1919media

1919media

1919media

Kristián Kolcák

2018. január 24. - Jakus Barnabás

Megvan a Haladás első új téli szerzeménye, Kristián Kolčák személyében. A védő másfél évre kötelezte el magát, így Mikóczi Péter team manager, Michal Hipp vezetőedző, Pinte Attila asszisztens, Pinte Patrik és Mészáros Karol után újabb felvidéki csatlakozott a klubhoz. 

kkudv.PNG

Kolčák 1990. január 30-án született Pozsonyban. Labdarúgó karrierjét a helyi Inter csapatában kezdte, majd a Slovanba igazolt. 2007 nyarán mutatkozott be a szlovák élvonalban, összesen 25 perc jutott neki a 07/08-as idényben a felnőttek között. Klubja nem szerepelt túl jól, mindössze az ötödik helyen zártak. Egy évvel később már csak egy mérkőzést játszott az A csapatban, majd a 2009/10-es kírásban hatszor küldte pályára Michal Hipp, aki ekkoriban a Slovant irányította.

2010 nyarán két Európa-liga selejtezőn is szóhoz jutott, majd fél évre a szintén élvonalbeli Máriatölgyes játékosa lett, ahol alapemberként számítottak a belső védőre. Januárban visszatért a fővárosba, 8 mérkőzésen lépett pályára, csapata ezeken mindössze három gólt kapott, meg is nyerték a bajnokságot. Közben rendszeresen tagja volt az utánpótlás-válogatottnak Nem sok hiányzott, hogy a BL-be jussanak, ám a ciprusi APOEL nagy falatnak bizonyult a második körben. A rájátszásban óriási meglepetésre hazai környezetben legyőzték az AS Rómát (Kolčák 23 percet játszott), az idegenbeli 1:1-et követően bejutottak a csoportkörbe, ahol a védő kezdőként kapott lehetőséget a Bilbao és a Salzburg ellen. A bajnokság már nem ment olyan jól a Slovannak, csupán a harmadik helyen zártak, Kolčáknak összesen 12 mérkőzés jutott. Ugyanakkor csapattársak voltak akkor is Mészáros Karollal.

2012 nyarán hamar kiesett a pozsonyi csapat a nemzetközi kupából (a Videoton ellen), a bajnokságban viszont megint jól szerepeltek, Kolčák mindössze három meccset hagyott ki, a többit rendre végigjátszotta, klubja kapta a legkevesebb gólt. Ezenfelül megszerezte első élvonalbeli találatát, a Szenice ellen volt eredményes, majd tavasszal a Nyitra kapuját is bevette. Piaci értéke fokozatosan emelkedett a 23 éves játékosnak, ekkor 200 000€-ra taksálta a mértékadó transfermarkt.

A 2013/14-es idényben kevesebbszer jutott szóhoz. Szintén hamar búcsúztak a BL-ből, 14 találkozón lépett pályára a Fortuna Ligában(33-ból, 924 játékperccel). Klubja a gyenge kezdés után magára talált, és ismét bajnokok lettek, az idény második felében egyre többször játszó Kolčákkal. A BL-ben a rájátszásig jutottak, de a BATE elleni vereséget követően be kellett érni az EL-el. A védő az összes csoporttalálkozón szerepelt, egyedül a Nápollyal vívott hazai találkozón állt be csereként, a többit végigjátszotta. A Slovan pont nélkül zárt a Sparta Prága, a Nápoly és a Young Boys fémjelezte négyesben. A bajnokságban is fontos láncszeme volt a pozsonyiaknak. Teljesítményére felfigyelt a lengyel élvonalban vitézkedő Podbeskidzie Bielsko-Biala, mely kölcsönvette fél évre az ekkor már 350 000€-t érő játékost.

A lengyeleknél hol belső védőként, hol védekező középpályásként számítottak rá, tavasszal 13 mérkőzésen jutott szóhoz, ezeket néhány kivételtől eltekintve végig is játszotta. A 10. helyen zártak, ez a középmezőnynek felel meg. Jó benyomást tett klubjára, így véglegesen elhagyta a Slovant. 21 meccsel zárt a 2015/16-os idényben, ekkor már csak védőként szerepeltette edzője. A 8. helyen zártak. Egy évvel később, 2016 augusztusában visszatért a Felvidékre, a Rózsahegy játékosa lett, szabadon igazolhatóként. Fél éven át minden meccsen kezdett, a középmezőnyben szereplő klubjában, ahol a Hali által kinézett Jakub Mares volt az aktuális gólfelelős.

2017 januárjában Gyirmótra szerződött, hogy segítsen a bennmaradásért vívott harcban Urbányi Istvánnak. Csak három mérkőzést hagyott ki a kisalföldieknél, ellenünk mindkétszer pályára lépett. A sárga-kékek azonban kiestek, Kolčák pedig továbbállt, elhagyta a visegrádi országokat, és a kazah FK Aktobe labdarúgója lett.

A kazahoknál az elmúlt fél évben mind a 15 mérkőzésen kezdőként lépett pályára, klubja a 9. helyen fejezte be a bajnokságot. 

Üdvözlünk a Haladásban, sok sikeres mérkőzést kívánunk!

Eddigi pályafutása számokban:
gele.PNG
Jakus

(f.i.: haladas.hu, trasfermarkt, Vasidrón, getty images, Gyirmót FC)

A bejegyzés trackback címe:

https://1919media.blog.hu/api/trackback/id/tr9413599767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása