget kaptak, belőlük kellett Horváthnak csapatot építenie. A legnagyobb fogásnak a korábbi újpesti gólfelelős, Nemanja Andric bizonyult.

Horváth és Adric, tréner és játékosa

Ahhoz képest, hogy a szakértők egyértelmű kiesőnek, pofozógépnek könyvelték el a Balmazt, a csapat rájuk cáfolt. Bíztatóan kezdték a szezont, elhoztak egy pontot a Videoton otthonából, a Diósgyőrt pedig 4:0-ra verték meg. Szeptemberben volt egy kisebb lejtmenet, majd október-novemberben ismét jobban ment a csapatnak, legyőzték idegenben a Vasast és a DVTK-t, míg minket hazai pályán.

Tavasszal Debrecenben arattak 0:2-es diadalt, közben a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutottak, ahol az Újpesttel csatáznak a fináléért. A legutóbbi bajnokijukon értékes és érdekes győzelmet ünnepelhettek a Diósgyőr ellen, a téli csúcs-szerzemény, Rudolf Gergely két büntetőt értékesített a mérkőzés utolsó perceiben.

Ismerős Arcok

Három egykori szombathelyi játékos van hétvégi ellenfelünk keretében: Jagodics Bence, Ante Batarelo és Rácz Ferenc

Williams és Ramos között fehérben a kisebbik Jagó-testvér

Jagodics Bence az Illés Akadémián nevelkedett, a Haladás U19-es csapatából Pápára igazolt 2014. februárjában, itt mutatkozott be az élvonalban. A Lombard megszűnését követően Nyíregyházán folytatta tovább a belső védő, ahonnan fél év után az Artner Tamás vezette Ajkára került, a bakonyiak azonban az idény végén kiestek az NB2-ből. Jagodics ekkor Szegedre igazolt, innen egy évvel később állt tovább Balmazújvárosba. Nem kapott sok lehetőséget Horváth Ferenctől, mindössze 99 percet játszott eddig az élvonalban a 24 éves futballista.

Batarelo (17) és Medgyes Zoltán még a régi Rohonci úti stadionban

A spliti születésű Ante Batarelo 2015 nyarán írt alá egyéves szerződést a Haladással. A horvát középpályás három NB1-es mérkőzésen kezdett Mészöly Gézánál, háromszor pedig becserélte őt a tréner, összesen 214 perc jutott neki Hali-mezben. A 16/17-es idényben a hazája másodosztályában, az NK Solin csapatában játszott, 27 meccsen egy gólig jutott. 2017 nyarán visszatért Balmazújvárosba, 8 alkalommal cserélte őt be a tréner, összesen 131 percet töltött a pályán.

Rácz Ferenc nyilatkozik egy pápai mérkőzést követően

Rácz Ferenc igazi világjáró, sok magyar klubnál eltöltött már hosszabb-rövidebb időt. Szombathelyen nevelkedett a támadó, 2009. áprilisában a Kecskemét ellen mutatkozott be az élvonalban, de Kenesei árnyékában nem tudott meghatározó játékossá válni. A 2010. szeptemberéi, Szolnok elleni 0:0 volt az utolsó meccse a Haliban. Innen Ajkára, majd Kozármislenybe vezetett az útja. 2012-ben az MTK szerződtette, ahol néhány NB1-es meccsen is bevetette Garami József. A 2013/14-es és a 2014/15-ös idényeket Pécsen töltötte, ahol a két év alatt összesen 34-szer lépett pályára, többnyire, mint csere, de megszületett első élvonalbeli gólja, méghozzá az Újpest ellen. A PMFC megszűnése után Mezőkövesden számítottak rá, ahol az NB2-ben ősszel többet, tavasszal kevesebbet játszott. Pintér Attila, a borsodiak akkori trénere a feljutás után már nem számított rá, így Győrbe, az ETO-hoz írt alá az ekkor még csak 25 éves csatár. Itt csak a Magyar Kupában tudott bekerülni a csapatba. 2017 nyarán a Balmazújvárossal kötött megállapodást, 19 mérkőzésen négyszer vette be a kaput.

(f.i.: transfermarkt.de, Vasi Drón, Retro Foci KZ, haon, atlatszo.hu, index.hu, vaol.hu, nyugat.hu)

Aktuális ellenfelünk: Paksi FC

Szombaton Paksra látogat a Haladás. Csertői Aurél csapata kiválóan szerepel eddig tavasszal, egyedül a legutóbbi, Debrecen elleni 2:5-ös vereség rondít bele. A tolnaiak több szempontból is egyedinek számítanak az NB1-ben. Csak magyar játékosokat alkalmaznak, illetve nagy a bizalom a vezetőedzők iránt. Koncepciójuk pedig úgy néz ki, sikeres.

pfchal.PNG

A Paks 2006-ban került fel az élvonalba, az egyesületet 1952-ben alapították, és az ezredfordulóig jórészt a megyei ligákban és az NB3-ban játszottak. Első NB1-es idényükben Lengyel Ferenc vezetésével a 11. helyet sikerült megszerezniük. Egy évvel később már olyan rutinos játékosokat sikerült Tolnába csábítani, mint a gólkirályi címig eljutó Tököli Attila, vagy a Debrecennel bajnokságot nyerő Éger László. A kispadra pedig egy korábbi szövetségi kapitány, Gellei Imre ült le. A jelentős erősítések ellenére ismét a 11. helyen zártak az atomvárosiak. Egy évvel később szintén ezt az eredményt produkálták, ebben az idényben (08/09) találkoztak először a Haladással. Szombathelyen ők örülhettek, májusban mi viszont bronzérmet ünnepelhettünk Pakson!

