1919media

1919media

1919media

A Haladás vezetőedzője: Michal Hipp

2017. november 13. - Jakus Barnabás

Némileg váratlant húzott a Haladás vezetősége, amikor a klub történetében először külföldi edzőt nevezett ki a csapat élére. A drukkerek többsége pozitívan fogadta a döntést, örültek, hogy nem a honi "keringőből" került ki a trénerünk. A szlovák szakember június végéig írt alá, egyértelmű cél a csapat benntartása. 

mhudv.PNG

Michal Hipp 1963. március 13-án született a felvidéki Nyitrán. Játékos pályafutását falujában, Királyiban kezdte, ahonnan 20 éves korában Vágsellyére igazolt. Ott jobb középpályásként szerepeltette minden idők egyik legjobb (cseh)szlovák labdarúgója, Jozef Adamec. Karrierje sorkatonai szolgálata alatt sem tört meg, a csallóközi Ógyallán szerepelt. Leszerelése után, 21 évesen hazatért, a Nyitra csapatába igazolt. Első élvonalbeli meccsét (a csehszlovák liga ebben az időben erősnek számított) az 1986/87-es idényben játszotta. Klubjával két évvel később a nemzetközi kupáig is eljutott, de a Köln kiejtette őket. Ekkor már többnyire jobb hátvédként játszatták.

A kilencvenes évek elején egy évre a bécsi FAC-hoz igazolt kölcsönbe, mely akkor épp az osztrák élvonalban szerepelt. 1993-ban a Slavia Praha labdarúgója lett, szintén egy idény erejéig. Majd Kassán is megfordult, végül Nyitrán fejezte be a profi labdarúgást alig húsz évvel ezelőtt. 

1990 és '91 között öt alkalommal szerepelt a csehszlovák,1994-ben szintén ötször a szlovák válogatottban.

Edzői karrierjét Bősön kezdte a kilencvenes évek végén, időnként még be is állt a meccsek közben. 2000-ben a Nyitra asszisztense lett, majd a Pozsonyligetfalu szerződtette, ahol hasonló beosztásban tevékenykedett hat éven keresztül, 2003 és 2006 között a válogatott mellett is. Csapatával 2005-ben megnyerték a bajnokságot és bejutottak a BL-be. A csoportkörben sem vallottak szégyent, idegenben nyertek a Porto ellen, kétszer is döntetlent játszottak a Rangersszel. 

Hipp 2006-ban már önállóan vezette a Pozsonyligetfalut, majd kisebb moszkvai kitérő után 2008 és 2009 között is. Mellette a szlovák válogatottnál Vladimír Weiss segédedzője volt 2008-tól 2012-ig, amikor őt nevezték ki, majd egy győztesen megvívott mérkőzés után (2:1 idegenben a törökök ellen) leültették mellé Stanislav Grigát, de ez a duális mód nem volt hatékony (hasonlóan itthon a Bozsik - Détári kettőshöz), egy évvel később menesztették. 

2009/10-ben a Slovan Pozsonyt is irányította, majdnem bajnokok lettek, mindössze három ponton múlott. 28 mérkőzésen 17 győzelmet arattak, hat döntetlen mellett ötször maradtak pont nélkül. 

A válogatott után Nyitrán vállalt munkát, vezették is a másodosztályt, de a klubvezetéssel nézeteltérésbe keveredett, állítólag nem játszatta a klubelnök fiát, ezért mennie kellett. 2016 januárjában a Haladáshoz hasonló helyzetben lévő, kieséstől fenyegetett cseh élvonalbeli Jihlaván nevezték ki vezetőedzőnek. A bennmaradás összejött, úgy hogy a 14 mérkőzésből négyet nyertek meg, három döntetlen mellett hétszer vesztesként távoztak a pályáról. 

A legutóbbi idényt (16/17) azonban nem kezdték jól (13 meccs, egy győzelem, hat-hat döntetlen és vereség), szeptember közepétől visszafokozták másodedzővé. Innen került Szombathelyre. Segédjei Pinte Attila és Desits Szilárd lesznek.

Sok sikert, győztes meccset kívánunk a Haladás vezetőedzőjeként!

(f.i.: transfermarkt, wikipedia, nso)

A bejegyzés trackback címe:

https://1919media.blog.hu/api/trackback/id/tr1413260637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása