A Haladás korábbi vezetőedzőjével a Nemzeti Sport készített hosszabb interjút, melyben szóba került a tervezett európai szakmai körútja, a válogatott, a Focisuli és természetesen a Hali is. A teljes beszélgetés itt olvasható.

– Korábban a Haladásnál is tűzoltómunkát vállalt, a bajnoki hajrában ült le a szombathelyi kispadra, szinte hazardírozva, és az élvonalban tartotta a csapatot.
– Csakhogy Szombathelyen úgy vállaltam el a feladatot szezon közben, hogy tudtam, hosszú távon számítanak a munkámra, és akkor is maradhatok, ha esetleg kiesik a csapat. Olyan jövőképet vázoltak fel a Haladásnál, amely minden edző álma. Boldogan láttam munkához.

– Hogy aztán szomorú véget érjen a történet...
– Ebben nem értünk egyet. Büszke vagyok arra, amit a Haladásnál elértem, bent maradtunk, majd két idényben is középcsapatként szerepeltünk a legjobbak között, ráadásul úgy, hogy sokáig nem is volt igazi hazai pályánk. Nem bukott edzőként távoztam Szombathelyről, aki az ellenkezőjét mondja, hazudik.

– Mi a véleménye a Haladás látványos feltámadásáról?
– Erre vártam magam is! Arra a pillanatra, hogy a Hali otthon, a Rohonci úton saját közönsége előtt fusson ki a zöld gyepre. Óriási lökés volt a csapat életében. Sajnos nekem ez nem adatott meg, de az eredményeken is látszik, mit jelent a szombathelyi publikum támogatása, a hazai pálya levegője. El kell ismernem, hogy a klubhoz ezer szállal kötődő Király Gábor, Halmosi Péter és a saját nevelésű gyerekek valóban a klubért, a városért, a címerért hajtanak most, ennek is a gyümölcse a Fradi és a Videoton legyőzése. A Hali óriási lépést tett a bennmaradás felé, megteremtette a tavaszi jó szereplés alapját. A csapat ugyanúgy a tizedik helyen áll, mint amikor távoztam, ebből lehet előrelépni.