2009 nyarán ismét sikerült egy nagy nevű futballistát szerződtetni, Lisztes Krisztián személyében. A kiugró eredmények azonban elmaradtak, a tabella alsóbb feléhez tartoztak a zöld-fehérek. Tavasszal Gelleit Kis Károly váltotta a padon, aki végül benntartotta a csapatot, mely a Ligakupában a döntőig menetelt, de ott kikaptak a Debrecentől.

2010/11-ben történelmi sikert értek el Kis Károlyék, ugyanis amellett, hogy megnyerték a Ligakupát, a kiváló tavaszi eredményeknek köszönhetően a 2. helyen zártak az élvonalban. A gárdát erősítette ekkoriban Böde Dániel is, aki góljaival vetette észre magát. Az Európa-Liga selejtezőit Székesfehérváron játszotta a csapat, az andorrai ellenfelüket oda-vissza legyőzték. A norvég Tromso ellen már csak egy döntetlenre futotta otthon, míg idegenben meglepetésre 3:0-ra nyertek a paksiak. A skót Hearts már nagy falatnak bizonyult, de a szereplés így is dicséretes, az akkor nemzetközi érdekeltségű csapataink közül a tolnaiak érték el a legjobb eredményt. (A Videoton már az első fordulóban kiesett a BL-ből, míg az FTC és a Kecskemét a második körben búcsúzott).

Tromso - Paks, Böde és egy norvég játékos párharca

A következő kiírásban a 6. helyet érte el a Paks, ami tisztességes eredménynek számított. 2012 nyarán több kulcsember is távozott a gárdából, Böde Dániel a Ferencváros játékosa lett, míg Szatmári Lórándot a Serie B-s Reggina szerződtette. Gyengén kezdték az idényt az atomvárosiak, szeptember elején edzőváltással reagált erre a klubvezetés. Kis Károlyt Szivics Tomiszláv váltotta. A szerb-magyar trénerrel javultak az eredmények, a szezont a 13. pozícióban fejezték be, de a kieséstől nem kellett tartani. Szivics nem maradt, Diósgyőrbe került, míg Pakson Horváth Ferenc vette át a megüresedett pozíciót.

Horváth vezetésével remekül indítottak a tolnaiak 2013 nyarán, főleg Simon Attila találatainak köszönhetően, aki végül gólkirály lett. Decemberre azonban elfogyott a csapat, hosszú nyeretlenségi sorozattal zárták le az őszi szezont. Újabb kényszerű edzőváltás következett, a Győri ETO ugyanis Pintér Attila utódjának Horváth Ferencet szemelte ki. A klubvezetés Csertői Aurélra bízta a tolnai brigádot, akire az a feladat várt, hogy valahogy tartsa benn a csapatot. Egészen májusig adós maradtak a jobb teljesítménnyel a játékosok, de végül sikerült az élvonalban maradni.

A drukkerek, akiket megbecsül a klubvezetés, minden idegenbeli fellépésre különbuszt indítanak

Egykori trénerünk, Csertői Aurél igazi középcsapatot formált a paksiakból. Hol ősszel, hol tavasszal produkáltak kiugró eredményeket, de a folytatás, vagy épp a kezdet miatt nem értek oda a dobogóra, illetve nem kellett aggódni a kieséstől. Átigazolási szokásaikat megtartották, nem nyúlnak mélyen a zsebükbe, viszont szezononként 1-1 játékost el tudnak adni jó pénzért. Az elmúlt években a válogatottba is bekerültek paksi játékosok, Fiola Attilát is onnan nézte ki Dárdai Pál, míg Szabó Jánost Bernd Strock után Georges Leekens is behívta.

A stadionfejlesztés itt sem marad el, hamarosan véget ér a mobillelátós korszak

A tavaszt jól indította a Paks, megverték a Diósgyőrt, következett egy döntetlen a Balmazújváros otthonában. A Felcsútot legyőzték, majd jött megint egy iksz, ezúttal az Újpest ellen. Mezőkövesdről három ponttal utazhattak haza, viszont a Debrecentől 5:2-re kikaptak otthon. Kulcsár Tamás pedig a kiállítás sorsára jutott, ő egészen biztosan nem lesz ott ellenünk.

(f.i.: wikipedia, transfermarkt, nemzetisport.hu)

Aktuális ellenfelünk: Diósgyőri VTK

Nagy a Bódogság mostanság Miskolcon. A szurkolók nemsokára birtokba vehetik az új stadiont, a csapat hosszú idő után nem a bennmaradásért küzd, és jó eséllyel a Magyar Kupában is elődöntősök lehetnek Ugraiék. Következzék szombati ellenfelünk rövid bemutatása.

diohal.PNG

A diósgyőri vasgyár munkásai 1910. februárjában alakították meg saját sportegyletüket, két évvel később már a regionális bajnokságban szerepeltek. A történelmi múltra visszatekintő település ekkoriban még nem tartozott Miskolchoz, ahol több rivális futballklub működött. A diósgyőriek már ekkor piros-fehér szerelésben játszottak, 1916-ban és 1918-ban is megnyerték a kerületi ligát.

Az élvonalba először 1940-ben jutottak fel a vasgyáriak, ahol helytálltak, megverték többek között a korszak sztárcsapatát, a Ferencvárost is, végül a 6. helyen zártak, egy évvel később a Magyar Kupa döntőjéig meneteltek. A háborút követően már Nagy-Miskolchoz tartozó, Vasas nevet is felvevő diósgyőriek hullámzóan szerepeltek, többször kiestek az NB1-ből, de rendre visszajutottak a következő idény végén. A hatvanas és a hetvenes években is megmérettethették magukat a nemzetközi színtéren, a Közép-Európai Kupában jónevű jugoszláv csapatokat vertek meg a Diósgyőri Stadionban.


A diósgyőri Aranycsapat: 1977-ben egy ötössel küldték haza a Besiktast

A hetvenes évek végére összeállt egy magyar szinten nagyon erős csapat Borsodban, a Veréb György kapus nevével fémjelzett gárda meg tudta szorongatni a pesti topklubokat, kétszer megnyerték a Magyar Kupát, a bajnokságban pedig a dobogó harmadik fokára léphettek 1977-ben. A Budapest-központú ligában ez nagy teljesítménynek számított, nem érdemtelenül hívtak meg több diósgyőri futballistát a válogatottba is. A határokon kívül is jöttek az eredmények, kiütötték a török Besiktast (5:0), megverték a Hajduk Splitet, a Rapid Wient, de még a skót Celticet is.

A nyolcvanas évtized közepére a szomszédos vasgyárhoz hasonlóan a diósgyőri futball is lehanyatlott, 1984-ben kiestek az élvonalból és 2004-ig mindössze öt szezont töltöttek az NB1-ben. A klub sosem dúskált az anyagiakban, a tulajdonosok a rendszerváltást követően egymásnak adogatták a kilincset a klubházban. Ígéretesen indult az 1998-as őszi szezon, Tornyi Barnabás vezetésével a dobogón állt az akkor DFC néven szereplő csapat, de pénzügyi nehézségek miatt nem sokkal később megszűnt.

Diósgyőri FC - Haladás, 1997/98-as szezon

Az ezredfordulót követően zűrzavaros időszak köszöntött be Diósgyőrben. Fuzionáltak a Borsod Volánnal, majd csődbe mentek. Átcserélték az indulási jogot a Bőccsel, hasonló sorsa jutottak. Megszerezték a Monor indulási jogát, ez sem húzta sokáig. Megesett, hogy két csapat edzett Diósgyőrben, a feljutást kiharcoló, de indulási joggal nem rendelkező, valamint az indulási jog birtokában lévő új formáció… Végül a Balaton FC-t vitték át Borsodba, ez a megoldás már tartósabbnak bizonyult, és 2004-től 2010-ig az élvonalban szerepeltek, rendre az alsóházban zártak, míg az utolsó, centenáriumi évben búcsúzni kényszerültek. Pont, amikor elkészült az új lelátó.

A feljutás Benczés Miklós vezetésével rögtön sikerült is. Még az NB2-es év alatt vásárolta meg a DVTK-t Leisztinger Tamás üzletember, aki anyagi stabilitást hozott magával. A visszatérést követően a spanyolokkal megerősített (Luque, Gallardo, Fernando) a harmadik helyen zárták az őszt. A folytatásban ugyan végül be kellett érni a 7. hellyel, de látszott, hogy a korábbi, pénzügyileg ingatag időknek vége.

Luquét imádták a szurkolók

2012-ben nagy reményekkel vágott neki a következő szezonnak a Diósgyőr, Sisa Tibor vezetőedző csapatába igazolt többek között a válogatott támadó, Rudolf Gergely mellett Elek Ákos is. Ám a hosszan tartó jó teljesítménnyel adósak maradtak a piros-fehérek, a tréner már november végén felállt a kispadról, a pletykák szerint havi 8 millió forintot kereső Rudolf pedig mindössze egy gólt szerzett a 12/13-as kiírásban.

2013 nyarán Szivics Tomiszláv vette át az irányítást. A szerb-magyar edzőnek eltartott egy ideig, mire a saját képére formálta a csapatát, de mire beköszöntött az ősz, olyannyira összeállt a társaság, hogy sorozatban nyolc mérkőzést nyertek meg. A védelemből Kádár Tamást, a középpályáról Elek Ákost és a fiatal Bacsa Patrikot, a támadósorból Futács Márkót lehet kiemelni. A bajnokságban be kellett érni az 5. hellyel, de a Ligakupát megnyerték Szivicsék, a Magyar Kupában pedig csak büntetőkkel kaptak ki az Újpesttől.

Kupadöntő Budapesten, 9000 diósgyőrivel

A nemzetközi kupában az orosz Krasznodar jelentette a végállomást, előtte búcsúztattak egy máltai és egy bolgár klubot is. Több alapember távozott, de így is a dobogón telelt a Szivics-csapat, mely 2015. februárjában leigazolta Koman Vladimirt. A tavasz már gyengébben sikerült, Szivics maga állt fel a kispadról, helyét az egykori DVTK futballista, Vitelki Zoltán vette át.

2015 nyarán Bekő Balázs lett a vezetőedző, de a Kecskeméten jól dolgozó trénerrel a vártnál gyengébben szerepeltek a borsodiak, ezért a télen ismét váltottak, a korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándort nevezték ki. Irányítása alatt a DVTK stabilizálta helyét a középmezőny alján, nem kellett kieséstől tartaniuk, igaz ebben a visszatérő Eleknek is nagy érdeme volt.

Egervári 2016. nyarán váratlanul felmondott, a klubvezetés ugyanis nem teljesítette az általa szabott feltételeket, nem igazolták le a vezetőedző által kinézett játékosokat. Kezdődhetett az újabb casting, a választás Horváth Ferencre esett, aki maga is játszott már korábban a klubban. Horváttal bíztatóan indultak, első két meccsüket megnyerték, a továbbiakban azonban nagyon lassan gyűltek a pontok, ráadásul a stadionkorszerűsítés miatt hol Debrecenben, hol Mezőkövesden fogadták ellenfeleiket. A télen határon túli magyarokkal megerősített csapattal sem jöttek az eredmények, végül a vezetőség menesztette a trénert, helyére előbb beugrott Vitelki, majd a végleges megoldást a Dániában asszisztenskedő Bódog Tamás jelentette, aki Németországban Jürgen Klopp mellett kezdte edzői pályafutását.

A hőn áhított bennmaradás csak az MTK vereségének köszönhetően jött össze. Nyáron jórészt tehetséges fiatalokkal erősítették meg a keretet, és igazi középcsapatként szerepeltek. A legutóbbi átigazolási időszakban légiósokat szerződtettek, egyedül a balhés Nono távozott (ő pofozta meg Williamset a tavaly áprilisi meccsen.)

Fényárban az új stadion, de egyelőre még nincs teljesen kész

Tavasszal eddig megverték a Ferencvárost, döntetlent játszottak a Vasassal és a Honvéddal, míg kikaptak a Pakstól és a Videotontól. A Magyar Kupában is állnak, oda-vissza legyőzték a Vácot, míg a negyeddöntő első meccsét megnyerték a Felcsút otthonában, a visszavágót szerdán (04.04) rendezik.

(f.i.: wikipedia, magyarfutball, transfermarkt, boon, miskolci egyetem, amigeleken, origo)

Aktuális ellenfelünk: Debreceni VSC

Az elmúlt 15 év legsikeresebb csapatát fogadja Szombathelyen a Haladás. A Loki hétszer nyert bajnokságot, megjárta a Bajnokok Ligája és az Európa Liga főtábláját is. Az új stadion elkészülte óta azonban el-elmaradnak a kiugró eredmények a cívisvárosban.

haldeb.PNG

Debrecenben a negyvenes évek elejéig a DEAC néven alakult, majd később vasutaskézbe kerülő csapat csak a második számú egylet volt, s rendre a regionális ligákban szerepelt, ellenben a Bocskaival, mely 1930-ban Magyar Kupát nyert, majd később lehanyatlott. A DVSC 1942-ben jutott fel először az élvonalba.

A szocializmus évtizedei alatt többször is megváltozott a klub neve, egy ideig viselték a Lokomotív és a Törekvés nevet is, 1979-ben összeolvadtak a Munkással, a Nagyerdei Stadionba költöztek, és még színt is cseréltek (sárga-kékre, igaz ezt már a két világháború között viselték), tíz évvel később különváltak, és hazatértek eredeti pályájukra (Vágóhíd utva). Ekkortájt nem számított meghatározó élvonalbeli csapatnak a Debrecen, megjárták a harmadosztályt is.

Panorámakép a Vágóhíd utcából. Az 1990-es évekig játszottak itt a vasutasok

Az első sikerek az 1990-es években érték a klubot, a mindmáig közkedvelt, 2008-ban elhunyt Garamvölgyi Lajos vezetésével. 1995-ben harmadikok lettek az NB1-ben, ’99-ben kupát nyertek. 2001-ben majdnem kiesett a Loki, de a BKV Előre visszalépett, így maradhattak az élvonalban. Két évvel később már a dobogót ostromolták, a bajnoki címre 2003-ban és 2004-ben is nagy esélye volt a piros-fehéreknek, de az utolsó fordulók nem alakultak számukra kedvezően. A nemzetközi kupában megverték a Wolfsburgot, és izgalmas meccset vívtak a francia Bordeaux ellen.

2005-től páratlan sikersorozat vette kezdetét, 2012-ig bezárólag hatszor nyerték meg az NB1-et a cívisvárosiak. Eredményeiket a jó képességű saját nevelésű játékosaiknak (például Bernáth Csaba, Mészáros Norbert), a külföldről visszaigazolt magyarjaiknak (Halmosi Péter, Dombi Tibor) és a minőségi légiósaiknak (Bogdanovic, Sidibé) is köszönhették, a pénzügyi háttérről a kaszinókban utazó Szima Gábor tulajdonos gondoskodott.

Egy ismerős arc, aki eltiltás miatt a szombati meccset biztosan kihagyja

2009-ben történelmet írt a Loki, Herczeg András (igazi ősdebreceni sikeredző, jelenleg is ő irányítja a csapatot) tanítványai bejutottak a BL-be! 42 000 néző szurkolt a csoportmeccseken a Puskás Stadionban, a csapat pontot ugyan nem szerzett, de tisztességesen helyt állt a Liverpool, Lyon, Fiorentina trióval szemben. Egy év múlva az EL-ben szerepelhettek Coulibalyék, ahol megverték a Sampdoriát.

A nemzetközi kupákért, játékosok értékesítéséért kapott pénzből a klub az utánpótlását fejlesztette, a Pallagon működő akadémia a legjobbnak számít az országban a belga Double Pass felmérései alapján. Innen került ki a válogatott Balogh Norbert (Palermo) is.

A stadiont többször megígérték a szurkolóknak, de csak 2013-ban kezdődött meg az építése a Nagyerdőben. A húszezer néző befogadására alkalmas létesítményt 2014. májusában adták át. Ebben az évben lett utoljára bajnok a Debrecen, Kondás Elemér irányította akkoriban a csapatot, aki hiába nyert veretlenül bajnokságot a piros-fehérekkel, a szurkolók nem kedvelték igazán, viszonyuk az utolsó években nagyon megromlott.

Megfestettünk volna, de erre sem fért ki az arcod! Üzenték a drukkerek Kondásnak

A tulajdonos Szima Gábor a kaszinópiacban történt változások miatt a nyerőgépek működtetésére állt át, ez azonban kevesebb bevétellel járt, az eredmények kezdtek elmaradozni, nemzetközi szinten mindenképp. 2015-ben és 2016-ban is bronzérmet ünnepelhettek Kondásék, de az EL-ben a rájátszásig egyszer sem sikerült eljutni.

A rossz idénykezdés után Kondás 2016. július végén felállt a kispadról, helyét két meccsre az időközben utánpótlásvezetővé avanzsált Herczeg András vette át, a végleges megoldás a portugál Leonel Pontes lett. Vele sem indult meg felfelé a Debrecen, a telet a kiesőhelyek környékéről várhatták. Hiába érkezett a Fiuméből Handzic, és a Portotol kölcsönkapott, kétmillió eurós piaci értékkel bíró Szuk Jun-Dzsun, a Loki helyzete nem javult, mígnem az utolsó fordulóra visszatért Herczeg András, és a Diósgyőr 3:0-s kiütésével sikerült kivívni a bennmaradást.

Impozáns látványt nyújt az új stadion, melyre sokat vártak a debreceni szurkolók

Herczeg a következő idényt is vállalta, a gyéren muzsikáló légiósok helyett saját nevelésű fiatalokhoz (Bényei, Varga Kevin) nyúlt. Az első győzelemre augusztus végéig várni kellett, de utána hónapokon át megállíthatatlannak tűnt a DVSC, fel is kúsztak a tabella harmadik helyéig.

Télen csak egy cserekapus érkezett, a keret egyben maradt. A tavaszt azonban rosszul indította a Loki, mindössze egy pontot szereztek, a többi mérkőzésüket elveszítették. A tréner inkább hátrafelé tekintget, minél előbb szeretnék bebiztosítani élvonalbeli tagságukat.

F.i.: dvsc.eu, LokiBlog, 24.hu, haon, magyarfutball.hu, transfermarkt.de

Aktuális ellenfelünk: Honvéd

Újabb idegenbeli mérkőzés vár a Haladásra, ezúttal a címvédőhöz látogatnak Halmosiék. Kispesten Puskás Ferenc híres mondatára próbálnak rácáfolni: kis pénzből akarnak nagy focit csinálni. A tavalyi bajnoki cím után idén is cél az élmezőny, amire megvan minden esély.

honhal.PNG

A 2000-es évek elején a Bozsik Stadion nem volt a nyugalom szigete, a tulajdonosok egymás kezébe adták a kilincset, a csapat a másodosztályt is megjárta. 2006-ban megvásárolta a klubot az amerikai-magyar üzletember, George F. Hemingway. Az éttermekben és édességekben utazó vállalkozó számára a futball világa nem volt ismeretlen, korábban alacsonyabb osztályú mérkőzéseken játékvezetőként működött közre. Az új tulajdonos éveken át nehezen találta meg a közös hangot a szurkolókkal, megesett, hogy ő maga záratta le hosszú hónapokra az Északi Kanyart. Mostanság mintha rendeződött volna a viszony, „Hemi” többször felemelte hangját az ésszerűtlen MLSz-büntetések ellen.

Hemingway (napszemüvegben) illusztris vendégek társaságában. A Honvéd mögött ugyanakkor nem állnak jelentős szponzorok, és az új stadion építésének kezdete egyre csak csúszik (fotó: alfahír)

2007-ben megalakult a Magyar Futball Akadémia, mely azóta több felnőtt válogatottságig is eljutó játékost nevelt ki. Ezen kívül még egy kisebb ráncfelvarrás is történt az ódon hangulatú stadionban, melynek sajátossága, hogy az Északi Kanyart és a vendégszektort leszámítva, a nézőteret csak egy sövény választja el a pályától. A kispadok mögött ülve tökéletesen lehet hallani az edzői utasításokat…

Hemingway regnálásának első évei alatt igazi kupaspecialista vált a Honvédból, 2007-ben és 2009-ben megnyerték az MK-t, 2008-ban be kellett érniük az ezüstéremmel. A bajnokságban ekkortájt rendre a középmezőnyben végeztek a vörös-feketék, akiknek a soraiban a minőségi légiósok (Abbas, Bogdanovic, Diego) mellett egyre több saját nevelésű fiatal tűnt fel.

Fabio Cordella (fekete zakóban, Roberto Manchini mellett) éveken keresztül szállította Kispestre a különféle légiósokat, akik közül kevés tudott hosszabb időt eltölteni vörös-feketében (fotó: blikk)

Supka Attila vezetésével a 2011/12-es idényben a 4. helyen végzett a Honvéd, a magyar trénert a nyáron Marco Rossi váltotta. Az olasz edzővel decemberben az 5. pozícióból várták a folytatást, a keretet a klub nemzetközi igazgatójának, Fabio Cordellának a kapcsolatai révén olyan remek játékosokkal sikerült megerősíteni, mint Lanzafame vagy Martínez. A két futballista a pályán nem jött ki egymással jól, ezt bizonyítja az ominózus pécsi eset, amikor összevesztek azon, ki rúgja a büntetőt. A Kispest ugyanakkor szárnyalt tavasszal, az utolsó fordulóban Szombathelyen bronzérmet ünnepelhettek. Érdemes kiemelni a fiatalokat is, ebben az idényben vált alapemberré Baráth Botond, Vernes Richárd és az azóta már Svájcban légióskodó Vécsei Bálint.

2013 júniusában Szombathelyen ünnepelhettek bronzérmet

2013 őszén sem szerepelt rosszul a külföldi sztárjait elveszítő Honvéd, tavasszal Cordella újabb nagy erősítésnek ígérkező szerzeményei, az Arsenálban is megforduló Lupoli és az egyszeres olasz válogatott Bonazzoli azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Márciusban ugyan még az 5. helyen is állt egy forduló erejéig a Kispest, de a Kaposvár elleni győztes meccset követően hosszantartó negatív szériába kerültek, sorozatban nyolc alkalommal szenvedtek vereséget. Ez már Rossi állásába került, helyét az utolsó négy fordulóra Simon Miklós vette át. Nagy meglepetésre a szezonzáróban a Loki bajnokavatóját rontották el Debrecenben, 2:0-s sikert aratva.

2014 nyarán újabb olasz edző érkezett a Bozsik Stadionba, a játékosként világbajnoki címig jutó Pietro Vierchowod. Augusztus végén egy ideig Del Piero tartotta lázban a szurkolókat, szóba került ugyanis, hogy a Juventus korábbi klasszisa vörös-fekete mezt ölthet, ám végül Indiában kötött ki. Pedig elfért volna a Honvédban, gyengén muzsikáltak az ősszel, köszönhetően nagyrészt a keveset mutató légiósoknak, akik mégis többször jutottak szóhoz, mint az MFA-n pallérozó tehetségek. Illetve Vierchowoddal sem voltak megelégedve Kispesten, az edző októberben távozott is, azok után, hogy az egyik mérkőzésen a játék helyett inkább a telefonját figyelte. Utódja beugróként az akadémián tevékenykedő holland szakember Jasper de Munjick lett, két mérkőzés erejéig. Végleges megoldásnak a korábbi kispesti játékost, Csábi Józsefet szánta Hemingway. A válogatottnál anno Egervári Sándor asszisztenseként tevékenykedő tréner sem tudott érdemben segíteni a dél-pestieken, a szünetig hátralevő hat mérkőzésen mindössze 2 pontot gyűjtöttek.

2015 februárjában furcsa dolgok játszódtak le a XIX. kerületben. Azok után, hogy a csapat Csábival csinálta végig a felkészülést, a szezonnyitó előtt nem sokkal Hemingway bejelentette, Rossi visszatért, illetve érkezett a világ minden tájáról 9(!) légiós. Volt közöttük horvát, szerb-svájci, mexikói, francia-guadeloupe-i, spanyol, de még venezuelai is. Ennek ellenére (vagy talán épp emiatt?) a tavasz sem lett egy diadalmenet, csak az utolsó fordulóban vált biztossá a bennmaradás.

Kilenc külföldi érkezett 2015 telén a Bozsik Stadionba. Fél évvel később már egyikük sem volt tagja a Honvéd keretének (fotó: honvedfc.hu)

2015 nyarán visszatértek a régi útra. A februárban szerződtetett külföldiektől elköszöntek (távozott a nemzetközi igazgató Cordella is, a Nemzeti Sportnak adott búcsúinterjúját érdemes elolvasni, vannak benne érdekességek), helyükre a Magyar Futball Akadémia tanítványain kívül a kizárt csapatokból érkezett Kamber és Lovric. Igazi középcsapatként szerepelt abban az évben a Honvéd, megverve többek között a Videotont és a Ferencvárost, ugyanakkor a Haladástól kétszer is kikaptak. 2016 januárjában leigazolták a Dunaújvárosból Eppel Mártont, akiből később gólkirály és válogatott lett.

2016 nyarán sem történt nagy változás a Bozsik Stadionban, leszámítva, hogy augusztusban visszatért a korábbi közönségkedvenc Davide Lanzafame. Az ősz végére nagyon magára talált a Kispest, és a decemberi szezonzárót követve már ugyanannyi pontja volt, mint a listavezető Videotonnak és a Vasasnak.

A tehetősebb klubok a télen elvittek két alapembert, Botka a Ferencváros, míg Prosser a Felcsút mezét húzhatta magára, kiváltva ezzel a Honvéd drukkerek ellenszenvét. Ám a vörös-feketéket így sem lehetett tavasszal megállítani, az Eppel-Lanzafame duó mellett Koszta, Nagy, Bobál és Ikenne-King is kiemelkedőt nyújtott. A Videoton elleni Aranyrangadón a csordultig telt Bozsik Stadionban a 14. bajnoki címüket ünnepelhették a kispestiek.

Amit kevesen gondoltak volna: 2017-ben bajnoki címet nyertek Eppelék

Rossi szerződését azonban nem sikerült meghosszabbítani, Hemingway szerint anyagi okok miatt. A BL-selejtezőn már a holland Erik van der Meer vezette a Honvédot, a csapatba érkezett az egykori MTK-s Pölöskey Zsolt, valamint az a Danilo, aki korábban már játszott Kispesten. Van der Meer vezetésével ugyan gyűjtögették a pontokat a vörös-feketék, de valahogy nem jött ki jól a szurkolókkal és a tulajdonossal sem, született is egy érdekes nyilatkozat még a szezon vége felé, melyben a holland erős kritikákat fogalmazott meg. Nem is húzta sokáig…

Van der Meer itt még mosolyog (fotó: nso.hu)

A tavaszi felkészülést már a visszatérő Supka Attilával kezdte meg a csapat, az átigazolási időszakban elsősorban a védelmet erősítették meg, érkezett a horvát Kukoc, a felvidéki Kosút, valamint Heffler Tibor. Ezen felül egyre több játéklehetőséghez jut a fiatal Deák, Tömösvári és Herjéczky is. Ugyanakkor a pontok nehezen gyűlnek, a Ferencváros ellen 5:2-re, a Vasas ellen 2:1-re kaptak ki, a kupában viszont továbbjutottak a Siófok ellen, szerdán (03.14) pedig a Debrecennel játszanak.

A Honvéd és a Haladás szurkolók között évtizedek óta nagyon jó a viszony, a szombati mérkőzés előtt baráti találkozóra invitáltak minket a Kispesti Futball Házba, emellett különbusz is indul Szombathelyről, erre itt lehet jelentkezni.

F.i.: wikipedia, transfermarkt.de

Aktuális ellenfél: Mezőkövesd Zsóry FC

Újabb kiemelten fontos mérkőzés következik a Haladás számára, ezúttal a kiesőhelyen álló, ugyanakkor hosszú ideje veretlen Mezőkövesdhez látogatunk. A borsodiakkal kapcsolatban egy biztos, az állandóságot nem igazán szeretik. Ez a harmadik élvonalbeli szezonjuk, eddig hat edző irányította őket, a keretüket pedig félévenként szinte teljesen kicserélik. Nézzük egy kicsit részletesebben szombati ellenfelünk történelmét.

mezhal.PNG

A borsodi kisvárosban 1975-ben alakult meg a Mezőkövesdi Sportegyesület, mely kezdetben a helyi járási bajnokságban szerepelt, majd később különböző megyei osztályokban csillogtathatták meg képességeiket a sárga-kékek. A 90-es években az NB3-ig is el-eljutottak, sőt 2006/07-ben már a másodosztályban jártak. Egy szezon után búcsúzni kényszerültek, 2009-ben azonban visszatértek. Három évvel később már az egykori újpesti futballista, Véber György irányította a fürdőjéről (mely a klub elsőszámú szponzora) nevezetes város felnőttcsapatát.

Véberék történelmet írtak, megnyerték ugyanis az NB2 Keleti-csoportját, így a következő idényt a legmagasabb osztályban kezdhették. Tennivaló akadt azonban bőven a klubnál, meg kellett erősíteni a keretet, illetve a Városi Stadionra is ráfért a korszerűsítés, az NB1-hez elengedhetetlen villanyvilágítás mellett a létesítmény befogadóképességét is növelni kellett. Az átépítéssel október elejére végeztek a szakemberek, a csapat addig kérvényezte a pályaválasztói jogok felcserélését, így végül nem kellett ideiglenes otthont bérelni. A végeredmény igen sajátos lett, a létesítmény ¾-ét befedték, a maradék részen mobillelátókon foglalhattak helyet a hazai drukkerek. A stadion sajátossága volt, hogy kétféle vendégszektorral rendelkezett. A nagyobb, fedett, ugyanakkor állóhelyes szektort csak a környékbeli, illetve jelentősebb létszámú vendégtábor esetén nyitották meg. Számunkra például maradt a régi, az egyik szögletzászló környékére odakészített néhány sörpad…

Mester és tanítványai (fotó: NSO)

A pontok nehezen gyűltek, tavaszra pedig a játékosok és az edzők közötti kapcsolat is megromlott. Áprilisban menesztették Vébert, helyét a számunkra ismerős Tóth László vette át. Tóth korábban dolgozott a nem messzi Bőcsön, méghozzá igen jó munkát végzett, sokáig az NB2-ben tartva a sörgyáráról nevezetes kisvárost (a bőcsiek nem estek ki, indulási jogukat később egy bizonyos Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vette meg…), a helyi „Mourinho” jelzőt is megkapta. Nekünk, Hali-drukkereknek azért lehet ismerős a neve, mert sokáig az Illés Akadémián tevékenykedett, sőt 2011 telén közel került ahhoz, hogy a felnőttcsapat irányítását is átvegye, de végül Artner Tamás lett a befutó.

A matyóföldieket Tóth sem tudta megmenteni, 2014 májusában kiestek az élvonalból. Azon a nyáron vezetőedzőjük szombathelyi kapcsolatai révén több játékosunk is Mezőkövesdre szerződött. Közülük a kapus Dombó Dávid és Szeles Tamás napjainkban is őket erősítik, míg Medgyes Zoltán is eltöltött 1 évet kölcsönben a Zsórynál, Hanzl Dáviddal és Kulcsár Kornéllal egyetemben. Ugyanakkor a gárda legnagyobb erősségei nem tartottak a csapattal a másodosztályba, a technikás Bognár István Diósgyőrbe, a meccslabdákat hetente elrúgó Harsányi Zoltán Felcsútra került.

Az erősen átszabott kerettel a visszatérés nem sikerült elsőre, 2015-ben a 4. helyen zártak az összevont, 16 csapatos második ligában. Azon a nyáron sem tétlenkedtek, több élvonalbeli klubtól is szerződtettek játékosokat, a Haladástól Devecseri Szilárd került hozzájuk, kölcsönbe. Ám Benczés Miklós vezetésével az ősz nem sikerült túlzottan jól, a végén két meccsre visszatért az időközben szakmai igazgatóvá avanzsált Tóth László.

A beugró Tóthot Pintér Attila váltotta a vezetőedzői poszton, két évvel ezelőtt. Az egykori NB1-es „spílerekkkel” (Tóth Bence, Orosz Márk) feltüzelt csapat fél év múlva feljutást ünnepelhetett az immáron véglegesen átépített, modern főtribünnel ellátott Városi Stadionban. Szólt a „Nézését meg a járását”, még Tállai András (a klub elnöke, a térség országgyűlési képviselője és a NAV elnöke) is táncra perdült.

2016 nyarán tovább erősödött a Mezőkövesd, Pintér régi, győri játékosai közüt Strestik és Mevoungou is sárga-kék mezt húzott. Azon az őszön a szezon egyik meglepetését produkálta a csapat, hazai pályán minket 3:0-ra, a címvédő Ferencvárost 2:0-ra intézték el, a téli szünetben a 6. helyről várták a folytatást. „Pinyőt” azonban hívta a Felcsút, a város díszpolgári címét még átvette, de az új évet már nem Borsodban kezdte. Helyére Szivics Tomiszláv érkezett, aki korábban több NB1-es csapatnál is igen jó munkát végzett (kupagyőzelem a Kecskeméttel, három kör az EL-ben a Diósgyőrrel).

Pacsi! 2016 őszén bravúrosan szerepeltek Strestikék (fotó: mezokovesd.hu)

A jó rajt (3:0-s győzelem a DVTK ellen) után mélyrepülés következett, áprilisban már a felvidéki Radványi Miklóstól várta a vezetőség, hogy tartsa bent a csapatot az élvonalban. A bravúr összejött, a Zsóry bent maradt.

Tavaly nyáron a tréner felvidéki kapcsolatait kihasználva több cseh/szlovák labdarúgóval bővült a keret. A rajt megint remek lett, két forduló után 100%-kal álltak a tabella élén Radványiék. A folytatás azonban már nem sikerült ilyen szépre, november végéig nyeretlen maradt a csapat. Akkor már az a Kuttor Attila ült a kispadon, akit mi, szombathelyiek is jól ismerhetünk, hiszen 2015-ben két mérkőzésen minket is irányított, jól össze is veszett utána Halmosival, és azzal az Iszlaival, aki ma is a játékosa…

„Kutya” összeszedte a csapatot, olyannyira, hogy a legutóbbi 6 mérkőzésén nem kapott ki a sárga-kék brigád. A télen a két kapus (Horváth és Tarczy) mellett két külföldi (Katanec és Drazic) két ismerős arc, a borsodi Oláh Bálint és az időközben Ferencvárost is megjáró Bognár István érkezett.

Az első idei tétmeccsükön 0:0-s döntetlent értek el a Felcsút ellen, míg az Újpestet idegenben 3:2-re megverték. Egy biztos, nem lesz könnyű dolga szombaton a Haladásnak.

(f.i.: transfermarkt.de, Wikipedia)

 

Aktuális ellenfél: Vasas

Március 3-án az angyalföldieket fogadja a Haladás a Rohonci úton. Igazi hatpontos mérkőzés lesz ez, a piros-kékek ugyanis mindössze 1 ponttal előzik a Halit. A XIII. kerületi szimpatizánsok a csapatuk feljutása óta izgalmas idényeket éltek át, két gyengébb szezon között becsúszott egy bravúrbronz.

halvas.PNG

2012 tavaszán búcsúzott az élvonaltól a Vasas. Azóta megéltek néhány tulajdonosváltást, vezette őket már német „buszsofőr”, a feljutás azonban csak harmadjára jött össze, 2015-ben, a korábbi újpesti kedvenc, Szanyó Károly vezetésével. A csapatot rutinos, sok csatát megélt magyarok (Kenesei, Czvitkovics, Ferenczi, Bori) mellett fiatal saját nevelésű tehetségek (Berecz, Vida) alkották, de az idénykezdés nem sikerült valami jól, így a klubvezetés szeptember végén menesztette a magyar trénert. A helyére beugróként Simon Antal érkezett, de vele sem javult látványosan az angyalföldiek teljesítménye.

2015 szeptemberében 1:1-re végeztek a felek, az volt az utolsó szombathelyi bajnokink ellenük

2016 januárjában kisebb meglepetésre a korábbi Bundesliga-edzőt, Michael Oenninget nevezték ki, és jelentős kereterősítésbe fogtak, a korábbi meghatározó magyar veteránok helyett Németországból hoztak játékosokat, többek között a válogatott Korcsmár Zsoltot is. A tavaszi szereplés sem volt valami diadalmenet, csak az utolsó fordulóban, az MTK megverésével tudták bebiztosítani élvonalbeli tagságukat Remiliék.

2016 nyarán tovább alakítgatták a keretet, összeállt egy ütőképes csapat, ahol megfelelő arányban voltak a fiatal tehetségek, a minőségi légiósok és a tapasztalt hazai futballisták. Még így is nagy meglepetésre decemberig a bajnokság élén állt a Vasas, már a magyar Leicesterként kezdték emlegetni Oenning brigádját. Tavaly télen csak egy játékost igazoltak, Gaál Bálintot kivásárolták elő szerződéséből. Tavasszal visszább esett a csapat teljesítménye, de ebben az is szerepet játszott, hogy október óta nincs igazi hazai pályájuk, mivel az Illovszky Stadiont lebontották, az új létesítményt pedig majd csak 2018 őszén vehetik birtokba. A Szusza Ferenc Stadiont pedig annyira nem tudták még belakni, mint mondjuk a Haladás Sopront (mi 2016-ban csak kétszer szenvedtünk vereséget pályaválasztóként, míg szombati ellenfelünk az elmúlt fél évben 4-szer nyert mindössze).

Nagyot ment 2016 őszén a Vasas

Így is bravúrosnak nevezhető az elért 3. helyezés, lévén a Vasasnak jóval kisebb a költségvetése, mint a mögöttük záró Ferencvárosnak. Akik ellen csak büntetőkkel kaptak ki a kupafináléban. Hosszú évek után kiléphettek a nemzetközi porondra, de hiába vezettek Jeruzsálemben a lefújás előtt 10 perccel 2 góllal, így is kikaptak, a visszavágón pedig simán nyertek az izraeliek.

Ősszel legutóbb ellenünk ünnepelhettek győzelmet, október 17-én. Becsúszott több súlyos vereség is, a Debrecentől 4:1-re és 5:1-re kaptak ki, de becsúszott egy ötös a Fraditól és a Diósgyőrtől is. A nyitófordulóban Felcsúton 2:1 arányban maradtak alul a Videotonnal szemben. Az nb1.hu értesülése szerint ha továbbra is gyengélkednek a fővárosiak, a német vezetőedzőt a számunkra is ismerős Mészöly Géza válthatja.

Októberre készül el az új stadion, mely 5500 néző befogadására lesz alkalmas

Ami biztos, hogy mindkét fél számára nagyon fontos mérkőzés következik szombaton, legyünk minél többen a Rohonci úton!

(f.i.: transfermarkt.de, VasiDrón, nyugat.hu, budapestifoci, 24.hu, VasasTV)